Kármán András: A pazarlás és lopás megszüntetése kezd megmutatkozni a számokban
524 milliárd forintos többlettel zárta a júliust a költségvetés, miközben a hét hónap alatt felhalmozott hiány az éves cél 68 százalékára mérséklődött. Áprilishoz képest közel 1000 milliárd forinttal javult az egyenleg. A hivatalos adatok alapján a júliusi többlet pontosan 524,3 milliárd forint volt, július végén pedig 2857,9 milliárd forinton állt a deficit.
Kármán András Facebook-bejegyzésében a javulást a kormányváltás után meghozott intézkedésekkel is magyarázta.
A miniszter az előző kormány gazdálkodását tette felelőssé az államháztartás jelenlegi nehéz helyzetéért. “A költségvetés helyzete továbbra is nagyon egyértelműen mutatja az Orbán-rendszer nehéz örökségét” -fogalmazott.
A politikus közölte, kormányváltás nélkül idén a GDP 8,3 százalékának megfelelő hiány felé tartott volna az államháztartás. A jelenlegi várakozás már 7,5 százalékos deficittel számol.
A pénzügyminiszter ugyanakkor arra figyelmeztetett, egyhavi kedvező eredményből nem szabad arra következtetni, hogy a költségvetés problémái megoldódtak. A havi adatokat egyszeri és szezonális hatások is jelentősen befolyásolják.
Augusztusban például az uniós források hazahozatalához kapcsolódó előfinanszírozás miatt közel 2200 milliárd forintnyi kiadás terhelheti az egyenleget.
Kármán jelezte, emiatt a következő havi számok jóval rosszabb képet mutathatnak, ez azonban a finanszírozás természetes ritmusából következik.
A júliusi többlet egy része sem javítja tartósan az éves mérleget. A tárcavezető ismertette, hogy a tervezettnél alacsonyabb kiadások között olyan tételek is vannak, amelyek nem maradnak el, csak a következő hónapokra tolódnak.
“Minden apró eredménynek, egy-egy látványos havi rekordnak örülünk, de a cél továbbra is a kiszámítható és fenntartható államháztartás” - zárta bejegyzését Kármán.

Kármán András: A TISZA-kormány segít azokon, akiket a Fidesz az út szélén hagyott
2026.08.30
Takács Péter pert vesztett Kulja Andrással szemben a lélegeztetőgép-bizniszről szóló bejegyzés miatt
2026.09.24
Baka András: Mélypontra jutott az ügyészség társadalmi és szakmai megítélése
2026.09.21
Baka András: Minden gyermek érték, mindenkiben van lehetőség, és senkiről nem mondunk le
2026.09.01
Tanács Zoltán: Sok tízmilliárdos lopás gyanúja merült fel a Gondosóra programnál
2026.08.11
Gulyás: Politikai bosszú a Krausz-alapítvány támogatásának megszüntetése
2026.05.16