Újabb részletek derültek ki az újdörögdi kézigránát-balesetről
Azt írták: a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség a maradandó fogyatékosságot okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt folytatott széleskörű nyomozása feltárt szabálytalanságokat, ugyanakkor a büntetőjogi felelősség megállapításához ezen szabályszegések - a közvetlen ok-okozati összefüggés hiánya miatt - nem voltak elegendőek.
Az ügyészség ezért megszüntette a nyomozást, a szabályszegések kapcsán viszont jelzéssel élt a Honvéd Vezérkar Főnöke felé - tették hozzá.
Közölték, hogy a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség a széles körű nyomozása során rendőrségi támogatással helyszíni szemlét és három alkalommal bizonyítási kísérletet tartott, bizonyítási eszközöket foglalt le, okiratokat, valamint igazságügyi orvos-, és fegyverszakértői, illetve hangtechnikai szakértői véleményt szerzett be, továbbá minden olyan személyt kihallgatott, aki az eset kapcsán érdemi ismerettel rendelkezett.
A megállapított tényállás lényege szerint a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség az államigazgatásban dolgozók alap katonai felkészítése érdekében indított önkéntes programot, amelyet az abban résztvevők pozitív visszajelzései alapján kibővítettek annak érdekében, hogy a programot teljesítők elérjék a teljes alapkiképzettség szintjét - ismertette a főügyészség, jelezve: a cél az volt, hogy a program végén - akik ezt vállalják - önkéntes tartalékos szolgálatra irányuló jogviszonyt létesíthessenek.
A közlemény szerint a kiképzendő állomány 2025. március 20-án kapott elméleti és gyakorlati felkészítést az éles kézigránát dobásához kötődő gyakorlat teljesítéséhez, amelynek során gyakorló gránáttal - mely egy tömör gumitestből és egy kihúzható biztosító sasszegből áll - többször dobtak a kiképzendők.
Lehetőség volt további gyakorló dobások végzésére a napirend lezárulta után, ezzel pedig a sértett kormánytisztviselő is élt, így összesen mintegy 20 alkalommal dobott gyakorlógránátot - részletezték.
Éles kézigránáttal a dobógyakorlat másnap volt. Ha azt nem teljesítette, nem szerezte meg az alapkiképzést a résztvevő, ugyanakkor a részvétel az éles dobáson nem volt kötelező - írták.
Az éles dobógyakorlat során a feladatot úgynevezett “száraz gyakorlás” során elismételték
A dobóállásban a dobó mellett közvetlenül helyezkedett el az úgynevezett dobató, akinek “Kézigránát!” vezényszavára a dobónak a gránáttartózsebből elő kellett vennie a kézigránátot, azt a dobókezével meg kellett fognia, míg a másik kezének mutatóujjával tartania kellett a szállításbiztosító sasszeg húzókarikáját. Ezután a dobókezet távolítva ki kellett azt húznia.
A sasszeg eltávolításával élesedik a gránát, ugyanakkor a biztosító kar leszorításával az még nem lép működésbe.
A gránát eldobása után a gyújtófejben lévő forgatórugó a biztosítókart legalább 50 fokos szögben elfordítja, beindul a robbanási folyamat, és a 3,2-4,2 másodperces késleltetési idő letelte után bekövetkezik a robbanás -ismertették.
A baleset részleteiről a főügyészség azt írta: a sértett kormánytisztviselő a kiadott “Kézigránát!” vezényszóra megpróbálta kihúzni a szállításbiztosító sasszeget, mely elsőre nem sikerült.
Miután sikerült a szállításbiztosító sasszeget kihúznia, közben a biztosító kart felengedte, melynek következtében az a gyújtó forgástengelyétől számított 50 fokot meghaladó mértékben elfordult a gránáttestől, és a gyújtási folyamat beindult. A sértett a biztosítókart ezután már hiába nyomta vissza a gránáttesthez - fűzték hozzá.
Úgy folytatták:
A robbanás következtében a kormánytisztviselő sértett maradandó fogyatékossággal és súlyos egészségromlással járó sérüléseket, míg a mellette álló lőgyakorlatvezető sértett nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett - idézték fel.
A felrobbant kézigránát esetében műszaki hibát, illetve a gyújtószerkezet hibáját kategorikusan ki lehetett zárni - szögezték le.
Rámutattak: az eljáró ügyészség megállapította, hogy a baleset a kormánytisztviselő sértett önhibáján kívüli fegyverkezelési hibájából - a biztosítókart az eldobás előtt oly mértékben engedte eltávolodni a gránáttesttől, hogy a gyújtási folyamat beindult és a robbanás bekövetkezett - fakadt, amely közvetlen ok-okozati összefüggésben állt a veszélyhelyzet kialakulásával és a baleset bekövetkezésével.
Büntetőjogi felelősség - szándékosság és gondatlanság hiányában - ugyanakkor nem terheli - húzták alá.
Jelezték: a biztosítókar szorító fogásának lazítása ugyanis a részéről nem volt tudatos, akaratlagos mozdulat, és így az eredmény - közvetlen veszélyhelyzet, illetve sérülés - tekintetében a gondatlanság sem róható a terhére.
Rögzítették: a lőgyakorlatvezető sértett (a dobató) a dobatás során foglalkozási szabályt nem sértett, tőle elvárható magatartást tanúsított.
Hozzátették: az ügyészség szignalizációval élt a Honvéd Vezérkar Főnöke felé, jelezve, hogy a mulasztások jövőbeni kiküszöbölése érdekében a szükséges intézkedéseket tegye meg.

Nyolc év fegyház: fejszével támadt a rendőrökre, majd rendőrbuszba csapódott egy férfi
2026.07.17
Vitatott törvények elfogadása után feloszlatta magát az izraeli parlament
2026.07.17
Befejezi a gyártást a Nestlé Diósgyőrben, folyamatban az üzem értékesítése
2026.07.17
Nawrocki megvétózta a lengyel élettársi kapcsolatokról szóló törvényt
2026.07.17
Vitézy: Lázár János a háromszor drágább ajánlatot választotta az M6 üzemeltetésére
2026.07.17
Forsthoffer Ágnes: Magyarország újra az EU hasznos és aktív tagja szeretne lenni
2026.07.17