Belföld

Havi 86 millió Orbán Viktor közösségi médiájára: feljelentést tett a Miniszterelnökség

Hűtlen kezelés és hivatali visszaélés gyanúja miatt tett ismeretlen tettes ellen feljelentést a Miniszterelnökség, miután átvizsgálta az előző kormányfő közösségi médiás megjelenéseiről kötött, összesen 4 milliárd forint közpénzt érintő legutóbbi szerződéseket. Erről a Miniszterelnökség kedden tájékoztatta az MTI-t, hozzátéve: a közbeszerzési eljárás mellőzésével megbízott cég tulajdonosa az Orbán Viktor sajtótanácsadójaként ismert Kaminski Fanny.
Bejegyzés megosztása Megosztás

A közleményben felidézték, hogy az előző kormányzati rendszer Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodája 2022-ben kötött keretszerződést a Triton Communications nevű céggel az akkori miniszterelnök, Orbán Viktor közösségi médiás megjelenéseiről.

„Indulásként havi 63 millió 680 ezer forintos megbízási díjban állapodtak meg a cégvezető Kaminski Fannyval. Ezért a Tritonnak fényképeket és videókat készítenie, illetve közösségi médiafigyelési összefoglalókat kellett írnia”
-tették hozzá.

Harminc százalékkal kértek többet ugyanazért a szolgáltatásért

Rámutattak arra, hogy a szerződést négyszer hosszabbították meg, és minden alkalommal emelték a megbízási díjat. Így a legutóbbi módosítás után, tavaly szeptember óta a kezdő összegnél havi 23 millióval többet, 86 millió 487 ezer forintot fizettek az öt embert foglalkoztató cégnek, miközben a díjemelés ellenére a tartalmi követelmények nem változtak - tudatta a Miniszterelnökség, megjegyezve: négy év alatt harminc százalékkal kértek többet ugyanazért a szolgáltatásért.

Beszámoltak arról is, hogy a cég 2022 óta, 44 hónap alatt bruttó 4 milliárd 228 millió 924 ezer 813 forint közpénzt kapott a Kabinetirodától Orbán Viktor közösségi médiás tartalmainak gyártására.

Ez a gyakorlatban fényképeket, videókat és néhány oldalas médiafigyelési beszámolót jelentett - írták, hozzátéve: a teljesítésigazolások alapján a videók átlagosan 15 másodpercesek voltak, de akadt olyan hónap, amikor mindössze 21 percnyi mozgókép és 411 fotó készült több mint 63 millió forintért.

„Ez a nyilvánosan elérhető adatok szerint még nemzetközi szinten is legalább háromszoros túlárazást jelent. Ráadásul a szerződést arra való hivatkozással, hogy a miniszterelnök védett személy, kivették a közbeszerzési eljárás hatálya alól”
-olvasható a közleményben, amely szerint a valódi versenyt kizárva, a piaci ár többszöröséért szerződött a Miniszterelnöki Kabinetiroda Kaminski Fanny cégével.

“Ráadásul a szerződés keretein belül elkészült 2026-os tartalmak között több is inkább választási kampányanyagnak tűnik, mint az egykori miniszterelnök munkájáról szóló tudósításnak” - fűzték hozzá.

A Fidesz szerint politikai okoból támadják Kaminski Fanny cégét

Kaminski Fannyt és a cégét nyilvánvalóan politikai okokból támadják, hiszen a feladatait bizonyítottan ellátta - kommentálta a Fidesz kommunikációs igazgatója keddi közleményében a feljelentést.

Havasi Bertalan azt írta: miután “Magyar Péter Facebook-kormánya” nap mint nap bizonyságát adja alkalmatlanságának és tehetetlenségének, csak a visszamutogatás marad.

A kommunikációs igazgató kifejtette: a szóban forgó vállalkozás 2022-től négy éven keresztül végezte a miniszterelnök melletti teendőket, heti hét napos, napi 24 órás rendelkezésre állásban.

„Fényképek és szerkesztett videók készítése mellett a cég fejlesztette és üzemeltette a miniszterelnok.hu weboldalt is ugyanezen szerződés keretében”
-tette hozzá.

Havasi szerint ezen felül a vállalkozás nagy értékű grafikai szolgáltatásokat is biztosított. A szerződés összege a 4 év során mindössze az infláció mértékével emelkedett, és a vállalat közvetlenül valóban öt embert foglalkoztatott, ugyanakkor az alvállalkozókat beleszámolva ez a szám 30-nál is több - magyarázta.

Havasi Bertalan úgy fogalmazott, “Ruff Bálintéktól ez kevés lesz, kormányozni kellene!”