Belföld

Mészárosék cége szerint jogszerűen jutottak a pénteken visszavont M6-os megbízáshoz

Az MKIF Zrt. visszautasítja, hogy jogellenesen jutott volna hozzá az M6-os autópálya érintett szakaszának üzemeltetéséhez, vagy kárt okozott volna a magyar államnak. A társaság a kormány pénteki bejelentésére reagálva azt közölte: hatályos jogszabályoknak és az állammal kötött szerződésnek megfelelő, nyílt közbeszerzési eljárásban nyerte el a feladatot.
Bejegyzés megosztása Megosztás

Az MKIF szombati közleményének előzménye, hogy a kormány pénteken bejelentette: nem tekinti érvényesnek azt a korábbi döntést, amely alapján az M6-os Érd és Dunaújváros közötti szakaszának üzemeltetése a jelenlegi koncesszió lejárta után az MKIF-hez került volna. A kormány közlése szerint a korábbi eljárás jogellenes volt, az ügyben feljelentést is tesznek.

Az MKIF ezt vitatja. Azt írták, visszautasítanak minden olyan állítást, amely szerint jogellenesen jutottak volna feladathoz vagy kárt okoztak volna az államnak.

A társaság azt is közölte, hogy a kormány döntéséről a sajtóból értesült, a minisztériumtól egyelőre nem kapott hivatalos tájékoztatást, ugyanakkor nyitott a szakmai egyeztetésre.

Az MKIF szerint nem összehasonlíthatók egyszerűen az ajánlatok

A társaság közleményében arra is reagált, hogy a kormány szerint az új versenyeztetéssel jelentősen olcsóbban lehet megoldani az érintett autópálya-szakasz további üzemeltetését.

Az MKIF azt írta, a korábbi nyílt közbeszerzési eljárásban nem pusztán az út üzemeltetésére kértek tőlük ajánlatot. A feladat részét képezte volna a teljes pályaszakasz többszöri felújítása, valamint a hidak, pihenők, a pályaszerkezet és a csomóponti ágak felújítása is.

A társaság ezért szakmailag félrevezetőnek tartja azokat az összehasonlításokat, amelyek az egyes ajánlatok árait önmagukban vetik össze.

Az MKIF szerint az üzemeltetés költségei csak azonos műszaki tartalom, szolgáltatási színvonal, időtáv, finanszírozási feltételek és kockázatvállalás mellett hasonlíthatók össze. Emiatt szerintük a pénteken bemutatott konstrukciók költségeinek egyszerű összehasonlításából nem lehet megalapozott következtetést levonni.

A kormány álláspontja ezzel szemben az, hogy az MKIF korábbi konstrukciójánál lényegesen olcsóbban is biztosítható az M6-os érintett szakaszának üzemeltetése.

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter pénteken azt közölte, hogy az MKIF ajánlata 11 évre 149 milliárd forintot jelentett volna, miközben más megoldások ennek nagyjából a harmadából is kijöhetnek. A lehetséges üzemeltetők versenyeztetése még zajlik.

Az MKIF közleménye végén jelezte: politikai vitákban nem kíván részt venni, továbbra is a szerződéses kötelezettségeinek teljesítésére és a kezelésében lévő gyorsforgalmi utak biztonságos üzemeltetésére koncentrál.