Kármán András: Matolcsyék saját és cimboráik magánvagyonává akarták tenni a közös nemzeti vagyont
Kármán András bejegyzésében azt írta az ügyészség nyomoz “Magyarország történetének legnagyobb bankrablása, az MNB alapítványainak botránya ügyében”, közben azon dolgoznak, hogy a magyar emberek pénze soha többé ne veszíthesse el közpénz jellegét.
Emlékeztetett: júliusban visszahívta a felügyelőbizottságból a két fideszes minisztériumi delegáltat, és helyettük új tagokat jelölt.
Nem csak személyi változásokra van azonban szükség, hanem rendszerszintűekre is - szögezte le, hozzátéve: a felügyelőbizottsági tagok javadalmazásának csökkentését tervezik, a minisztériumban pedig jelenleg is azon dolgoznak, hogy a lehető leghatékonyabbá tegyék az MNB közpénzekkel való gazdálkodásának ellenőrzését.
A tárcavezető a poszthoz csatolt parlamenti felszólalási videójában jelezte azt is, hogy pénzügyminiszterként a jegybank felügyelőbizottságba delegált új minisztériumi tagokat, a tiszteletdíjak csökkentése érdekében pedig törvénymódosítást fognak előterjeszteni.
Emellett a minisztérium jelenleg is vizsgálja annak lehetőségét, hogy hogyan lehet az MNB közpénzekkel való gazdálkodásának ellenőrzését megerősíteni.
Megfontolandónak nevezte, hogy a legjobb nemzetközi gyakorlatot alapul véve létrehozzanak egy olyan ellenőrző szervet, amelynek irányítása közvetlenül a felügyelőbizottság alá van rendelve. Emellett fontos, hogy a jövőben a felügyelőbizottság hatásköre kiterjedjen az MNB alapítványokra és az ingatlanfelújításokat végző leányvállalatokra is - tette hozzá a pénzügyminiszter.

Hallerné Nagy Anikó: Több mint tíz név is felmerült, végül Baka András lett a Tisza államfőjelöltje
2026.08.10
Baka András a Tisza köztársaságielnök-jelöltje, a Fidesz bojkottálja a választást
2026.08.08
Vitézy Dávid: Haladunk a vagyonvisszaszerzéssel, 2,3 milliárdot fizetett vissza a Mészáros Lőrinchez köthető magántőkealap
2026.08.08
Az EU 1,4 milliárd eurót fordít Ukrajnára a befagyasztott orosz vagyon hozamából
2026.08.05
Megszavazta a parlament az NVVH létrehozását, széles jogköröket kap az új vagyonvédelmi hivatal
2026.07.28
Feljelentések és vagyonvizsgálatok: ezt jelentette be Magyar Péter
2026.07.23