Belföld

Több mint 25 kétoldalú találkozón erősítette kapcsolatait Magyarország New Yorkban

Orbán Anita külügyminiszter az ENSZ Közgyűlésének magas szintű hetén több alkalommal is egyeztetett ukrán partnerével, a Külügyminisztérium közlése szerint pedig sikerült rendezni az elmúlt napok félreértéseit. A tárca arról is beszámolt, hogy Magyarország az Egyesült Államokkal az egy évre szóló szankciómentesség meghosszabbításán dolgozik, miközben New Yorkban több mint 25 kétoldalú találkozón erősítette elsősorban EU-n kívüli kapcsolatait.
Bejegyzés megosztása Megosztás
Hirdetés

Az ENSZ Közgyűlésének magas szintű hete különleges lehetőséget teremt arra, hogy Magyarország néhány nap alatt a világ számos országának képviselőivel személyesen egyeztessen – írta Facebook-bejegyzésében a Külügyminisztérium.

„Az új magyar kormány első hónapjainak európai fókusza után New Yorkban Ázsiától Afrikán át Latin-Amerikáig építjük és erősítjük kapcsolatainkat”
-írták.

A tárca hangsúlyozta, a találkozók célja nem pusztán a diplomáciai kapcsolattartás. A tárgyalásokon azt is felmérik, mi működik jól a kétoldalú együttműködésekben, hol van szükség új lendületre, milyen piacok nyílhatnak meg a magyar vállalatok előtt, valamint honnan érkezhetnek új beruházások, technológiák és tudás Magyarországra.

Brazíliától Délkelet-Ázsiáig építik a kapcsolatokat

Brazíliával a diplomáciai kapcsolatok jövőre esedékes századik évfordulójára készülnek, és kölcsönös magas szintű látogatásokat terveznek. A minisztérium kiemelte, hogy Latin-Amerikában Brazíliában él a legnagyobb magyar diaszpóra.

Délkelet-Ázsiában Magyarország az ASEAN-nal kialakítandó együttműködés következő lépésein dolgozik. Az Egyesült Arab Emírségekkel, Angolával és más partnerekkel új gazdasági lehetőségeket keresnek, miközben a már jelen lévő magyar vállalatok további kapcsolatépítéshez teremthetnek alapot.

„Afrika a gazdasági együttműködés mellett Magyarország biztonsága szempontjából is fontos. Az észak-afrikai országok tapasztalatai segíthetnek jobban megérteni és kezelni az illegális migráció és az embercsempészet útvonalait, még mielőtt ezek a kihívások elérnék Európát”
-hangsúlyozták.

Októberben jöhet újabb fejlemény a kárpátaljai magyarok ügyében

Orbán Anita az ENSZ-héten több alkalommal találkozott ukrán partnerével, és a minisztérium közlése szerint sikerült rendezni az elmúlt napok félreértéseit.

A külügyminisztérium közölte, a kapcsolattartás az ukrán miniszterelnök-helyettessel folyamatos, napi szinten zajlik a kárpátaljai magyar közösség jogait érintő kérdésekben. A tárca ezzel kapcsolatban októberre ígért további fejleményt.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szeptember 18-án jelentette be a tágabb kárpáti régió országait összefogó Kárpáti Nyolcak létrejöttét. A kezdeményezés célja a logisztika fejlesztése, a határokon átnyúló gazdasági együttműködés és a helyi közösségek támogatása. Az ukrán bejelentés Magyarországot is a formáció tagjai között említette, Magyar Péter miniszterelnök azonban szeptember 21-én közölte, hogy Magyarország nem tagja a csoportosulásnak.

Ugyancsak vita alakult ki a Naftohaz ukrán gáz- és olajipari vállalat, valamint a MOL között aláírt memorandum miatt, amely kőolajtermékek magyarországi tárolásáról szól. Magyar Péter szeptember 21-én ezzel kapcsolatban azt közölte: a TISZA-kormány alatt nem épül kőolajtározó az ukrán–magyar határ közelében.

„ Magyarország nyitott az új regionális együttműködésekre, ugyanakkor minden esetben pontosan látni kívánja azok célját, működését és azt, milyen hozzáadott értéket jelentenek hazánk számára.”
-emelték ki.

A szankciómentesség meghosszabbításán dolgoznak

Az Egyesült Államokkal szintén intenzív egyeztetés zajlik. A transzatlanti együttműködés mellett az energiadiverzifikáció és a magyar energiabiztonság is napirenden van.

A minisztérium úgy fogalmazott, Magyarországnak időre és új technikai lehetőségekre van szüksége ahhoz, hogy tovább szélesítse energiaforrásait és útvonalait.

„A szankciómentesség Magyarországnak szólt egy évre, ezt az amerikai oldalról kell meghosszabbítani, és jelenleg is ennek a sikerességéért dolgozunk.”
-fogalmaztak.

A külföldön végzett diákokra is építenének

A kétoldalú kapcsolatok kevésbé látható, de hosszú távon fontos hálózatát jelentik az egykori diákok is. Magyar hallgatók tanulnak a partnerországokban, miközben számos külföldi diák szerez diplomát Magyarországon.

Közülük sokan hazatérésük után vagy egy másik országban a gazdaságban, a tudományban, a közigazgatásban és más területeken építenek karriert.

Az ENSZ-hét tárgyalásain ezért azt is vizsgálták, hogyan lehetne jobban feltérképezni ezeket a közösségeket, kapcsolatot tartani velük, és építeni a Magyarországhoz kötődő szakemberek hálózatára a jövő gazdasági, tudományos és diplomáciai együttműködéseiben.

A New York-i hét során több mint 25 kétoldalú találkozóra került sor, a minisztérium azonban hangsúlyozta, hogy a hét értéke nemcsak ezek számában mérhető.

„A személyes és informális kapcsolatok olyan diplomáciai tőkét teremtenek, amelyre Magyarország gazdasági, biztonsági vagy politikai válsághelyzetekben is építhet.”

A program vízbiztonsági egyeztetésekkel, további kétoldalú tárgyalásokkal, az ENSZ-főtitkárral folytatott megbeszéléssel, valamint a magyar diaszpóra tagjaival tervezett találkozóval folytatódik.