Nemzetbiztonsági kockázat lehet Szijjártó BYD-s pozíciója a Tisza szerint
A Tisza által kezdeményezett ülés után, amelynek napirendjén a volt tárcavezetőnek a BYD kínai autógyártó cégnél vállalt pozíciójából fakadó esetleges nemzetbiztonsági kockázatok szerepeltek, Czakó Czirbus Pál elmondta: álláspontjuk szerint ilyen kockázatot rejthet, hogy egy volt külügyminisztertől, - akinél minősített adatok tömkelegei vannak - egy olyan vállalathoz, közeghez jutnak információk, “amely nem a mi szövetségi rendszerünkön belül van.”
A tiszás bizottsági tag elmondta: Szijjártó Péter előéletével kapcsolatban azt lehet tudni, hogy a szövetségi rendszert többször elárulta az elmúlt 16 évben.
Apáti István a testület elnöke az ülés után elmondta, hogy az Információs Hivatal és az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgató-helyetteseit is meghallgatta a bizottság, az ülésen elhangzottakat 2051. december 31-ig titkosították.
Ahogy az elnök fogalmazott, “tűt próbálunk keresni a szénakazalban, hiszen nagyon nehezen detektálható, hogy mik hangzottak el jelen esetben Szijjártó Péter és a szóban forgó kínai vállalat vezetői között”.
Kétségtelenül egy sajátos körülmény, sajátos politikai helyzet, ami most előállt - fogalmazott.
Az ülésről elmondta, hogy új, releváns információ szerinte nem hangzott el az üggyel kapcsolatban. Jelezte, hogy jelenleg konkrét kezdeményezés még nem érkezett Szijjártó Péter meghallgatása iránt.
Apáti ugyanakkor úgy látja: ebből az esetből kiindulva érdemes lenne egy szabályozást felállítani és fokozott ellenőrzési körbe vonni, amikor valaki nemzetközi cégtől, nagyvállalattól érkezik a magyar politikába vagy fordítva, hogy felmerülhet-e bármilyen érdekellentét, nemzetbiztonsági kockázat.

Velkey: A migránsellenes kampány ellenére harmadik országbeli munkavállalókkal tervezett a kormány a BYD-nál
2026.07.22
Közel ötmilliárdot költöttek Szijjártó Péter magángépes utazásaira, már a büntetőjogi felelősséget is vizsgálják
2026.07.03
Kevesen tudják: bizonyos lakásokban kockázatos lehet a mobilklíma használata
2026.06.28
Szijjártó Péter minisztersége alatt majdnem 1500 diplomata-útlevelet adtak ki indokolatlanul
2026.05.27
Orbán Viktor videóval jelentkezett: Mi büszkék vagyunk a Nemzeti Hitvallásra
2026.06.11
A Fidesz szerint Magyar Péter az alkotmányosságot támadja a Nemzeti Hitvallás eltávolításával
2026.06.11