Teljesen leállt a román atomerőmű, Magyar Péter szerint Pakson két turbina már üzembiztosan termel
„Megfeszített tempóban zajlik a munka Pakson” – írta Magyar Péter, aki részletesen beszámolt a Duna két partján folyó munkálatokról.
A miniszterelnök közlése szerint az első bárka beállítása és rögzítése már folyamatban van, rövidesen pedig a második bárka is megérkezik.
A Duna jobb partján megtörtént a terep előkészítése, folyamatban van az utak kialakítása, és a mérnöki tervek alapján megkezdődött a kövek beépítése is.
A bal parton közben a honvédség végzi a felvonulási terület és a depók kialakítását. Magyar Péter azt írta, ezen az oldalon még csütörtökön megkezdődik a műtárgy építése is.
„Első körben 35 ezer, majd 110 ezer tonna kő kerül beépítésre” – közölte.
A munkálatokat a vízügyi és energetikai szakemberek, valamint a honvédség összehangoltan végzik, a Védelmi Igazgatási Hivatal koordinálásával.
Magyar Péter kitért a Paksi Atomerőmű jelenlegi helyzetére is. Közlése szerint két turbina üzembiztosan termel. Az erőmű egyik korábban leállított turbináját augusztus 10-én kapcsolták vissza, miután a Duna vízszintjének átmeneti emelkedése ezt lehetővé tette.
A miniszterelnök a romániai helyzetre is kitért:
„Eközben a sokat emlegetett romániai atomerőművet teljesen le kellett állítani.”
A romániai Cernavodă atomerőmű második, addig még működő reaktorának leállítását augusztus 13-án kezdték meg a Duna rendkívül alacsony vízállása miatt. A másik reaktor ekkor már nem termelt, így a folyamat végére az erőmű mindkét blokkja kiesik a termelésből.
Magyar Péter bejelentette azt is, hogy 15 órakor sajtótájékoztatót tartanak, ahol szakemberekkel együtt ismerteti a paksi munkálatok részleteit.
„15 órakor sajtótájékoztatón ismertetem szakemberekkel a három évtizede nem látott építkezés részleteit” – írta a miniszterelnök.

Magyar Péter felszólalásával kezdődik az Országgyűlés őszi ülésszaka
2026.09.07
Delo: Magyar Péter volt a bledi fórum legnagyobb visszhangot kiváltó résztvevője
2026.09.01
Magyar Péter a diákoknak: Ha valakit bántanak, ne nézzetek félre
2026.08.31
Magyar Péter: Nem mindig a legnépszerűbb döntés a legjobb döntés
2026.08.30
Újraindítják a 6-os paksi turbinát – szerdára helyreállhat a teljes termelés
2026.08.22
Hálózatra kapcsolták a paksi 6-os turbinát – Magyar Péter: „Reméljük, most már elhallgatnak a kóklerek”
2026.08.23