Vitézy Dávid: Uniós pénzből újulhatnak meg a HÉV-vonalak, vasutak és a magyar energiahálózat
Vitézy Dávid azzal a kérdéssel indította videóját, hogy mi történt volna az uniós forrásokkal és a közpénzekkel, ha április 12-én nem következik be kormányváltás. A miniszter szerint a korábbi rendszer folytatása esetén Magyarország végleg elveszítette volna a helyreállítási alapból járó 10 milliárd eurót, miközben tovább folytatódtak volna a túlárazott állami beruházások és szerződések.
A tárcavezető hangsúlyozta: az uniós pénzek „hazahozatala” nem azt jelenti, hogy a teljes összeget már átutalták Magyarországnak. A kormány teljesítette, illetve újratárgyalta a kifizetésekhez szükséges feltételeket, a következő szakaszban pedig az Európai Bizottság ellenőrzi a benyújtott dokumentumokat.
Három hónap alatt 127 mérföldkövet kellett teljesíteni
Magyarországnak a helyreállítási alap felhasználásához 127 mérföldkövet kellett teljesítenie augusztus végéig. Vitézy elmondása szerint ehhez több mint száz jogszabályt kellett megalkotni vagy módosítani, ezért ülésezett egész nyáron az Országgyűlés.
A miniszter hangsúlyozta, a kormány mindezt három hónap alatt végezte el, miközben a többi uniós tagállamnak évei voltak ugyanerre. Több korábbi projektet már nem lehetett volna határidőre befejezni, ezért új konstrukciókat kellett kidolgozni.
Ennek egyik példája a minisztérium felügyelete alatt létrehozott Vonatflotta nevű állami társaság. Az uniós támogatás tőkeemelésként kerül a céghez, amely a jogszabályi garanciák alapján kizárólag új HÉV- és InterCity-járművek beszerzésére használhatja fel a pénzt.
A teljesítési jelentéseket szeptember végéig kell benyújtani, ezt követően indulhat el a hivatalos ellenőrzés. A helyreállítási alaphoz kapcsolódó kifizetések a tervek szerint az év végéig történhetnek meg.
HÉV-felújítások, új vonatok és energetikai korszerűsítések jöhetnek
A 10 milliárd eurós helyreállítási forrás mellett további 6 milliárd eurónyi, korábban befagyasztott kohéziós és regionális fejlesztési forrás is felszabadulhat. Ezt a pénzt nem egyszerre utalják át: a támogatások a beruházások előrehaladásával, a benyújtott számlák alapján érkeznek majd.
A közlekedési tárca a felszabaduló forrásokból indítaná el a Baross Gábor-tervet. Vitézy szerint uniós pénzből újulhatnak meg a ráckevei, a csepeli és a szentendrei HÉV-vonalak, valamint további vasúti fejlesztések és járműbeszerzések is kezdődhetnek.
A tervek között szerepel a magyar villamosenergia-hálózat korszerűsítése, a megújuló energiaforrások rendszerbe kapcsolásának támogatása, továbbá egy lakásenergetikai program elindítása is. Vízügyi, egészségügyi, oktatási, környezetvédelmi és vállalkozásfejlesztési beruházásokra szintén juthat a forrásból.
A legnagyobb nehézséget az idő jelenti. A pénzeket várhatóan 2029-ig lehet felhasználni, ezért a kormánynak rövid idő alatt kell megtalálnia azokat a már előkészített projekteket, amelyek addig valóban megvalósíthatók.
Több mint 1200 milliárd forintnyi vagyon került vissza az államhoz
Vitézy kitért a közérdekű vagyonkezelő alapítványok átalakítására is. Elmondása szerint az állam eddig 1284 milliárd forintnyi vagyont szerzett vissza az alapítványoktól. Az általa vezetett tárcához tartozó négy alapítvány felszámolásával húszmilliárd forint készpénz került az államkincstárba, emellett ingatlanok és részvények is visszakerültek az államhoz.
A miniszter szerint ezzel megszűnik az a gyakorlat, amelyben állami vagyonelemek bevételeiről leválthatatlan, nagyrészt fideszes politikusokból álló kuratóriumok dönthettek.
Az egyetemi alapítványoknál más ütemezést követ a kormány. A korábbi kuratóriumokat nyilvános pályázatokon újították meg, a jelenlegi alapítványi rendszer pedig 2027 őszétől szűnhet meg. Az oktatási tárca az egyetemekkel együtt dolgozza ki az intézmények új működési modelljét.
Háromszoros áron adták volna Mészárosék kezébe az M6-os üzemeltetését
A videóban a miniszter beszélt az M6-os autópálya üzemeltetéséről is. Vitézy szerint Lázár János korábbi miniszter annak ellenére adta volna az MKIF-nek a munkát, hogy a meglévő üzemeltető lényegesen alacsonyabb áron vállalta ugyanazt a szolgáltatást.
Mészáros Lőrinc és Szíjj László érdekeltsége 149 milliárd forintért üzemeltette volna tizenegy évig az autópálya Érd-tető és Dunaújváros közötti szakaszát. A kormány végül versenyeztetéssel 44 milliárd forintra szorította le az árat, így 105 milliárd forint marad a költségvetésben.
Vitézy közölte: a tárca büntetőfeljelentést tett a Fővárosi Nyomozó Ügyészségen, mert ki kell vizsgálni, hogyan rendelhette meg az előző kormány ugyanazt a szolgáltatást háromszoros áron.
Több mint 60 milliárdot már visszafizetett a Duna Aszfalt
A Mohácsi híd ügyében is sikerült pénzt visszaszerezni. Vitézy szerint Lázár János két héttel a választás előtt úgy módosította a beruházás szerződését, hogy az előleg aránya 20-ról 98 százalékra emelkedett. A Duna Aszfalt ennek nyomán százmilliárd forintot kapott még a kormányváltás előtt.
Az új minisztériumi vezetés visszakövetelte a teljesítéssel még nem fedezett összeget. A kivitelező végül több mint 60 milliárd forintot fizetett vissza a költségvetésbe.
A hídhoz kapcsolódó, mintegy húsz kilométeres, kétszer kétsávos bekötőút műszaki tartalmát is csökkentik. Vitézy szerint a korábbi forgalmi tanulmányok alapján erre a kapacitásra még 2050-ig sem lenne szükség. Az áttervezéssel további 75 milliárd forintot takarítanak meg, amelyet az országos közúthálózat felújítására fordítanak.
A hercegszántói határátkelő fejlesztése ugyanakkor megvalósul: bővítik a kapacitását, és lehetővé teszik a napi 24 órás teherforgalmat, hogy a Szerbia felől érkező tranzit elérhesse az M6-os autópályát.
Félbilliós túlárazás miatt állítottak le egy újabb tendert
A miniszter beszélt az M86-os és az M87-es gyorsforgalmi utak Szombathely, Kőszeg és Körmend térségét érintő fejlesztéséről is. Állítása szerint a tenderen több mint 500 milliárd forintos túlárazást találtak, ezért az eljárást leállították.
Vitézy hangsúlyozta: a döntés nem azt jelenti, hogy a kormány lemondott a térség közúti fejlesztéséről. A projektet átvilágítják, majd egy reálisabb műszaki tartalommal és költségvetéssel dönthetnek a folytatásról.
A MÁV és a Magyar Közút járműflottájának beszerzésénél szintén jelentős megtakarítást értek el. A személyautók, teherautók és szolgálati furgonok lízingdíját a verseny megteremtésével 41 milliárd forinttal csökkentették. A miniszter szerint a MÁV egyes járműveket így olcsóbban bérelhet, mint 2017-ben.
Vitézy Dávid szerint ezek az ügyek azt mutatják, hogy valódi versennyel úgy is lehet csökkenteni az állami kiadásokat, hogy közben nem romlik a szolgáltatások minősége. A tárcavezető jelezte: a korábbi szerződések és cégvásárlások átvilágítása folytatódik, az újabb eredményekről pedig további videókban számol majd be.

Vitézy Dávid: Haladunk a vagyonvisszaszerzéssel, 2,3 milliárdot fizetett vissza a Mészáros Lőrinchez köthető magántőkealap
2026.08.08
Magyar Péter: minden feltételt teljesítettünk a 6000 milliárd forintos uniós forrás hazahozatalához
2026.09.03
Közel 24 milliárd forint uniós támogatást mozgósít a kormány a gazdáknak
2026.08.31
Feljelentést tett Vitézy minisztériuma Lázár János 100 milliárddal drágább M6-os döntése miatt
2026.08.29
Vitézyék visszaszereztek 59 milliárdot Lázárék választás előtti kifizetéséből
2026.08.18
Vitézy: Nem gazdagítjuk újabb túlárazott koncesszióval Mészáros és Szíjj cégét
2026.08.15