Visszaállítja az Ukrajnából érkező áruk tiltását a Tisza-kormány
A Fidesz-kormány súlyos jogalkotási csapdát hagyott maga után a magyar gazdáknak
“Miközben éveken át hirdették a gazdák védelmét, a gyakorlatban nem gondoskodtak arról, hogy az ukrán agrártermékek behozatalát korlátozó szabályok a veszélyhelyzet megszűnése után is biztonságosan, törvényi szinten fennmaradjanak” - írta bejegyzésében az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter.
Kiemelte: a Tisza-kormány álláspontja egyértelmű, “nem fogjuk engedni, hogy ukrán vagy bármilyen más importtermék veszélybe sodorja a magyar gazdák megélhetését és a magyar emberek egészséges élelmiszerrel való ellátását. A magyar élelmiszer, a magyar termőföld és a magyar gazdálkodók védelme nemzeti érdek”.
A miniszter közölte: az agrártárca haladéktalanul áttekinti a kialakult helyzetet, és megteszi a szükséges jogi lépéseket annak érdekében, hogy a magyar piac védelme ismét egyértelmű és kikényszeríthető legyen.
Kifejtette, hogy a szükséges jogszabályok megalkotása folyamatban van, amelyek érintik többek között a szarvasmarhafélék húsát, a sertéshúst, a juh- vagy kecskehúst frissen, hűtve vagy fagyasztva, a gallus domesticus fajhoz tartozó baromfi élelmezési célra alkalmas húsát, zöldségeket (nyersen, gőzöléssel vagy vízben forrázással főzve is) fagyasztva és a gabonaféléket. A miniszter a bejegyzésében a teljes listát ismerteti.
A miniszter később azt is közölte a közösségi oldalán, hogy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tájékoztatása szerint a tiltás feloldása után május 18. és 20. között Ukrajnából összesen hat szállítmány tervezett behozatalát jelentették be.

Ebből négy szállítmány fehér cukrot (91 tonna) jelentettek be, ami nem szerepelt a behozatalt tiltó listán; két szállítmány pedig hántolt, lapított, pelyhesített vagy darált gabona, gabonacsíra - tette hozzá.

Helyreállítaná a magyar katonák megbecsültségét Ruszin-Szendi Romulusz
2026.07.04
Beomlott egy katonai bunker, hat fiatal turista zuhant a mélybe Horvátországban
2026.07.04
A Mandiner és a Pesti Srácok elbocsátott újságíróinak is munkát ajánl a Médiaszövetség
2026.07.04
Lebontják Budapest egyik legmagasabb ipari jelképét
2026.07.04
Képeken Áder János felújított, 720 négyzetméteres villája
2026.07.03
Navalnij halála: hét orosz került uniós szankciós listára a feltételezett méreg miatt
2026.07.03