Radnai Márk: Átverés volt a „családbarát” kormány
„Lebuktak! Átverés volt a »családbarát« kormány” – kezdte Facebook-bejegyzését Radnai Márk.
A politikus szerint Orbán Viktor egyik legerősebb politikai fegyvere 16 éven keresztül a „családbarát Magyarország” ígérete volt, mostanra azonban szerinte éppen a magyar családok kerültek az Európai Unió legrosszabb jövedelmi helyzetben lévő családjai közé.
Radnai felidézte, hogy 2010 és 2026 között a magyar nettó átlagbér forintban több mint négyszeresére nőtt, szerinte azonban önmagában ez az adat félrevezető képet ad.
„Jól hangzik, csakhogy közben a forint rengeteget veszített az értékéből, a környező országok pedig gyorsabban zárkóztak fel” – fogalmazott.
Bejegyzésében az Eurostat adataira hivatkozva azt írta, hogy egy egyedülálló, gyermektelen, átlagkeresettel rendelkező munkavállaló éves nettó jövedelme Magyarországon 12 967 euró.
Az általa ismertetett adatok szerint:
Magyarország: 12 967 euró Bulgária: 13 016 euró Románia: 13 232 euró Szlovákia: 15 685 euró Lengyelország: 16 163 euró Csehország: 19 568 euró
Radnai a számokat így kommentálta:
A TISZA alelnöke ezt követően arra tért ki, amit szerinte az Orbán-kormány saját politikájának egyik legfontosabb eredményeként mutatott be: a családok helyzetére.
„De akkor nézzük azt, amire Orbán Viktor a legbüszkébb volt: a családokat” – írta.
Radnai szerint egy olyan kétkeresős, kétgyermekes magyar család, amelyben az egyik szülő átlagbért, a másik annak 67 százalékát keresi, évente átlagosan 23 664 euróból gazdálkodik.
Állítása szerint ez az Európai Unióban a harmadik legalacsonyabb összeg.
A politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy Magyarország előnye az elmúlt években látványosan csökkent Bulgáriával és Romániával szemben.
Radnai szerint 2016-ban egy ilyen magyar család jövedelme még 77 százalékkal volt magasabb a bolgár családokénál, mára azonban ez az előny mindössze 5 százalékra csökkent.
Romániával szemben tíz évvel ezelőtt még 42 százalékos előnye volt Magyarországnak, Radnai szerint mára ebből mindössze 0,5 százalék maradt.
„Gyakorlatilag eltűnt. Brávó. Ez a 16 év mérlege” – fogalmazott.
Radnai Márk szerint mindez azt mutatja, hogy az Orbán-kormány egyik legfontosabb politikai ígérete és az elmúlt évek gazdasági eredményei között jelentős különbség alakult ki.
Radnai szerint a következő időszak egyik legfontosabb feladata éppen ennek a folyamatnak a megfordítása lesz.
Bejegyzését optimista üzenettel zárta:
„Most ezt kell felépítenünk. De meg fogjuk csinálni!”

„Bilincs-bilincs, rács-rács? De mikor?” - Radnai Márk a NER-telenítésről
2026.08.13
Radnai Márk néhány napra visszavonul, hogy értékelje az elmúlt két és fél évet
2026.07.25
Radnai Márk: Nem ismerek szerényebb és profibb embert, mint Melléthei-Barna Márton
2026.05.07
Radnai Márk: Semmilyen haveri kapcsolat nem fog szerepet játszani a munkában
2026.05.07
Radnai Márk: Fontos szerepet kapnak a Tisza önkéntesei
2026.05.04
Radnai Márk: Sulyok Tamás mérhetetlen károkat okozott a magyar embereknek
2026.05.23