Belföld

Orbán: Ellenállási politikára vált a Fidesz, „amit a megszorításokkal elvesznek az emberektől, azt visszaadjuk”

A Tisza Párt kiépülő rendszerét, a jogállam helyzetét és a Fidesz jövőbeli stratégiáját állította tusványosi beszédének középpontjába Orbán Viktor szombaton, a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban. A volt miniszterelnök szerint Magyarországon a demokrácia és a jogállam felszámolása zajlik, ezért a Fidesznek ellenzéki politizálás helyett ellenállási politikára kell berendezkednie.
Bejegyzés megosztása Megosztás

Orbán szerint a Tisza Párt célja nemcsak a Fidesz leváltása, hanem a politikai közösség ellehetetlenítése is. Úgy fogalmazott, hogy a kormányváltás után „a Fidesz megszüntetése a cél”, ennek érdekében pedig személyre szabott és visszamenőleges hatályú jogszabályokkal próbálják kizárni a párt vezetőit a közéletből.

A volt miniszterelnök azt állította, hogy Magyarországon “a demokrácia és a jogállam felszámolása a kizárólagos hatalomgyakorlás érdekében történik”, amit úgy értékelt: “ez bűncselekmény”. Hozzátette, ennek szerinte akkor lesz jogi következménye, “amikor visszaállítjuk a jogállamot”.

Beszédében azt is kifogásolta, hogy a szerinte visszamenőleges hatályú jogszabályokkal kizárták az ellenzék egy részét a politikából, valamint személyre szabott alkotmánymódosításokkal leváltották a köztársasági elnököt, az Alkotmánybíróság elnökét és eltávolították a legfőbb ügyészt. Orbán szerint ezekkel a lépésekkel “megszüntették a jogállamot is”.

Orbán Viktor bűncselekménynek nevezte a TISZA által elfogadott alaptörvény-módosítást is, köztük a miniszterelnöki cikluskorlátozást és a mandátumkorlátozást. Azt mondta, ha a Fidesz visszatér a hatalomba, ezek a módosítások érvényüket vesztik, mert szerinte nem demokratikus eszközökkel születtek.

Ezzel Orbán Viktor azt is jelezte, hogy egy esetleges Fidesz-győzelem után a párt visszaállítaná a korábbi szabályozást, így a fideszes képviselők ismét korlátozás nélkül indulhatnának a választásokon, és akár ő maga is újra betölthetné a miniszterelnöki tisztséget.

A Tisza szavazóinak is üzent

A Fidesz elnöke azt mondta, a Tiszára szavazó mintegy 3,5 millió ember többsége egyelőre azt hiszi, hogy az önkényt „csak a fideszesek ellen fogják használni”, de szerinte ez tévedés.

„Az önkény lényege az, hogy a hatalom többé nem ismeri el a saját korlátait, és egy napon a Tisza-szavazók is arra ébrednek, hogy nincs senki, aki megvédje őket a hatalom visszaéléseivel szemben”
-mondta.

Orbán szerint az új hatalom „agresszív, erőszakos és visszaél az erejével”, nem az ország ügyeivel foglalkozik, hanem az ellenzék üldözésével, miközben felborítja a társadalmi békét. A kialakuló rendszert a venezuelai viszonyokhoz hasonlította, amely szerinte „a kommunista gondolkodás, a politikai önkény és a gazdasági elnyomás sajátos elegye”.

„Ellenzéki politika helyett ellenállási politika”

A volt miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy a Fidesznek nincs ideje hosszú önvizsgálatra, mert szerinte „Magyarországon veszélybe került a szabadság, ezért egy önkritikára épülő ellenzéki politika helyett most ellenállási politikára kell váltani.”

Orbán ugyanakkor azt mondta, azok közül, akik tavasszal a változás mellett szavaztak, sokan jóhiszeműen tették ezt, mert kevesebb kormányzati hibát és jobb gazdasági teljesítményt vártak.

További cikkeink

    A beszédében Orbán Viktor a Fidesz előtt álló feladatokról is beszélt. Szerinte a pártnak ki kell tartania a 2,5 millió szavazója mellett, ugyanakkor ez önmagában nem elegendő a többség megszerzéséhez.

    Úgy fogalmazott, hogy a hiányzó szavazókat „a valóság keltette politikai hullámok” hozzák majd el, és ezek együtt adják ki „a szabadság új, széles koalícióját”, amely szerinte képes lesz helyreállítani a szabadságot és a demokráciát.

    Orbán szerint a Fidesznek tanulnia kell a hibáiból, ugyanakkor ki kell állnia az eddigi eredményei mellett, erősítenie kell a „nemzeti ellenállást”, és garanciát kell adnia arra, hogy „amit a közelgő megszorításokkal elvesznek” az emberektől, azt egy későbbi polgári kormány visszaadja.

    A párt jövőbeli szerepéről azt mondta, a Fidesznek „a lehető legszélesebb ívet kell húznia”, és inkubátorházként kell működnie: nem önmagát, hanem a szabadságszerető emberek közösségeit kell erősítenie.

    Orbán beszédében felidézte, hogy az áprilisi választáson a választók 53 százaléka a Tiszára, 47 százaléka pedig ellene szavazott. Szerinte ez az arány a vártnál gyorsabban megfordul majd, mert úgy véli, a Tisza által kiépített rendszernek „nincsenek meg a gazdasági alapjai”.