Figyelmeztetett Putyin: Még több támadás érheti Ukrajnát
Hangoztatta, hogy a NATO-tagországok fokozzák az Oroszország elleni ellenséges tevékenységet. Kitért rá, hogy az ellenség mind szélesebb körben vet be repülőgép típusú drónokat, amivel az a célja, hogy megossza az orosz társadalmat, és gazdasági kárt okozzon neki. Kifejezte meggyőződését, hogy ez nem fog sikerrel járni.
Közölte, hogy folyamatban van egy harci drónok irányítására szolgáló műholdas rendszer kifejlesztése. Putyin szerint az orosz alacsony pályájú műholdas konstelláció nem marad el a Starlinktől, sőt bizonyos tekintetben akár felül is múlhatja. Hozzátette, hogy folyik a mesterséges intelligenciával rendelkező drónok fejlesztése is.
A háború menetéről szólva Putyin azt mondta, hogy Oroszország fokozatosan ellenőrzése alá vonja a területeket a “különleges hadművelet” övezetében, és eredményt fog elérni.
Kifejezte Moszkva készségét a tárgyalásra, de csak a terepen kialakult valós helyzet figyelembevételével. Közölte, hogy az orosz haderő létszáma a “különleges hadművelet” övezetében meghaladja a 700 ezer főt.
Az RBK hírportál emlékeztetett tá, hogy Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács alelnöke április végén közölte: 2026 eleje óta 127 ezer ember szerződött a fegyveres erőkhöz, további 10 ezer ember pedig önkéntes alakulatokhoz.
Az orosz elnök pénteken rendeletet is kiadott, amelyben 2 399 130 főben határozta meg az orosz fegyveres erők létszámát, ebből 1 510 000 katona.

Megszűnik az MTVA: teljesen új alapokra helyeznék a magyar közmédiát
2026.06.12
Bajba kerülhet a magyar tejtermelés: Külföldi dolgozók nélkül telepek zárhatnak be
2026.06.12
KDNP: nagy változások jöhetnek, tisztújításra készül a párt
2026.06.12
Egyetlen hét alatt négy gyermek került kórházba lenyelt gombelem miatt
2026.06.12
Orbán Anita az EU-tagállamok nagyköveteivel egyeztetett Magyarország külpolitikai céljairól
2026.06.12
Tragédia az M1-esen: Magyar Péter jelentést kért a terelések miatt
2026.06.12