Az akkumulátorgyárak védőszentje volt - Magyar Péter szerint Papp László egyetlen lehetősége a lemondás
Magyar Péter azt mondta, Papp László “az akkumulátorgyárak védőszentje volt”, ezért szerinte személyes felelősség terheli a Debrecenben kialakult helyzetért.
A miniszterelnök úgy fogalmazott, a polgármesternek pontos tudomása volt az akkumulátorgyárakból származó szennyezésekről, ennek ellenére csak most kezdett nyilvánosan beszélni a problémáról.
Magyar szerint Papp Lászlónak egyetlen lehetősége maradt: le kell mondania, méghozzá “a bukott alpolgármestereivel” együtt.
A kormányfő azt állította, hogy mindhármuknak szerepük volt abban, hogy a beruházások megvalósultak, illetve abban is, hogy a szabályokat nem tartották be megfelelően.
A miniszterelnök emlékeztetett arra is, hogy a kormány az Európai Unió egyik legszigorúbb akkumulátoripari szabályozását kívánja bevezetni. Hangsúlyozta, hogy a jövőben nemcsak a környezetvédelmi előírások szigorítását várják el, hanem politikai és vállalati szinten is felelősségvállalást követelnek az érintettektől.
Az ügy előzménye, hogy Papp László szerdán a közösségi oldalán azt írta: a SEMCORP debreceni tevékenysége nem kívánatos a városban, ezért arra szólította fel a vállalatot, hogy fejezze be működését, és telepítse át a gyártást más helyszínre.
A polgármester megszólalása azt követően érkezett, hogy nyilvánosságra került: a felfüggesztett debreceni üzemnél a talajvízben a határérték 13 ezerszeresét meghaladó szennyezést mértek. Ezt követően Tárkányi Zsolt és Gajdos László is Papp László lemondását követelte, arra hivatkozva, hogy a polgármester éveken át támogatta az akkumulátoripari beruházásokat, ezért politikai felelősséget visel a kialakult helyzetért.
A kialakult helyzetre Papp László is reagált
A debreceni polgármester visszautasította a lemondását követelő politikusok állításait, és azt írta: a beruházások engedélyezése, valamint azok ellenőrzése a kormányhivatal hatásköre, nem az önkormányzaté.
Kijelentette, hogy nem mond le, szerinte a TISZA Párt politikai okokból próbálja az önkormányzatra hárítani a felelősséget. Hangsúlyozta azt is, hogy a SEMCORP ügyében ő maga lépett fel a cég ellen, és a jövőben is minden szabályszegéssel szemben határozott intézkedéseket ígért.

Papp László lemondását követelik a tiszás politikusok
2026.07.02
Orbán Viktor tagadja, hogy migránstábor épült volna Vitnyéden: „Magyarországon nincs egyetlen migráns sem"
2026.06.13
Egyetlen hét alatt négy gyermek került kórházba lenyelt gombelem miatt
2026.06.12
Leveszi az árstopot az üzemanyagokról a kormány, de maradna a visszaút lehetősége
2026.06.19
Megkezdődött a tömeggyártás az EcoPro debreceni akkumulátoripari gyárában
2026.06.09
"A Fidesz gyenge idegzetű házmestere jogtalanul büntetett 10 millió forintra" - pert nyert Szabó Tímea Kövér László ellen
2026.07.07