Nawrocki megvétózta a lengyel élettársi kapcsolatokról szóló törvényt
Lengyelországban jelenleg nincs lehetőség bejegyzett élettársi kapcsolat létesítésére, és az azonos neműek házassága sem engedélyezett. A Donald Tusk vezette kormány ezért olyan jogszabályt terjesztett elő, amely két nagykorú – akár azonos nemű – személy számára lehetővé tette volna, hogy közjegyző előtt kötött szerződéssel rendezzék többek között vagyonjogi viszonyaikat, az egészségügyi tájékoztatáshoz való hozzáférést és egyes hivatalos ügyek intézését.
A törvény nem érintette volna a házasság vagy az örökbefogadás szabályait. Karol Nawrocki államfő ugyanakkor arra hivatkozva vétózta meg a jogszabályt, hogy az egy, a házassághoz hasonló új jogintézményt hozott volna létre, ami szerinte ellentétes a lengyel alkotmány 18. cikkének szellemével, amely a házasságot nő és férfi kapcsolatként részesíti különleges védelemben.
Pawel Szefernaker elnöki kabinetfőnök az X-en azt írta:
nem olyan jogszabályról volt szó, amely “csupán megkönnyítette volna az adminisztratív ügyintézést” a párok számára, hanem a törvény által “egy új, a házassághoz hasonló jogi intézményt hoztak volna létre”.
Szefernaker hangsúlyozta: az államfő kész aláírni egy újabb, a hozzátartozó személyek jogállásáról szóló törvényt, amennyiben az “ténylegesen megoldaná az állampolgárok problémáit,” de nem ásná alá a férfi és nő közötti kapcsolatként felfogott házasság alkotmányos védelmét.
A múlt hónapban elfogadott jogszabály értelmében két nagykorú személy, akár azonos nemű is, szerződést köthetne közjegyző előtt, amely az anyakönyvi hivatali bejegyzés után lehetővé tenné számukra:
- a vagyonjogi ügyek rendezését,
- az eltartási kötelezettség vállalását,
- a közös lakás használati jogának megszerzését,
- lehetővé tenné a hozzáférést az élettársra vonatkozó orvosi információkhoz,
- valamint azt is, hogy a mindennapi élet ügyeiben az élettárs meghatalmazottjaként léphessenek fel.
Az előterjesztő kormánypártok azzal indokolták a tervezetet, hogy a nem hivatalos párkapcsolatban élőknek megadják “az alapvető jogokat és a biztonságérzetet”. Érveltek azzal is, hogy a lengyelországi szabályozást összhangba kell hozni az európai uniós szabályokkal és az Emberi Jogok Európai Bíróságának joggyakorlatával.
Katarzyna Kotula, a kormány egyenlőségi ügyekért felelős megbízottja az X-en közzétett videóban kijelentette: az elnök a döntésével “hátat fordított a nem hivatalos élettársi kapcsolatban élő kétmillió lengyel nőnek és férfinak”.
Felidézte: az eredeti tervezet - amelyet ő támogatott - a parlamentben megszavazottnál szélesebb körű jogokat biztosított volna az érintetteknek.
“Visszaléptem egyet, hogy aztán újabb lépéseket tehessek előre”, és a parlament a történelemben először elfogadhassa az ilyen törvényt" - húzta alá Kotula. Hozzátette: Lengyelországban növekszik a bejegyzett élettársi kapcsolatok és “a házassági egyenlőség” támogatottsága, az államfő nem fogja megakadályozni a változásokat, csupán késleltethet bizonyos folyamatokat.
Wladyslaw Kosiniak-Kamysz védelmi miniszter az X-en azt írta: Nawrocki “megakadályozta a pozitív változásokat, a politikát választotta ahelyett, hogy megkönnyítette volna az emberek életét”.

Szerződések, közpénzek, állami érdekek: átvilágítják a 4iG kapcsolatrendszerét
2026.08.15
Vitézy Kairóban tárgyalt: újraépítené a magyar–egyiptomi vasúti kapcsolatot
2026.08.11
Horvátország történetének egyik legsúlyosabb erdőtüze pusztít, legalább 58 magyart menekítettek ki
2026.08.14
Sürgős tárgyalásba vették az uniós források hazahozatalával kapcsolatos törvényjavaslatot
2026.06.16
Vitatott törvények elfogadása után feloszlatta magát az izraeli parlament
2026.07.17
Putyin Lengyelország elleni támadást tervezhet - erre figyelmeztet az amerikai hírszerzés
2026.07.03