Pálinkás Szilveszter kabinetfőnök-helyettes lesz Ruszin-Szendi Romulusz mellett
Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter bejelentette, hogy soron kívül előlépteti Pálinkás Szilveszter századost, aki kabinetfőnök-helyettesként fog szolgálni mellette.
Ruszin-Szendi kijelentette, hogy elő fogja léptetni és eljárást is fog indítani Pálinkás ellen, amiért előzetes jelentés nélkül állt nyilvánosság elé és mondta el saját szemszögéből a honvédség helyzetét: “A szabályok mindenkire vonatkoznak” -tette hozzá.
Pálinkás Szilveszter korábban a Magyar Honvédség egyik arca volt a toborzókampányban. 2017-ben csatlakozott, szolgált rohamlövészként és különleges műveleti katonaként, elvégezte a brit Sandhurst akadémiát, ahol Orbán Gáspár is tanult, majd a Honvédelmi Minisztériumba került.
A választás előtt a Telexnek adott nagy interjúban azt állította, hogy a Honvédség morális és működési válságban van: rossz infrastruktúra, elavult eszközök, bérfeszültség, szétszakadó ruházat, tömeges leszerelési szándék és bizalmatlanság.
Ruszin-Szendi Romulusz elmondta, hogy nem tudott arról, hogy Pálinkás elmegy a felvételre. Később azonban, amikor megnézte az interjút, a százados kiállásában nem politikai szándékot látott, hanem a bajtársat:
Azt is megjegyezte, hogy Pálinkás nem érte állt ki, hanem a katonákért, az állomány méltóságáért és becsületéért. Hozzátette, hogy a százados az interjú megjelenése előtt értesítette őt.
A százados a választás óta többször feltűnt Ruszin-Szendi Romulusz oldalán, például a honvédelmi minisztériumnál a számára adott katonai tiszteletadáskor is egyenruhában tisztelgett előtte.

Ruszin-Szendi Romulusz újra tartalékos katona lett
2026.06.26
Ruszin-Szendi Romulusz: Egy család mindennapjait törte ketté az újdörögdi kézigránát-baleset
2026.06.07
Ruszin Szendi Romulusz: Sándor Zsoltban a rendfokozat mögött mindig megmaradt az ember, a bajtárs
2026.06.05
Ruszin-Szendi Romulusz: a hősiesség valódi jelentése a szolgálat, a helytállás és az áldozatvállalás
2026.05.31
Ruszin-Szendi Romulusz a nyugállományú katonáknak: Számíthatnak a honvédségre
2026.05.30
Több mint háromszáz spanyol katona érkezik Magyarországra
2026.05.20