Orbán Balázs: A Tisza úgy fél Orbán Viktortól, mint ördög a tömjénfüsttől
“A választások óta eltelt időben érdemi kormányzást nem nagyon láttunk. Fut az abszolút filmszínház, miközben másokat próbálnak erőből lenyomni” - kezdte bejegyzését Orbán Balázs, majd hozzátette: Pontosan ezt tükrözi a most beterjesztett Alaptörvény-módosítás is.
A módosítási javaslat szerint két ciklusban, nyolc évben korlátozzák a miniszterelnöki mandátumot. Ennek értelmében Orbán Viktor soha többé nem lehet miniszterelnök. Ez Magyar Péter fő kampányígérete volt és többször is kijelentette, hogy ez a törvény rá is vonatkozni fog, így ő is legfeljebb nyolc éven át töltheti be a miniszterelnöki tisztséget.
Orbán Balázs ezt úgy értékeli, hogy a Tisza-kormány elvenné a magyar emberektől annak jogát, hogy szabadon dönthessék el, kit akarnak miniszterelnöknek. Szerinte ez a parlamentarizmus és a demokrácia adminisztratív eszközökkel történő korlátozása.
Bírálta azt is, hogy a Tisza megszüntetné a Szuverenitásvédelmi Hivatalt
A Szuverenitásvédelmi Hivatalt saját elmondása szerint azzal a céllal hozta létre a Fidesz-kormány, hogy védje Magyarország szuverenitását a külföldi politikai befolyásolástól. Működése során eljárást indítottak az Átlátszó, és a Transparency International Magyarország ellen, valamint listázták a kormány által „háborúpártinak” minősített sajtótermékeket, így köztük a Telexet is.
Orbán Balázs szerint a Tisza-kormány a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetésével, azt a célt szolgálná, hogy az állami szerveket is fel lehessen használni a magyar szuverenitás, az alkotmányos identitás és a keresztény kulturális alapok felszámolására:
Szerinte “mivel közeleg a migrációs paktum hatályba lépésének napja, ezért megalapozottan feltehető, hogy a migrációval szembeni állami önvédelmi szint csökkentésének készítik elő a terepet”.
A KEKVA-alapítványok megszüntetése
Korábban a KEKVA-alapítványokhoz kerültek egyetemek és jelentős állami vagyonelemek is, így a közvagyon egy része politikailag bebetonozott alapítványi struktúrákhoz került. A törvénymódosítás értelmében a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok vagyona ismét nemzeti vagyonnak minősülne, és egyúttal lehetővé tennék ezen alapítványok megszüntetését is.
Orbán Balázs értékelése szerint a Tisza-kormány ezzel felszámolná az egyetemi rendszert, és államosítási hullámot indítana el. Szerinte az elmúlt években több magyar egyetemen nemzetközi szintű fejlesztések kezdődtek, miközben Magyarország GDP-arányosan az uniós országok között kiemelkedően sokat költött felsőoktatásra.
A politikus azt is kifogásolta, hogy a módosítás szerinte olyan alapítványok államosítására is lehetőséget teremtene, amelyeket nem az állam hozott létre, hanem évtizedekkel ezelőtt magánalapítványként jöttek létre, saját vagyonnal.
Orbán Balázs bejegyzését azzal zárta: “A tét az, hogy Magyarország megmarad-e magyar, demokratikus és szuverén államnak, vagy elborítja az önkénnyel elfedni próbált önfeladás politikája”.

Visszaállítja az Ukrajnából érkező áruk tiltását a Tisza-kormány
2026.05.21
Egymilliós bírság és rendőri elővezetés is jöhet a vizsgálóbizottságok akadályozása miatt
2026.05.20
Orbán Viktor soha többé nem lehet miniszterelnök
2026.05.20
Lannert Judit megnevezte első szakállamtitkárát
2026.05.20
Magyar Péter: Olyan országot kell építeni, amire gyermekeink is büszkék lehetnek
2026.05.20
Ruszin-Szendi Romulusz Sándor Zsoltot kérte fel vezérkari főnöknek
2026.05.19