A Mandiner és a Pesti Srácok elbocsátott újságíróinak is munkát ajánl a Médiaszövetség
A szövetség egyúttal elítéli “a szolidaritás csaknem teljes hiányát” a szakmán belül a most zajló átalakulási folyamatban - tudatta a szervezet szombaton közleményben az MTI-vel.
Mint fogalmaztak, egyetértenek ugyanakkor azzal, hogy a jobboldali média szereplőinek önvizsgálatot kell tartaniuk, és ebbe beleértik a kampány során folytatott, “túlzott leegyszerűsítésekkel operáló médiakommunikáció kritikus elemzését” is.
A közlemény szerint a szervezet segítséget nyújtana az elbocsátásokban érintett újságíróknak,
“tekintet nélkül arra, hogy ki milyen értékrend híve, ki milyen szellemi irányultságú médiaműhelynél dolgozott, és ki milyen mértékben volt érintett a politikai jellegű tartalmak előállításában”.
Kiemelték: ebben csak a szakmai múltra, az elismerhető újságírói érdemekre lesznek tekintettel.
Mint felidézték, a magyarországi médiapiacon bekövetkezett változások következtében lapokat zárnak be, alakítanak át.
A Magyar Nemzeti Médiaszövetség arra hívja fel az állás nélkül maradó kollégákat, hogy jelentkezzenek az info@nemzetimediaszovetseg.hu mailcímen, jelezve, hogy eddig milyen területen dolgoztak, illetve milyen munkák ellátását tervezik a média és a kommunikáció területén, ezt követően pedig segíteni próbálnak a lehetséges partnereknek abban, hogy egymásra találjanak - áll a közleményben.

Lebontják Budapest egyik legmagasabb ipari jelképét
2026.07.04
Képeken Áder János felújított, 720 négyzetméteres villája
2026.07.03
Navalnij halála: hét orosz került uniós szankciós listára a feltételezett méreg miatt
2026.07.03
Közel ötmilliárdot költöttek Szijjártó Péter magángépes utazásaira, már a büntetőjogi felelősséget is vizsgálják
2026.07.03
Pénzért hamisították a kiskutyák papírjait – közel 200 állat exportjához állítottak ki valótlan útleveleket
2026.07.03
Putyin Lengyelország elleni támadást tervezhet - erre figyelmeztet az amerikai hírszerzés
2026.07.03