Lannert Judit visszaszólt Gulyás Gergelynek: Nem hiszem, hogy szövegértési problémái lennének
Éles vita alakult ki Gulyás Gergely és Lannert Judit között, miután Gulyás azt állította: a Tisza Párt az iskolarendszer “totális átalakítását” tervezi.
Gulyás egy Facebook bejegyzésben azt írta, hogy Lannert Judit a Balzac diákmédia Youtube-csatornának adott interjúban a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok megszüntetéséről beszélt, ami szerinte bizonytalanságba taszíthat több tízezer diákot és családot.
Gulyás úgy fogalmazott, hogy az egységes négyosztályos középiskolai modell “ráerőltetése” a magyar társadalomra a kommunizmus óta példátlan lenne.
Lannert Judit közösségi oldalán reagált a kijelentésekre
Lannert Judit szerint szimbolikus, hogy Gulyás éppen arról az interjúról terjeszt valótlanságokat, amely a budapesti Vörösmarty Mihály Gimnáziumban készült. A miniszter felidézte, hogy ebből az intézményből bocsátottak el korábban tanárokat, mert nem értettek egyet az előző kormány oktatáspolitikájával.
Mint írta, nem a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok egyeztetés nélküli megszüntetéséről beszélt, hanem arról, hogy a középiskolai felvételi rendszer vizsgálata szükséges lenne. Hangsúlyozta: szerinte a kérdés társadalmi egyeztetést érdemel.
A miniszter szerint különösen visszás Gulyás Gergely kommunizmust emlegető kijelentése. Mint írta, nem világos, pontosan milyen történelmi párhuzamra gondolt, de ha a kádári létező szocializmus központosított, átpolitizált oktatási rendszerére utalt, akkor szerinte éppen az elmúlt 16 év Fidesz-kormányzása idézte vissza annak legfontosabb vonásait.
Lannert Judit azt is bírálta, hogy a Fidesz szerinte “továbbra is az emberek mindennapi valóságától elszakadt hazudozást folytatja”. Hozzátette, ha a párt valóban konstruktív ellenzéki szerepet kíván betölteni, akkor fel kellene hagynia ezzel.

Gulyás Gergely: A miniszterelnök hazugsággal vádol, noha ő állít valótlant
2026.05.12
Gulyás: Politikai bosszú a Krausz-alapítvány támogatásának megszüntetése
2026.05.16
Magyar Péter visszakéri a milliárdokat Krausz Ferenctől
2026.05.15
Pócs János: A Fidesz készen áll a kormányzásra
2026.08.01
Ruff Bálint: Sokkoló volt látni, hogy az Orbán-kormány egymás gazdagítására épült
2026.07.10
Orbán Viktor számára a Fidesz már nem jelent semmit
2026.07.09