Kilenc év után távozik az OMSZ főigazgatója
Az MTI-hez eljuttatott közleményben a mentőszolgálat idézte Constantinovits Miklóst, aki úgy fogalmazott: célja a szervezet szakmai kontinuitása, a korszerű, kiszámítható, az eddigieknél is hatékonyabb működési modell kialakítása.
Hozzátette: vezetőként az OMSZ munkájának megújítását három fontos pillérre építi:
- a betegbiztonság fejlesztésére
- a társadalmi bizalom erősítésére
- a legkorszerűbb szakmai protokollok további követésére
A betegbiztonság fejlesztése érdekében a mentésirányítás hatékonyságát kívánja felülvizsgálni és optimalizálni, illetve a mentésben résztvevő jármű- és felszerelésállomány pontos feltérképezése és fokozatos korszerűsítése is prioritást jelent - írta.
Constantinovits Miklós meggyőződése, hogy a társadalmi bizalom erősítése a hatékonyságból és az átláthatóságból fakad, így az OMSZ tevékenységére vonatkozó adatok és fejlesztési lépések teljeskörű transzparenciáját ígérte.
Jelezte: A szakmai megújulás jegyében továbbra is a legkorszerűbb nemzetközi sztenderdek figyelembevételével teszik hatékonyabbá az ellátást, és egyúttal figyelmet fordítanak a belső, szervezeti megújulásra is.
A mentőszolgálat munkájának szakmai minőségét össztársadalmi ügynek nevezte
Olyan szervezet építése a cél, amely minden magyar ember bizalmát élvezi, és ahol a bajtársak is kiszámítható, szakmailag és anyagilag is vonzó jövőképet láthatnak - emelte ki. Európa leggazdagabb mentési hagyományaival bíró szervezeteként a múlt is kötelez a megújulásra és a legmagasabb minőségre - zárta sorait Constantinovits Miklós.
Csató Gábor leköszönő főigazgató levélben fejezte ki köszönetét a mentőszolgálat valamennyi bajtársának az elmúlt évek közös munkájáért, a helytállásért, a betegellátás érdekében elért eredményekért, amelyben úgy fogalmazott: “megtisztelő volt Önöket és a betegeket szolgálni!”
Csató Gábor 2017 januárja óta vezette az Országos Mentőszolgálatot, ahol ezalatt jelentős szervezeti, szakmai és digitális fejlesztések valósultak meg, többek között a mentésirányítás, az ellátási protokollok és az országos adatvezérelt működés területén.
A számos modern, betegellátást támogató applikáció fejlesztése mellett ebben az időszakban elindult a szervezett tudományos munka is, amelynek eredményeként rangos nemzetközi publikációk születtek, miközben aktív szakmai kapcsolat és együttműködés alakult ki külföldi mentőszolgálatokkal is.
Az OMSZ a koronavírus-járvány idején országos mintavételi, betegszállítási és logisztikai feladatokat látott el, miközben folyamatosan biztosította a sürgősségi betegellátás magas szintű működését, majd pedig megszervezte Magyarország egységes alapellátási ügyeleti rendszerét is - áll a közleményben.

Távozik Győrfi Pál: Szűcs Brigitta az Országos Mentőszolgálat új szóvivője
2026.06.09
Kilenc év börtönre ítéltek egy plébánost fiatalkorúakkal és egy kiskorúval szembeni szexuális visszaélés miatt
2026.05.26
Lemondott Bayer Zsolt felesége, az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatója
2026.05.22
Gajdos László reagált Kaprinyák Tibor vadászfotóira: a képviselőnek nincs szerepe a minisztériumban
2026.10.04
Vitézy Dávid: Közös cég fejlesztheti a hajózás bevételeiből a Duna-partot
2026.10.04
Pásztor Anett: „Nagyon sok minden következmények nélkül történt itt az elmúlt időszakban”
2026.10.03








