Magyar Péter: Soha többé nem fogjuk hagyni, hogy egy gyermek segélykiáltása eltűnjön
A kormányfő felszólalásában kiemelte: azt ígérte, hogy nyilvánosságra hozzák a kegyelmi ügy aktáit, de ez csak az első lépés a hosszú úton, amelyen a feladat feltárni és megmutatni, mi történt a gyermekvédelemben, valamint nekikezdeni újjáépíteni a lerombolt rendszert.
Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásában a magyar gyermekvédelem helyzetéről, a múlt hibáinak feltárásáról és a rendszer újjáépítéséről beszélt. Beszédének középpontjába a bicskei gyermekotthon egyik áldozatának, Szabolcsnak a történetét állította.
Felidézte, hogy Szabolcs évekkel korábban beszámolt az őt ért bántalmazásokról, azonban a rendszer nem adott megfelelő választ a jelzésekre. A fiatal később öngyilkos lett.
Magyar szerint Szabolcs története annak a jelképe, amikor egy gyermek segítséget kér, de a felnőttek és az intézmények nem hallják meg.
“Ha hitt volna a gyerekeknek a magyar állam. Ha megmentette volna őket, akkor Szabolcs ma is élne” - fogalmazott.
Két gyermekvédelem létezett Magyarországon
A miniszterelnök szerint az elmúlt években kettősség jellemezte a gyermekvédelmet: az egyik oldalon a politikai kommunikáció, a másikon pedig az intézmények mindennapi valósága állt.
Elmondása szerint személyesen látogatott gyermekotthonokat, beszélt dolgozókkal, szakemberekkel és érintett fiatalokkal is.
Hangsúlyozta, hogy nem a gyermekvédelemben dolgozókat tartja felelősnek.
Szerinte a dolgozók sok esetben eszközök, megfelelő támogatás és megbecsülés nélkül próbálták segíteni a gyerekeket.
Kártalanítási és kártérítési alapot hoznak létre
Magyar Péter közölte: meg kell válaszolni a szakmai kérdéseket, ezért kérte a felelős Szociális és Családügyi Minisztériumot, hogy végezzen átfogó vizsgálatot.
Ugyanakkor nem tehetik meg azt a szívességet az előző kormánynak, hogy ne tegyenek fel politikai kérdéseket is, ezért vizsgálóbizottságot hoznak létre - mondta a kormányfő.
A tervezett intézkedések között szerepel:
- új férőhelyek létrehozása,
- a nevelőszülői hálózat bővítése,
- a speciális ellátások fejlesztése,
- bérrendezés a gyermekvédelemben dolgozóknak,
- a családsegítő szolgálatok megerősítése,
- független szakmai kontroll kialakítása.
Magyar Péter elmondta azt is, a szociális és családügyi miniszter a nap folyamán több gyermekvédelmi vezetőt menesztett, emellett a kormány miniszteri biztost nevez ki a gyermekvédelmi és javítóintézeti bántalmazási ügyek kivizsgálására.
A kormányfő úgy fogalmazott, megújulásra van szükség a gyermekvédelemben és arra, hogy a bűnöknek és a mulasztásoknak ismét következménye legyen.
Hozzátette, a héten létrehozandó alap segítségével igyekeznek lelki, orvosi és anyagi segítséget nyújtani az utóbbi húsz év során a gyermekvédelemben fizikai, lelki és szexuális bántalmazást elszenvedő áldozatoknak, hiszen sokuknak félrecsúszott az élete.
A gyermekvédelmi és javítóintézeti bántalmazási ügyek teljes kivizsgála jön
Magyar Péter elmondta, a szociális és családügyi miniszter hétfőn több olyan gyermekvédelmi vezetőt menesztett, akik asszisztáltak az utóbbi évek embertelenségéhez és nem a gyermekeket, hanem az orbáni hatalmat szolgálták.
Úgy értékelt, az Orbán-kormány öröksége drámai: egy elhanyagolt, túlterhelt, megalázott és traumatizált gyermekvédelmi rendszert hagyott hátra, amelyben a a gyermekek félnek, a szakemberek kimerültek, az intézmények túlzsúfoltak, a döntéshozók pedig éveken át inkább a valóság eltakarásával foglalkoztak, mint a segítségnyújtással.
Bérrendezés, szakmai támogatás a gyermekvédelemben dolgozóknak
Felülről nyitott költségvetést ígért a gyermekvédelem számára Magyar Péter, hangsúlyozva, ha több szakemberre, új férőhelyekre lesz szükség, lesz rá forrás.
A miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtti felszólalásában a gyermekvédelemben dolgozók bérrendezésének szükségességéről is beszélt.
Magyar Péter azt mondta: a gyermekvédelemben dolgozóknak bérrendezésre, kiszámítható életpályára, szakmai támogatásra, mentális segítségre van szükségük, nem lehet ugyanis úgy gyermekeket védeni, hogy közben azok, akiknek védeniük kellene őket, maguk is a teljes kimerülés határán állnak.
Közölte: a kormány készen áll arra, hogy elkezdjék a gyermekvédelem valódi rendbetételét.
A miniszterelnök ígéretet tett a családsegítő és gyermekjóléti szolgálatok megerősítésére, független szakmai kontroll létrehozására, és arra is, hogy véget vetnek a gyakorlatnak, amely a gyermekvédelmi intézeteket elzárta a külvilágtól.
Úgy fogalmazott, hogy az állam a múlt hibáit már nem tudja teljesen jóvátenni, de kötelessége olyan rendszert létrehozni, amelyben hasonló eset nem fordulhat elő.
“Soha többé nem fordítjuk el a fejünket, soha többé nem fogjuk hagyni, hogy egy gyermek segélykiáltása eltűnjön” - fogalmazott felszólalása végén a miniszterelnök.

Orbán Anita: Magyarország külpolitikája újra látható Európában
2026.06.08
Megnevezték, kik vezethetik a legfontosabb vizsgálóbizottságokat
2026.06.08
Gyerekeket bántalmaztak egy speciális gyermekotthonban, végrehajtandó börtönt kér az ügyészség
2026.06.08
Mozgalmas nap az Országgyűlésben: ezekről dönthetnek ma a képviselők
2026.06.08
Lannert Judit visszaszólt Gulyás Gergelynek: Nem hiszem, hogy szövegértési problémái lennének
2026.06.07
Magyar Péter Sulyok Tamásnak: Ön is tudja, hogy vége van
2026.06.07