Pócs János: Börtönbe is megyek ha kell, de nem hátrálok meg a demokráciáért folytatott harcban
Pócs János az AzIgaziDopeManTV vendége volt, ahol Dopemannel arról beszélgettek, hogy szerintük Magyar Péter politikai stratégiája bizonyos szempontból hasonlít Hitler hadviselési megközelítésére.
Dopeman úgy fogalmazott, hogy Magyar Péter egyszerre túl sok „frontot” nyit meg, ami szerinte hosszú távon megnehezítheti a stabil kormányzást és a működő intézményrendszer kiépítését.
Hangsúlyozta, hogy a párhuzam kizárólag a politikai stratégiára vonatkozott, nem pedig személyes vagy ideológiai összehasonlításként értette.
Pócs János egyetértett ezzel az értékeléssel, és azt mondta, szerinte
sokan egzisztenciálisan, a munkahelyük és pozíciójuk miatt félnek a TISZA kormányzása alatt. Emiatt hiteltelennek nevezte a „Ne féljetek!” szlogent,
utalva ezzel arra is, hogy Ruff Bálint korábban azt mondta, nem lesznek elbocsátások, ennek ellenére állítása szerint a Külügyminisztériumból számos munkatársat elküldtek.
Pócs János elmondta, hogy minden törvényes és demokratikus eszközzel küzdeni fog azért, hogy “helyreálljon a demokrácia”. Azt mondta, számára ez nem pozíció kérdése, és ha kell, akkor is folytatja ezt a munkát, ha nem jut tisztséghez.
Hozzátette, a gyermekeinek is azt mondta, hogy akkor sem hátrálna meg, ha ezért akár börtönbe is kerülne.
Felidézett egy Romániában kapott üzenetet is:
A beszélgetés során Pócs János arról is beszélt, hogy amikor Magyar Péter először nyilvánosan szerepelt a Partizánban, ő egy Facebook-bejegyzésben úgy reagált: „Ne féljetek, ő csak egy idióta.”
A képviselő úgy véli, ezután haragudott meg rá Magyar Péter, aki később országjárása során többször is bírálta őt, és azt állította, hogy egy „mexikói típusú haciendát” épített közpénzből.
Pócs ezzel szemben azt mondta, hogy
“egész életében a földet túrta”, családja öt hektáron gazdálkodik, négy lovat, két alpakát és hat kameruni kecskét tartanak, 62 évesen maga is dolgozik a földeken,
három felnőtt gyermeke is részt vesz a családi gazdaság működtetésében, emellett egy négy szobás vendégházuk is van.
Példaként azt is megemlítette, hogy két pálmafát 120 ezer forintért vásároltak. Állítása szerint Magyar Péter a vendégházról is azt mondta, hogy közpénzből épült, amit Pócs visszautasított.
A beszélgetés végén Dopeman kijelentette, hogy támogatja Pócs János törekvéseit ebben a kérdésben.

Ruff Bálint: Sokkoló volt látni, hogy az Orbán-kormány egymás gazdagítására épült
2026.07.10
Orbán Viktor számára a Fidesz már nem jelent semmit
2026.07.09
Kövér László szerint a 2030-as választást már a 2026-os után elveszítette a Tisza
2026.06.29
63 új kép jelent meg a GTA VI-ról
2026.06.24
A közösségi média láthatatlan szereplői: így torzíthatják a közösségi médiát a bothálózatok
2026.06.15
Lannert Judit visszaszólt Gulyás Gergelynek: Nem hiszem, hogy szövegértési problémái lennének
2026.06.07