Magyar Péter: Ez nem légibemutató, hanem éles bevetés – honvédségi helikopterek emelik a betont a Dunába Paksnál
A miniszterelnök közlése szerint a Duna tovább apad, hétfő hajnalra pedig elérheti azt a kritikus szintet, amelynél a Paksi Atomerőmű jelenleg működő két turbinája közül újabbat kellene leállítani.
Magyar Péter a két, egymás mellett elhelyezett bárkáról jelentkezett be, ahol Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese és a munkálatokban részt vevő szakemberek mutatták be a beavatkozás menetét.
A miniszterelnök arról beszélt, hogy a paksi vízállás szombat reggel mínusz 122 centiméter körül volt, és a jelenlegi előrejelzés alapján hétfő hajnalban érheti el a mínusz 132 centiméteres szintet.
Ennél a jelenleg üzemelő két turbina közül egyet ismét le kellene állítani. A korábbi kormányzati tájékoztatás szerint mínusz 140 centiméter közelében már a teljes termelés leállítása is szükségessé válhat.
Megkezdték a bárkák süllyesztését
A két, egyenként 80 méteres bárkát már korábban a kijelölt helyre állították és rögzítették. Szombat reggel megkezdődött az irányított, fokozatos süllyesztésük is.
A szakemberek első lépésben 20 centiméterrel engedik lejjebb a bárkákat úgy, hogy a bennük kialakított kamrákba szivattyúzzák a Duna vizét. Minden egyes lépést újabb mérések követnek: vizsgálják a víz áramlási sebességét és a mederfenék állapotát is.
Ennek azért van jelentősége, mert a bárkák leszűkítik a folyó keresztmetszetét, így alattuk felgyorsul a víz. Ha emiatt kimosódna a meder, az veszélyeztethetné a beavatkozást.
Az első bárka beállítása után a mérések szerint körülbelül egy órán belül négycentiméteres vízszintkülönbség alakult ki a felvízi és az alvízi oldal között, amely szombat reggelre nyolc centiméterre nőtt. A hatás az atomerőmű hidegvíz-csatornájánál ekkor még nem jelentkezett teljesen, ehhez a szakemberek számítása szerint több órára van szükség.
Honvédségi helikopterek kezdték emelni a betonelemeket
A beavatkozással párhuzamosan a honvédség is újabb eszközöket vetett be. Magyar Péter közlése szerint négy katonai helikoptert rendeltek Paksra, amelyek feladata, hogy a Dunakilitiről odaszállított, többtonnás betonelemeket a folyó kijelölt részére emeljék.
A videó közben az első két helikopter meg is érkezett, majd végrehajtották az első próbaemelést. A betonelemek helyét bójákkal jelölték ki a Duna közepén.
Az első betonelemet a közvetítés alatt sikeresen a Dunába emelték, a parton pedig már több tucat további elem várta a beépítést.
A helikopterek azért a folyó közepére szállítják a betonelemeket, hogy ne akadályozzák a két partról zajló munkálatokat. Paks és Dunaszentbenedek felől ezzel párhuzamosan épül a fenékküszöb, amelynek kialakításához összesen mintegy 145 ezer köbméter követ terveznek felhasználni.
A beruházás célja, hogy tartósabban megemelje a vízszintet az atomerőmű hűtővízellátása szempontjából kritikus szakaszon.
Magyar Péter elmondása szerint szombaton már több ezer tonna kő érkezhet a két partra különböző bányákból, miközben Dunaszentbenedeknél a geotextília lefektetése és a védmű alapjának kialakítása is megkezdődött.
„Két és fél nap alatt állt föl ez a rendszer”
A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a fenékküszöb építéséről és a bárkák Paksra vezényléséről szóló kormányzati döntés szerdán született meg, szombatra pedig már több száz ember dolgozott a helyszínen.
A munkában a vízügy, a honvédség, a Védelmi Igazgatási Hivatal, a rendőrség, vállalkozók, ipari búvárok, műszaki ellenőrök és az atomerőmű szakemberei is részt vesznek. A vízügyi szakemberek mérőhajóval és telepített eszközökkel folyamatosan ellenőrzik a vízállást, az áramlást és a Duna medrének állapotát.
Magyar Péter közlése szerint már több mint 150 felajánlás érkezett cégektől és magánszemélyektől: követ, szállítókapacitást, műszaki segítséget, valamint élelmet és szállást is ajánlottak a munkálatokhoz.
Magyar a felajánlásokról beszélve Orbán Győzőt is megemlítette, akinek több bányászati érdekeltsége is van, köztük a gánti térséghez kötődő Dolomit Kft. és Gánt Kő Kft. A Dolomit Kft. 2025-ben is több milliárd forintos árbevételt ért el.
A miniszterelnök a videó végén ismét odaszúrt azoknak a politikusoknak és szakértőknek, akik az elmúlt napokban bírálták a kormány paksi intézkedéseit.
Arról beszélt, hogy miközben egyes politikusok nyaralnak, Pakson több száz ember dolgozik, és „kókler szakértőknek” nevezte azokat, akik olyan megoldásokat kérnek számon, amelyek végrehajtása “lehetetlen”, vagy valójában már folyamatban van.
A miniszterelnök úgy fogalmazott, a Pakson zajló munkálatok „három évtizede nem látott méretű építkezést” jelentenek, amely Magyarország energiabiztonsága szempontjából kiemelten fontos.

Akár 64 felvételi pluszpontot is szerezhetnek a honvédségi szolgálattal a felvételizők
2026.07.30
Ma éjfélig jelentkezhetnek a honvédségbe visszatérni kívánó volt katonák
2026.07.29
Szabó Tímea durván nekiment Kaminski Fannynak: „Te nem politikai meghurcolt vagy, hanem egy ócska, senkiházi tolvaj!”
2026.08.12
Polt Péter: A büntetőjogi felelősségről nem miniszteri Facebook-bejegyzés, hanem a bíróság dönt
2026.07.20
Éles szócsata a Parlamentben: így reagáltak a pártok Magyar Péter tisztítótűz-műveletére
2026.06.22
Erősít a honvédség: drónhadviselés és kibervédelem
2026.06.04