Akár tízezer magyar vállalkozás juthat segítséghez az MFB programjából
A kormány 1,8 milliárd euró, vagyis mintegy 645 milliárd forint uniós forrás felhasználását tette lehetővé a Magyar Fejlesztési Banknál. A tőkeemelés megerősíti az MFB pénzügyi helyzetét, így a bank nagyobb összegben és hosszabb távon finanszírozhatja a magyar gazdaság számára fontos beruházásokat.
A forrásból a kis- és középvállalkozások támogatása mellett új bérlakások és kollégiumi férőhelyek épülhetnek, innovatív cégek juthatnak tőkéhez, valamint stratégiai beruházások indulhatnak el.
Akár tízezer vállalkozás kaphat segítséget
A kis- és középvállalkozások fejlesztésére 125 milliárd forintot fordítanak. További források és magántőke bevonásával ezen a területen akár 360 milliárd forintnyi finanszírozást mozgósítanának, ami a várakozások szerint mintegy tízezer magyar vállalkozásnak jelenthet segítséget.
Új hiteleket és garanciaeszközöket is elérhetővé tesznek, de változtatnának azon a gyakorlaton, amelyben a vállalkozások támogatása lényegében a pénzügyi forrás biztosítására korlátozódott. A fejlődni akaró cégek ugyanis gyakran speciális szaktudást és szakmai segítséget is igényelnek ahhoz, hogy új piacokra léphessenek be.
Átalakítják a kockázati tőkebefektetések rendszerét
A második nagy terület a hazai tőkepiac, ahol a miniszter szerint jelentős lemaradást kell ledolgozni. Ennek érdekében újragondolják a magyarországi kockázati tőkebefektetések rendszerét.
Az MFB úgynevezett alapok alapja konstrukcióban, magán-alapkezelők bevonásával működik majd együtt meglévő vagy újonnan létrehozott tőkealapokkal. A program az induló és korai szakaszban lévő vállalkozások mellett a gyors növekedés előtt álló, illetve a nemzetközi piacokon terjeszkedni készülő magyar cégeknek biztosíthat tőkét.
A magánforrások bevonásával ezen a területen akár 160 milliárd forintos teljes finanszírozási keret jöhet létre, ami több ezer innovatív magyar vállalkozás előtt nyithat új lehetőségeket.
Közel tízezer megfizethető lakóegység jöhet létre
A harmadik nagy program a lakhatást érinti, erre megközelítőleg 200 milliárd forintot különítenek el. Kapitány István szerint különösen a nagyvárosokban van szükség több megfizethető bérlakásra és kollégiumi férőhelyre. A program elsősorban az alacsonyabb jövedelmű családokat és a diákokat segítheti.
Az új bérlakások és diákszállások létrehozását, valamint a meglévő ingatlanok ilyen célú átalakítását hitelekkel, garanciákkal, tőke- és hibrid eszközökkel ösztönöznék. Magánfejlesztőket is bevonnának, és a köz- és a magánszféra együttműködésére épülő PPP-konstrukciókat is alkalmaznának.
A 200 milliárd forintos MFB-keret további források bevonásával összesen 400–500 milliárd forintnyi finanszírozást mozgathat meg. Ebből a kormány várakozásai szerint közel tízezer új, megfizethető lakóegység jöhet létre.
A vállalkozásfejlesztési, tőkepiaci és lakhatási célokra fordított összesen 400 milliárd forint a magánfinanszírozással együtt akár 1200 milliárd forintot is megmozgathat a magyar gazdaságban.
Az Európai Beruházási Bankkal is együttműködnek
A tőkeemelés fennmaradó részét, közel 700 millió eurót, vagyis mintegy 245 milliárd forintot az Európai Beruházási Bank és az MFB együttműködésében használják fel. Ez az összeg az előző programoknál szélesebb körben is befektethető lesz, az Európai Beruházási Bank részvétele pedig tovább növelheti a rendelkezésre álló finanszírozást.
A miniszter szerint most az a legfontosabb, hogy a programok mielőbb elinduljanak, és a források gyorsan eljussanak azokhoz a beruházásokhoz és vállalkozásokhoz, amelyek valódi gazdasági teljesítményt teremtenek.
„A siker az lesz, ha minden megszerzett forrásból a lehető legtöbb magyar beruházás, fejlődő vállalkozás, új otthon és gazdasági teljesítmény születik. Ez most a következő feladat, és ezen dolgozunk tovább” – jelentette ki.

Itt a részletes program: így telik majd az augusztus 20-i ünnepség Budapesten
2026.08.12
Tanács Zoltán: Sok tízmilliárdos lopás gyanúja merült fel a Gondosóra programnál
2026.08.11
Több mint 27 milliárd forintból folytatódik a krónikus betegek gondozási programja
2026.08.08
Velkey György: Több tízezer dollárért juthattak magyar állampolgársághoz külföldiek
2026.06.16
Bóna Szabolcs gyors segítséget ígér a viharkárt szenvedett gazdáknak
2026.06.16
Magyar Péter: A dezinformációk terjesztéséért vállalni kell a büntetőjogi felelősséget
2026.07.31