Vitézy Dávid: Országszerte 250 kilométeren indult útfelújítási program
Vitézy hangsúlyozta, hogy a magyar utak állapota hosszú évek alulfinanszírozottságának következménye. Úgy fogalmazott: az előző kormányzati ciklusban az állam “gyakorlatilag kivonult” az országos közúthálózat fenntartásából és felújításából, miközben propagandára jelentősen több közpénzt fordított.
A miniszter azt mondta, hogy a 31 ezer kilométeres országos közúthálózat fejlesztésére és felújítására kevesebb pénz jutott, mint amennyit az előző ciklusban kormányzati kommunikációra és plakátkampányokra költöttek.
Állítása szerint 2024-ben mindössze 18 milliárd forint állt rendelkezésre országos útfelújításokra, ami még annál is kevesebb, “mint amennyiből azt az egyszem propagandaminisztériumot építették a Budai Várban. Lényegesen kevesebb annál, mint amennyit Balázs Gyula plakátolós cégei kaptak” - mondta Vitézy a videóban.
Emellett azt is kifogásolta, hogy a közúti fejlesztésekre fordított források döntő része nem a fő- és mellékutak korszerűsítésére ment.
Mint mondta, az elmúlt években minden tíz, közúti fejlesztésre elköltött forintból kilenc az autópálya-koncessziókhoz került, miközben a legtöbb közlekedő által használt országos úthálózat állapota folyamatosan romlott.
A tárcavezető szerint ezen változtatni kell, még úgy is, hogy a költségvetés helyzete “nem a legjobb”. Emlékeztetett arra, hogy Magyarország költségvetési hiánya jelenleg is magas, megközelíti a GDP hét százalékát, amelyet csökkenteni kell a gazdasági növekedés érdekében. Ugyanakkor úgy vélte, ez nem lehet indok arra, hogy tovább halasszák a közúthálózat felújítását.
A miniszter kiemelte, hogy az ország számos pontján – az egy- és kétszámjegyű főutakon, valamint a mellékutakon is – évtizedek óta halmozódnak a problémák: kátyús burkolatok, elöregedett útszakaszok és jelentős felújítási elmaradások nehezítik a közlekedést.
Vitézy a Gerecse Tájvédelmi Körzetben, Dardos és Vértestolna között zajló munkálatokat példaként említette arra, hogy a Magyar Közút már megkezdte a legrosszabb állapotú utak helyreállítását. Hozzátette: hasonló beruházásoknak minden megyében folytatódniuk kell.
A miniszter végül hangsúlyozta, hogy a több évtizedes lemaradást nem lehet néhány hónap alatt ledolgozni, ugyanakkor a Közlekedési és Beruházási Minisztérium célja, hogy fokozatosan, országos program keretében javítsa a magyar közúthálózat állapotát.

Vitézy Dávid: 105 milliárd forintot spórolunk az M6-os autópálya üzemeltetésén
2026.09.05
Még idén az Országgyűlés elé kerül az EPPO-csatlakozás első törvénycsomagja
2026.09.29
Forsthoffer Ágnes felszólította Hankó Balázst: „Az Országház nem búvóhely”
2026.09.28
Vitézy: Az elmúlt évek hanyatlása után újra fejlődő pályára kell állítani Budapestet
2026.09.24
Bódis Kriszta: A társadalompolitikára fordított pénz befektetés az ország jövőjébe
2026.09.24
Constantinovits Miklós lesz az Országos Mentőszolgálat főigazgatója
2026.09.14










