Nyolc év fegyház: fejszével támadt a rendőrökre, majd rendőrbuszba csapódott egy férfi
A férfit több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlete, valamint közúti veszélyeztetés és rongálás bűntettében mondta ki bűnösnek a törvényszék. A bíróság a vádlottat a szabadságvesztés mellett kilenc évre eltiltotta a közügyektől, valamint nyolc évre a közúti járművezetéstől, és kizárta a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből.
A vád lényege szerint a férfi 2024. július 13-án egy forgalomból ideiglenesen kivont, érvényes papírokkal nem rendelkező autóval haladt egy Pest vármegyei úton, amikor a rendőrök megpróbálták igazoltatni. A férfi azonban továbbhajtott, így a rendőrök üldözni kezdték.
A vádlott végül egy földúton állt meg, majd kiszállva az autóból, egy fejszenyéllel a rendőrökre támadt, szolgálati autójuk több ablakát betörte, könnyebb sérüléseket okozva nekik. Ezután autójával tovább folytatta a menekülést.
Az akcióhoz csatlakozó további rendőri egységek ezek után egy szolgálati kisbuszt állítottak a menekülő férfi útjába, ám ő végül fékezés nélkül, az egyik rendőrt majdnem elütve, körülbelül 90 kilométer per órás sebességgel frontálisan a kisbuszba hajtott, amelyből egy másik rendőr csak az utolsó pillanatban tudott kiugrani.
A bíróság ítéletében szinte teljes egészében osztotta a vádiratot, amelyet megalapozottnak és szakszerűnek értékelt.
Megállapította, hogy a vádlott nem szenved kóros elmeállapotban, amely kizárná belátási képességeit. A bíróság azt is hangsúlyozta, hogy a vádlott úgy támadt a fejszével a rendőrökre, hogy cselekedetével súlyos vagy akár halálos sérülést is okozhatott volna.
A törvényszék súlyosbító körülményként vette figyelembe, hogy a vádlott többszörös életelleni bűncselekmény hajtott végre, az elkövetés kitartó volt, valamint azt, hogy több közúti közlekedési szabályt is megszegett. Enyhítő körülményként értékelték ugyanakkor a vádlott büntetlen előéletét.
A férfi nem nyilatkozott egyértelműen az ítéletről, azt mondta, hogy nem veszi azt tudomásul, ugyanakkor nem is fellebbez. A bíróság ezt fellebbezésként értékelte. Az ügyészség súlyosbításért fellebbezett, így a határozat nem jogerős.
A bíróság ezzel együtt fenntartotta a vádlott letartóztatását.

Nyolc év börtönt is kaphat az Elf Bar-díler, csaknem ötezer készüléket foglalt le a NAV
2026.06.29
Fának csapódott egy gyerekeket szállító busz Pécsnél, a sofőr a helyszínen meghalt
2026.05.30
Krumpliba rejtett mobiltelefonokat találtak a Budapesti Fegyház és Börtön területén
2026.05.18
Padlógázzal menekült a rendőrök elől, végül az árokban és a bozótban kötött ki egy férfi Hajdúhadházon
2026.07.02
Mentőket és civileket is támadtak az oroszok, többen meghaltak Ukrajnában
2026.06.29
Leköpte Magyar Pétert egy idős férfi – videón az incidens
2026.07.22