A Fidesz visszatéréséről beszélt Orbán Viktor: "Ha a jelenlegi folyamatok folytatódnak, akkor eljöhet az ellenállás ideje"
A volt miniszterelnök a párt kongresszusán tartott beszédében beszélt a stratégiai hibákról, a digitális térben elszenvedett vereségről, gazdaságpolitikai kudarcokról és arról, hogy szerinte a Fidesznek újra mozgalmi közösséggé kell válnia.
Orbán már a beszéde elején jelezte, hogy nem ünnepi kongresszusról van szó. Úgy fogalmazott: “egy politikai közösség életében a kongresszus ünnep. Hát ez most nem az.” A tanácskozást munkakongresszusnak nevezte, amelynek legfontosabb feladata a választási vereség értékelése, a párt küldetésének megerősítése, az alapszabály módosítása és az új vezetési struktúra kialakítása.
A volt miniszterelnök szerint a Fideszben két hónapja tartott a vereség feldolgozása: előbb a választókerületi elnökökkel, majd a választmánnyal, a csoportokkal, a vármegyei szervezetekkel és az önkormányzati vezetőkkel egyeztettek. Orbán azt mondta, az értékelő dokumentum több módosításon ment keresztül, mire végleges formát kapott.
Orbán szerint az aktivisták és önkéntesek rendkívüli munkát végeztek, és nekik köszönhető, hogy 2,4 millió szavazó kitartott a Fidesz mellett. Úgy fogalmazott, “furcsa, de igaz: többet dolgoztunk ezen az elveszített választáson, mint korábbi győztes kampányainkban”.
Tíz pontban értékelte a vereséget
Orbán a vereség okait tíz pontban sorolta fel. Az első megállapítás szerint a Fidesz választási üzenete nem működött, miközben az ellenfél üzenete vonzóbbnak bizonyult. A második pontban arról beszélt, hogy végig győzelemre készültek, hittek a győzelemben, ezért nem vették észre időben az ellenfél előnyét, és nem hajtottak végre stratégiai vagy taktikai korrekciót.
A harmadik ok a részvétellel kapcsolatos téves feltételezés volt. Orbán szerint rosszul mérték fel, hogy a választási részvétel meghaladhatja a korábbi rekordokat, ezért a felmérések és az eredmény-előrejelző rendszerek is csődöt mondtak.
A negyedik pontban a mozgósítás kudarcáról beszélt. A Fidesz tévesen feltételezte, hogy személyes, ajtótól ajtóig tartó mozgósító rendszere jobb, mint az ellenfélé. Orbán elismerte, hogy az ellenfél mozgósítási újításai sikeresek voltak, és “köröket vertek” a Fideszre.
Az ötödik okként a “korrupciós vádakra és gyűlöletkampányokra” adott gyenge választ említette. Azt mondta, a párt nem tudta hatékonyan semlegesíteni a támadásokat, és nem adott elég erőteljes választ a korrupciós vádakra.
„A digitális térben katasztrofális vereséget szenvedtünk”
Orbán szerinte a Fidesz technológiában és tartalomgyártásban is hátrányba került, a fiatalok körében pedig súlyos vereséget szenvedett.
A volt miniszterelnök szerint a TikTokot használók és a Facebookon aktív választók körében is jelentős előnybe került az ellenfél. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy a Fidesz elveszítette a fiatalok figyelméért folytatott küzdelmet.
“A választás a fiatalok körében elszenvedett brutális arányú vereségen úszott el” – fogalmazott Orbán, hozzátéve, hogy ezt személyes kudarcnak is tekinti.
A hetedik pontban arról beszélt, hogy szerinte a külföldről vezérelt algoritmusok is a kormányváltást segítő tartalmaknak kedveztek.
Ezt követően a háborús üzenetek hatástalanságát említette: szerinte a Fidesz nem tudta meggyőzően fenntartani a háborús veszélyről szóló narratíváját, mert az ellenfél azt sikeresen semlegesítette.
A vereség okai között Orbán kiemelte a gazdasági elégedetlenséget is
Szerinte a háború és a brüsszeli szankciók egész Európában blokkolták a növekedést, de a nemzeti kormány feladata az lett volna, hogy még ebben a helyzetben is megtalálja az emberek számára érzékelhető gazdasági növekedés útját.
Orbán szerint emiatt célzott intézkedésekkel próbálták ellensúlyozni az általános gazdasági növekedés hiányát. A családi adókedvezmény megduplázását, az édesanyák adómentességét, a minimálbéremelést, a 14. havi nyugdíjat, a fegyverpénzt és a fix 3 százalékos lakáshitelt említette példaként.
Ezeket komoly sikereknek nevezte, de elismerte, hogy nem pótolták az általános gazdasági növekedés pozitív hatását.
A tizedik okként azt nevezte meg, hogy nem vállalt teljesíthetetlen gazdasági és szociális ígéreteket. Azt állította, az ellenfél több mint ezermilliárdos nagyságrendű vállalásokat tett, miközben szerinte ezek teljesíthetősége kérdéses.
Ellenzékből másképp kell politizálni
Orbán szerint a párt 16 év után kormányzó erőből ellenzéki párttá vált, és ez alapvető változást követel.
Orbán szerint ellenzékben másképp kell szolgálni a hazát, mint kormányon. Hozzátette: “A Fidesz most nincs kormányzati hatalmon, nem tud kormányzati döntéseket hozni, ezért az emberek hangjának kell lenni, meg kell akadályozni a hibás döntéseket, és ellenállást kell szervezni a kormány elhibázott lépéseivel szemben”.
Úgy fogalmazott: egy jó ellenzéki pártnak folyamatosan kormányképes állapotban kell lennie. Orbán szerint azonban a Fidesz jelenlegi formájában erre még nem alkalmas.
„Inkább kényszerzubbony, mint munkaruha”
Orbán szerint a Fidesz szervezeti rendjét teljesen újra kell szabni. A korábbi modell a kormányzás logikájához igazodott, de ellenzékben már nem működik.
A volt miniszterelnök hosszasan beszélt arról, hogy a Fidesz 16 évig rendkívül fegyelmezett, hatékony kormányzópártként működött. Szerinte ez tette lehetővé a kétharmados győzelmeket, a stabil kormányzást és a politikai rendszer fenntartását. Ugyanakkor ennek szerinte súlyos ára volt: a kormány támogatása felemésztette a párt közösségi erejét.
Orbán úgy fogalmazott, a Fidesz “akaratátviteli eszközzé”, szinte “félkatonai kormányzó párttá” vált. A közösségi jelleg háttérbe szorult, a nem kötelező együttlétek elmaradtak, és a párt inkább bajtársi kötelékként működött, mint laza, támogató közösségként.
Orbán szerint ellenzékben már nincs szükség reguláris hadseregre, mert nincs kormányzati parancsnoki központ sem. Ezért a Fidesznek hatalmi pártból újra mozgalmi párttá kell alakulnia.
“Utasítások helyett barátság, alá-fölé rendeltség helyett szemmagasság, fegyelem helyett spontaneitás, bicepszek helyett lelki erő” – mondta.
Új szervezeti modell: vármegyék, települések, 28 tagú elnökség
A szervezeti átalakítás részeként Orbán a választókerületi rendszer kivezetését javasolta. Szerinte a Fidesznek vissza kell térnie a magyar politika természetes egységeihez: a településekhez és a vármegyékhez.
A cél szerinte az, hogy erős falusi és városi csoportok, valamint erős vármegyei képviselet jöjjön létre. Ellenzékben Orbán szerint nincs szükség regionális igazgatókra és ügyvezető alelnöki irányításra sem. Helyettük szélesebb, rugalmasabb, horizontálisabb vezetési modell kell.
A javaslat alapján 28 tagú elnökség jönne létre. Ennek tagjai lennének a vármegyei elnökök, az országos választmány elnöke, az európai delegáció és a parlamenti frakció vezetője, valamint az elnök és négy alelnök.
Orbán szerint az új elnökség feladata az lesz, hogy újratöltse a Fidesz “lemerült közösségi akkumulátorait”. Azt kérte a kongresszustól, hogy támogassa az alapszabály módosítását, és szeptemberig tegyék rendbe a pártot “a pincétől a padlásig”.
A felelősséget magára vállalta
A beszéd személyesebb részében Orbán a politikai felelősségről beszélt. Azt mondta, a kudarcot nem lehet másokra tolni, különösen akkor nem, ha valaki erős vezetői jogosítványokat kapott.
Orbán szerint nem lenne helyes a kampányfőnökön, a mozgósításért felelős vezetőkön, a regionális igazgatókon vagy a vesztes egyéni jelölteken leverni a vereséget. Mint mondta, a stratégiai hibákért ő felel.
“A stratégiai hibák gazdája én vagyok és nem ők” – fogalmazott.
Hozzátette, ezért vállalta a felelősséget, ezért mondott le, és ezért kezdeményezte a kongresszust is.
Frakcióátalakítás és nemzedékváltás
Orbán arról is beszélt, hogy a parlamenti frakcióban “radikális vérátömlesztést” hajtottak végre. Szerinte a választási lista még egy erős kormányzópárt logikája szerint készült, de most már egy vezető ellenzéki párt frakciójára van szükség.
A beszéd szerint 25 képviselőt cseréltek ki. Orbán ezt a nemzedékváltás részeként írta le, és azt mondta, a hatvanas éveikben járó politikusoknak hátrébb kellett lépniük, hogy a negyvenesek átvehessék a vezetést.
A frakció új összetételét Orbán alkalmasnak tartja az ellenzéki politizálásra. Szerinte a Fidesz–KDNP képviselői tapasztalatban, szakmai tudásban és politikai kultúrában továbbra is erősebbek ellenfeleiknél.
Kritikák a Tisza-kormány ellen
A beszéd utolsó harmadában Orbán már a jelenlegi kormányt bírálta. Azt mondta, káoszt lát a magyar politikában és gazdaságban, és szerinte a kormány gazdasági döntéseinek árát a családok fizethetik meg.
Kritizálta a vagyonadó ötletét, a jelzáloghitelek kamatkorlátozásának visszavonását, valamint a gazdaságpolitikai személyi döntéseket. Azt állította, hogy a rossz döntések különösen a középvállalkozókat, agrárgazdákat és felső középosztálybeli családokat érinthetik érzékenyen.
Orbán szerint az átalakított Fidesz–KDNP-frakciók naponta bizonyítják, hogy tapasztalatban, szakmai tudásban és politikai kultúrában erősebbek a kormánypárti frakciónál.
Úgy fogalmazott, a kormányt nem pénzügyi kényszer hajtja, mert szerinte Brüsszel átadott nekik egy nagyjából 6000 milliárd forintos pénzügyi csomagot, amelyet korábban a Fidesz-kormány elől elzártak. A volt kormányfő szerint “ha ez így megy tovább, abból baj lesz”, és a rossz gazdaságpolitikai döntések árát végül a családok fizetik majd meg.
Kármán András pénzügyminiszterről azt mondta, korábban ő távolította el az államtitkári pozícióból, mert szerinte “második embernek is alkalmatlan volt, nemhogy elsőnek”. Orbán azt állította, Kármán gondolkodását két szóval lehetett leírni: “megszorítás és IMF”. Hozzátette, álmában sem gondolta volna, hogy egyszer ő lehet a magyar pénzügyek első számú felelőse.
Kapitány István iparpolitikában betöltött szerepét szintén kockázatosnak nevezte. Bár sikeres kereskedőnek tartja, Orbán szerint “merőben szokatlan”, hogy egy ország iparpolitikájának élére olyan ember kerül, aki “totális kezdő a gazdaságpolitikában”. Úgy fogalmazott: valahol el kell kezdeni, de kockázatos ötlet, ha valaki “a kormányban áll fel a mérlegre”.
Orbán azt mondta, mindenki érdekében reméli, hogy a kormány nem bontja le a védett árak, az árrésszabályozás és a rezsivédelem rendszerét. Ezekről úgy beszélt, mint olyan intézkedésekről, amelyekkel szerinte a Fidesz korábban családok millióit védte meg a megélhetési nehézségekkel szemben.
A politikus a kormánypárti képviselők vagyonosodását bírálta. Azt állította, hogy az új vagyonbevallásokból kiderült: a kormányoldali képviselők gazdagok, sőt szerinte gazdagabbak, mint a Fidesz képviselői.
Úgy fogalmazott, “luxizásban is átvették a vezetést”, és példaként ajándék BMW-ket, valamint egy Maserattival közlekedő minisztert említett.
Orbán szerint a mostani vizsgálatok, eljárások és politikai támadások végül a Fidesz javára válhatnak. A kormány működését úgy írta le:
Őszre ellenállást ígért
Orbán azt állította, hogy a kormányoldalhoz kötődő szélsőségesek megbélyegzik, listázzák és leckéztetik azokat, akik az elmúlt 16 évben együttműködtek a Fidesz–KDNP-kormányokkal vagy önkormányzati vezetőikkel.A volt miniszterelnök párhuzamot vont a 2002 utáni időszakkal is. Azt mondta, vannak a Fideszben olyanok, akik már láttak hasonlót, és van “meghurcoltatás-rutinjuk”.
Felidézte, hogy korábbi miniszterei közül többen is megfordultak rendőrségi kihallgatásokon, ő maga pedig állítása szerint az egyetlen Magyarországon, aki már átesett parlamenti vagyonátvilágítási vizsgálaton.
Orbán igyekezett megnyugtatni saját politikai közösségét is. Azt mondta, nincs okuk felülni a rágalmaknak, mert szerinte minden kormánya törvénytisztelő volt.
Szerinte az üzleti világgal szemben is világos szabályokat követtek: a törvényeket be kellett tartani, az adót be kellett fizetni, és munkát kellett adni az embereknek. Orbán szerint a politikai hangerő és a digitális támadások nem helyettesítik az igazságot.
A beszéd végén Orbán azt mondta, a Fidesznek nyár végére újra rendezett, erős és barátságos közösséggé kell válnia. Szerinte őszre kiderülhet, meddig tűri az ország a kormány politikáját, és ha a jelenlegi folyamatok folytatódnak, akkor eljöhet az ellenállás ideje.

Orbán Viktor tagadja, hogy migránstábor épült volna Vitnyéden: „Magyarországon nincs egyetlen migráns sem"
2026.06.13
Ne egye meg, ha ilyet vett: szalámit hív vissza a Lidl
2026.06.13
Magyar Péter: Migránstábort akart kialakítani Vitnyéden az Orbán-kormány
2026.06.13
Felszólal Kövér László és Orbán Viktor is a mai Fidesz-kongresszuson.
2026.06.13
Orbán Viktor üzent a kongresszus előtt: Mi sohasem adjuk fel
2026.06.13
Magyar Péter: Okafogyottá válhat a Fidesz tisztújító kongresszusa
2026.06.13