Belföld

A volt katonák megbecsüléséről dönthetnek: felülvizsgálják a szolgálati járandóságot

Hamarosan megkezdjük a szolgálati járandóság rendszerének felülvizsgálatát, és egy olyan jogszerű, ugyanakkor méltányos megoldás előkészítését, amely figyelembe veszi az érintettek jogos érdekeit, a költségvetési lehetőségeket és a jogszabályi kereteket is - jelentette be a honvédelmi miniszter a Facebook-oldalán csütörtökön.
Bejegyzés megosztása Megosztás

Ruszin-Szendi Romulusz bejegyzésében emlékeztetett rá: az elmúlt időszakban megkezdték azon katonák helyzetének rendezését, akiket a korábbi “fiatalítás” során méltánytalanul bocsátottak el a Magyar Honvédségtől.

„A cél világos: ahol lehet, helyre kell állítani a rendet, igazságot kell szolgáltatni és vissza kell adni a katonai szolgálat becsületét”
-jegyezte meg.

Hozzátette: a következő lépés a szolgálati járandóságra jogosult állomány helyzetének átfogó rendezése.

További cikkeink
    „Azokról a katonákról beszélünk, akik hosszú éveken, sok esetben évtizedeken át szolgálták Magyarországot, és akiknek jogállása a szolgálati nyugdíjrendszer 2012-es átalakításával alapvetően megváltozott. A szolgálati nyugdíjat a 2011. évi CLXVII. törvény alapján felváltotta a szolgálati járandóság, amely eltérő szabályok szerint működik”
    -írta a miniszter.

    Ruszin-Szendi Romulusz kiemelte: meggyőződése, hogy azok, akik életük legaktívabb éveit a haza védelmére tették fel, nem bizonytalanságot, hanem kiszámíthatóságot és megbecsülést érdemelnek.

    “Ezért rövid idő múlva megkezdjük a szolgálati járandóság rendszerének felülvizsgálatát és egy olyan jogszerű, ugyanakkor méltányos megoldás előkészítését, amely figyelembe veszi az érintettek jogos érdekeit, a költségvetési lehetőségeket és a jogszabályi kereteket is” - írta.

    A honvédelmi miniszter kiemelte, a magyar katona esküje egy életre szól, így a megbecsülésük sem lehet időszakos.

    “Akik egyenruhában szolgálták Magyarországot, számíthatnak arra, hogy a Honvédelmi Minisztérium nem feledkezik meg róluk. A szolgálatnak becsülete van, és ennek a becsületnek a helyreállítása kötelességünk” - fogalmazott a miniszter.