Megalakult a Fidesz parlamenti frakciója
Gulyás elmondása szerint, jelentős változás és megújulás történik a frakciónál, mint mondta szükség van a tapasztalatra, ugyanakkor szükség van a megújulásra is.
Kiemelte, hogy az 52 fős frakcióban vannak olyanok, akik még soha nem voltak parlamenti képviselők, éppen ezért szükség van azokra, akik az elmúlt évtizedekben is szolgálták a frakciószövetséget.
A már ismert fideszes politikusok közül Kocsis Máté, frakcióvezetőből frakcióvezető-helyettes lett, Orbán Balázs pedig csak júliusig vesz részt az Országgyűlésben, utána európai parlamenti képviselőként folytatja a munkát.
Gulyás Gergely, aki korábban miniszterelnökséget vezető miniszter volt, a Fidesz frakciót fogja vezetni, míg a KDNP frakció élére Rétvári Bencét jelölték.
Gulyás megjegyezte, hogy a Fidesz-KDNP feladata az, hogy normális ellenzék legyen a magyar Országgyűlésben és minden jó javaslatot támogatni fognak, majd hozzátette:
„De a több, mint kétharmados többséggel rendelkező kormánypárt önkényes döntéseivel, sőt önkényre törekvésével szemben fel fogunk lépni, és egyértelművé fogjuk tenni, hogy a választópolgárok nem erre adtak mandátumot.”
Orbán Viktor múlt szombaton jelentette be, hogy 36 év után visszaadja a mandátumát és nem ül be a Parlamentbe.

Orbán Viktor: Egy évre vállalom, utána jöhetnek a fiatalok
2026.06.13
A Fidesz visszatéréséről beszélt Orbán Viktor: "Ha a jelenlegi folyamatok folytatódnak, akkor eljöhet az ellenállás ideje"
2026.06.13
Orbán Viktor tagadja, hogy migránstábor épült volna Vitnyéden: „Magyarországon nincs egyetlen migráns sem"
2026.06.13
Ne egye meg, ha ilyet vett: szalámit hív vissza a Lidl
2026.06.13
Magyar Péter: Migránstábort akart kialakítani Vitnyéden az Orbán-kormány
2026.06.13
Felszólal Kövér László és Orbán Viktor is a mai Fidesz-kongresszuson.
2026.06.13