Vitézy: Lázár János a háromszor drágább ajánlatot választotta az M6 üzemeltetésére
Újabb, felelőtlen és szabálytalan döntésre derült fény Lázár János miniszterségének időszakából a Mészáros-Szíjj autópálya-koncesszor javára.
A minisztériumi átvilágítás során nemcsak az derült ki, hogy egy közel 250 milliárd forintos autópálya-koncessziós díjtételt kihagytak az idei költségvetésből, hanem az is, hogy egy másik ügyben is súlyos, az adófizetők számára rendkívül hátrányos döntés született - írta Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter pénteken Facebook oldalán.
Kifejtette, 2026 őszén lejár az M6-os autópálya Budapest-Dunaújváros közötti szakaszának, és az ahhoz kapcsolódó M8-as gyorsforgalmi út korábbi koncessziós szerződése. El kellett dönteni, hogy a továbbiakban ki üzemeltesse ezt az 59 kilométeres útszakaszt.
A miniszter ismertette: három lehetősége volt a jogelőd Építési és Közlekedési Minisztériumnak és annak vezetőjének.
Egy, hogy a jelenlegi üzemeltető, az M6 Duna Koncessziós Zrt. folytathatja a munkát évi bruttó 3,8 milliárd forintért. A második, hogy az állami Magyar Közút Nonprofit Zrt. veszi át az üzemeltetést új, saját eszközöket beszerezve évi bruttó 4,5 milliárd forintért, vagy a Mészáros Lőrinc és Szíjj László tulajdonában lévő autópálya-koncessziós cég, az MKIF Zrt. kapja meg a feladatot évi bruttó 12,5 milliárd forintért.
Hozzátette, mivel a Mészáros Lőrinchez és Szíjj Lászlóhoz kötődő MKIF koncessziós szerződése 2057-ig tart, ez a döntés közel 200 milliárd forintos többletterhet jelentene a magyar államnak, vagyis végső soron a magyar adófizetőknek.
Úgy fogalmazott: “elfogadhatatlan, hogy közpénzből ilyen döntések szülessenek”. Ezért azonnal és teljes körű szerződéses és büntetőjogi felülvizsgálatot rendelt el az elmúlt hetekben, beleértve az érintett szerződéseket és az opció lehívásának körülményeit is.
Vitézy Dávid hangsúlyozta, meg fogják védeni az adófizetők pénzét, és feltárják, hogyan születhettek ilyen, az állam számára hátrányos döntések és miként tudják ezeket utólag korrigálni.

Vitézy Dávid: Uniós pénzből újulhatnak meg a HÉV-vonalak, vasutak és a magyar energiahálózat
2026.09.06
Feljelentést tett Vitézy minisztériuma Lázár János 100 milliárddal drágább M6-os döntése miatt
2026.08.29
Háromszoros áron vették a rászorulóknak szánt élelmiszert - 10 milliárdos túlárazást tárt fel az Integritás Hatóság
2026.06.16
Több mint háromszáz spanyol katona érkezik Magyarországra
2026.05.20
Lázár János szerint politikai leszámolás zajlik, miután az ügyészség megjelent a Fidesz szerverközpontjában
2026.07.21
Lázár János beült a parlamentbe
2026.06.15











