Belföld

Két vadászat 42 millióért, tanácsadás 12 milliárdért – feljelentést tesz Ruszin-Szendi

Ismeretlen tettes ellen, hűtlen kezelés alapos gyanújával tesz feljelentést Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter, miután a tárca átvilágítása során több tízmilliós magánutak, vadászatbiztosítások, egy luxusautó bérlése és egy 12 milliárd forintos tanácsadói szerződés került elő. Egy angol céget pályázat nélkül bíztak meg többek között katonai szabályzatok elkészítésével, vezetői tréningekkel és egy olyan egyenruha megtervezésével, amelyet végül nem rendszeresítettek.
Bejegyzés megosztása Megosztás
Hirdetés

„Dőlnek a csontvázak a Honvédelmi Minisztérium szekrényében is” – fogalmazott szerda reggel közzétett Facebook-videójában Ruszin-Szendi Romulusz.

A honvédelmi miniszter közölte, folyamatosan vizsgálják az előző időszak beszerzési eljárásait, és egyre több szabálytalanság gyanúját felvető ügyet találnak.

„Ahogy megyünk sorba és nézzük át a beszerzési eljárásokat, egyre több pimaszságra derül fény, úgyhogy feljelentést kell tennem ismeretlen tettes ellen, hűtlen kezelés alapos gyanújával”
-fogalmazott.

Több mint 32 millió forintba kerültek a magánutak

Ruszin-Szendi elmondta, az előző időszakban a honvédelmi miniszter közvetlen személyi védelemben részesült. Ezt azonban külföldi, magáncélú útjain is igénybe vette: a személyvédelmet ellátó katonák akkor is vele utaztak, amikor üdült vagy magánjellegű találkozókon vett részt.

A tárcavezető közlése szerint ezek az utak több mint 32 millió forintba, további 2000 angol fontba és mintegy 5300 euróba kerültek a magyar adófizetőknek.

„Hogy pontosan mire, azt csak ők tudják, mert természetesen a számlákat darálni kellett”
–mondta.

Két vadászat biztosítása 42 millió forintba került

A miniszter két olyan belföldi vadászatot is említett, amelyeket katonákkal biztosítottak. Az egyik 30 millió, a másik 12 millió forintba került.

A feladatban nemcsak a honvédelmi miniszter közvetlen védelmét ellátó állomány vett részt, hanem további 10–12 katonát is bevontak, hogy a társaság elkülönítve vadászhasson.

"Természetesen itt is parancsot kaptak, hogy a számlát darálni kell, de mint korábban mondtam, ismerjük azt, hogyan könyvelnek a katonák, hogyan könyvel a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat, úgyhogy ezeket az összegeket azért megtaláltuk"
-jelentette ki a miniszter.

Egy angol cég kapott 12 milliárd forintos megbízást

Ruszin-Szendi ezután egy, az előző tételeknél lényegesen nagyobb összegű szerződésről beszélt. Felidézte, hogy Magyarország német haditechnikai eszközöket vásárolt, a szerződések részeként pedig magyar katonákat küldtek német kiképzőközpontokba. Ott nemcsak az eszközök kezelését, hanem az alkalmazásukhoz szükséges harceljárásokat is elsajátíthatták.

Az előző honvédelmi vezetés ennek ellenére egy angol céget bízott meg azzal, hogy tanácsadás keretében írja meg az eszközök alkalmazására és használatára vonatkozó szabályzatokat, tartson vezetői tréningeket, valamint angol minta alapján tervezzen egyenruhát a Magyar Honvédségnek.

A megbízás Ruszin-Szendi közlése szerint 12 milliárd forintba, vagyis 30 millió angol fontba került.

„Nem volt itthon ember aki ezt meg tudta volna írni? Tényleg a briteket kell megkérnünk, hogy tervezzenek nekünk egyenruhát?”
-tette fel a kérdést a videóban.

Az elkészült egyenruhát végül nem vezették be és nem is rendszeresítették. A miniszter azt is kifogásolta, hogy a szerződésre nem írtak ki pályázatot, hanem közvetlenül az angol céget keresték meg.

„Amit egyébként írtak, az kitűnő. Na de 12 milliárd forintért?”
–tette hozzá.

Egy korábban saját tulajdonú autót bérelhettek vissza

Ruszin-Szendi a korábbi honvédelmi vezetés gépjárműhasználatáról is beszélt. Elmondta, a honvédelmi miniszter magáncélra is használhatott gépjárművet, míg ő kizárólag szolgálati autót vesz igénybe.

Hirdetés
„Itt jegyzem meg, hogy nekem nincs ilyen, én nem használok ilyet. Csak a szolgálati járművet használom”
–mondta.

Közlése szerint az előző honvédelmi vezetés számára egy nagy értékű luxusautót béreltek. Hozzátette, megfigyelők úgy tudják, hogy a jármű korábban a tárcavezető saját tulajdonában állt, majd egy cégen keresztül havi 600–800 ezer forintért bérelték vissza. Ruszin-Szendi a videóban azt mondta, ez összesen 36 millió forintjába került az adófizetőknek.

A nyomozó hatóságokra bízzák a felelősség megállapítását

A miniszter hangsúlyozta, az ismertetett ügyek egyelőre gyanúk, ezért ismeretlen tettes ellen teszik meg a feljelentést hűtlen kezelés alapos gyanújával.

„A kérdés nem az, hogy ki tud erről a leghangosabban magyarázkodni. A kérdés az, hogy ki, mire, milyen jogcímen és mennyi közpénzt költött el?”

Ruszin-Szendi hozzátette, a jogi minősítés és a felelősség megállapítása a nyomozó hatóság feladata.

„Egy dolog azonban már most látszik: a szekrényajtó kinyílt. És minél mélyebbre nézünk benne, annál több ilyen dokumentum kerül elő”
–fogalmazott.

Bejegyzését azzal zárta:

„A közpénz ugyanis nem arra való, hogy magánkényelmet finanszírozzon. Ha pedig valaki ezt másképp gondolta, most itt az idő, hogy ezt a nyomozóknak is elmagyarázza.”