Világhírek

Navalnij halála: hét orosz került uniós szankciós listára a feltételezett méreg miatt

Az Európai Unió korlátozó intézkedéseket vezetett be hat olyan emberrel szemben, akik kapcsolatba hozhatók Alekszej Navalnij 2024-ben elhunyt orosz ellenzéki politikus halálával - közölte az Európai Unió Tanácsa pénteken.
Bejegyzés megosztása Megosztás

A globális emberi jogi szankciórendszer keretében az uniós szankciós listára került az a hat orosz állampolgár, akik vegyi fegyverek, nevezetesen az epibatidin fejlesztésében vettek részt. Ezt a toxint Alekszej Navalnij testéből vett mintákban találták meg, miután az aktivista egy orosz büntetőtelepen meghalt. Mindez arra utal, hogy halálát nagy valószínűséggel epibatidinmérgezés okozta - írták.

Az újonnan szankcionáltak közül négy a katonai szektorban dolgozó tudós és kutató, akik abban a tudományos laboratóriumban dolgoznak, ahol az epibatidin szintézisével kapcsolatos kutatásokat végezték.

„Az érintettek munkájukról cikkeket publikáltak, ami bizonyítja, hogy részt vettek a vegyület vegyi fegyverként való fejlesztésében”
-emelték ki.

Egy másik szankcióval sújtott ember annak az orosz állami szerves kémiai kutatóintézetnek az elemzője, amely az orosz vegyifegyver-programot vezeti.

Az uniós megszorító intézkedések listájára vett hetedik embert pedig a vegyi és biológiai fegyverekkel is foglalkozó katonai védelmi akadémia tudományos munkájának szervezésével, valamint tudományos és pedagógiai munkatársainak felkészítésével foglalkozó tanszékének vezetője.

Az EU vegyi fegyverek használata és elterjedése elleni korlátozó intézkedései jelenleg összesen 31 emberre és 6 szervezetre vonatkoznak.

További cikkeink

    Az intézkedések értelmében a szankciórendszer keretében jegyzékbe vettek vagyoni eszközeit befagyasztják, és megtiltják, hogy a részükre vagy a javukra pénzeszközöket vagy gazdasági erőforrásokat lehessen közvetlenül vagy közvetve rendelkezésre bocsátani. Emellett a jegyzékbe vett személyek nem léphetnek be az EU területére.

    „Az EU továbbra is teljes mértékben elkötelezett a vegyi fegyverek elterjedése és használata elleni küzdelem, valamint a vegyi fegyverek fejlesztésének, gyártásának, felhalmozásának és használatának tilalmáról, valamint megsemmisítéséről szóló egyezmény rendelkezéseinek támogatása mellett”
    -hangsúlyozta az uniós külügyi tanács.

    Alekszej Navalnij Vlagyimir Putyin elnök legismertebb bírálója volt. 2024 februárjában halt meg egy szibériai büntető telepen, ahol 19 éves büntetését töltötte. Az orosz hatóságok szerint a halálát szívaritmia miatti magas vérnyomás okozta.

    Az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország, Svédország és Hollandia 2026 februárjában közös közleményt adott ki, melyben azt állították, hogy az orosz ellenzéki politikus holttestéből vett mintákban epibatidin jelenlétét mutatták ki, és Navalnijt ez a méreg ölte meg.