Belföld

Radnai Márk: Jövő héten indul a Közhang társadalmi egyeztetési platform

Jövő héten indul a Közhang nevű új társadalmi egyeztetési platform – jelentette be Facebook-oldalán Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke. A felületen a tervek szerint országos és helyi ügyekről is véleményt mondhatnak majd az emberek, javaslatokat tehetnek, és nyomon követhetik azok további sorsát.
Bejegyzés megosztása Megosztás

Radnai Márk bejegyzésében azt írta, hónapok óta dolgoznak a Közhang nevű rendszeren, amelynek célja, hogy folyamatosabbá tegye a társadalmi párbeszédet.

A politikus úgy fogalmazott, nem tartják elegendőnek, hogy az embereket csak időnként kérdezzék meg egy-egy kérdésről. Olyan felületet akarnak létrehozni, amelyen az állampolgárok információkat kaphatnak az egyes ügyekről, megismerhetik mások álláspontját, valamint saját véleményüket és javaslataikat is megfogalmazhatják.

„Nem elég időnként megkérdezni az embereket. Folyamatos társadalmi párbeszédre van szükség: érthető információkra, edukációra, átláthatóságra és arra, hogy nyomon követhető legyen, mi történik a véleményetekkel és a javaslataitokkal”
–írta Radnai.

A bejegyzés alapján a Közhangon országos és helyi ügyeket egyaránt megnyitnak majd társadalmi egyeztetésre. A felhasználók elmondhatják, mit gondolnak az adott kérdésről, érveket és információkat ismerhetnek meg, valamint követhetik, hogyan jut el egy felvetés a döntésig vagy valamilyen konkrét változásig.

Radnai azt írta, egy „Európában is újszerű” megoldáson dolgoztak az elmúlt hónapokban.

Hogy pontosan milyen módon lehet majd részt venni az egyeztetésekben, szükség lesz-e regisztrációra vagy az ott kialakuló vélemények milyen módon épülnek be a döntéshozatalba, arról egyelőre nem közölt részleteket.

A Közhang már elérhető honlapján jelenleg csak a közelgő indulást jelzik, a felület saját meghatározása szerint „Magyarország első társadalmi egyeztetési platformja”.

„A demokrácia részvétel. Ha komolyan vesszük saját magunkat, ha megőrizzük azt a cselekvőképességet, amit az elmúlt években megtanultunk, és nem adjuk vissza többé mások kezébe a saját jövőnket, akkor Magyarország rengeteget tud fejlődni”
–fogalmazott Radnai Márk.

A politikus közlése szerint a Közhang jövő héten indul.