Orbán Viktor fiával szotyizhatott a labdarúgó-világbajnokságon, IShowSpeed közvetítésében
Orbán Viktor a fiával együtt a helyszínen tekintette meg a labdarúgó-világbajnokság keddi elődöntőjét az Egyesült Államokban. A Fidesz elnöke korábban már jelezte, hogy a torna hajrájára utazik ki: a két elődöntőt és a vasárnapi döntőt is a stadionból követi.
A mérkőzés során váratlanul az internet egyik legismertebb streamere, IShowSpeed élő közvetítésében is feltűnt. A több tízmillió követővel rendelkező amerikai tartalomgyártó a stadionból jelentkezett be, és a közvetítés több pontján néhány másodpercre Orbán Viktor, valamint Orbán Gáspár is láthatóvá vált a kameraképen.
A felvételek alapján Orbán Viktor nem a stadion VIP-páholyában foglalt helyet, hanem a lelátó egy, a páholyok alatti ülőszektorában nézte a mérkőzést.
Orbán Viktor még az Egyesült Államokba indulása előtt arról beszélt, hogy a francia–spanyol, valamint az angol–argentin elődöntőt, továbbá a július 19-i döntőt is a helyszínen nézi meg.
A frankfurti repülőtéren újságíróknak azt mondta, szerinte a francia válogatott a torna legerősebb csapata, ugyanakkor ez önmagában nem jelenti azt, hogy meg is nyerik a világbajnokságot.
A korábbi miniszterelnök azt is jelezte, hogy amerikai útja mindössze néhány napos lesz, mert – saját szavaival élve – “mind a két keze tele van munkával”.

Ankarából üzent Magyar Péter: Segítjük Ukrajnát, de fegyvert és katonát továbbra sem küldünk
2026.07.08
Letartóztatták Szakács István megafonos influenszert
2026.07.08
400 millió forintos segélyt küld Magyarország a földrengés sújtotta Venezuelának
2026.07.02
Kevesen tudják: bizonyos lakásokban kockázatos lehet a mobilklíma használata
2026.06.28
Orbán Viktor horvátországi nyaralása folytatódik: Korčulán fotózták le
2026.08.27
Molnár Áron Vidnyánszkynak: Orbán Viktor egyik legjobb barátjaként daráltad be a színházi szakmát
2026.08.14










