Belföld

Magyar Péter: A válság után jönnek a vezetőcserék az állami intézményekben

Szándékosan nem foglalkozott a korábbi politikai elit a klímavédelemmel, az éghajlatváltozással - mondta a miniszterelnök hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben. Magyar Péter közölte, idén augusztusban 28 százalékkal több vizet tartanak meg Magyarországon, mint egy évvel ezelőtt.
Bejegyzés megosztása Megosztás

A kormányfő azt mondta, egyedinek és újszerűnek tűnhet egy olyan miniszterelnöki felszólalás, amely a klímaváltozás, vízhiány, éghajlatváltozás szavakkal kezdődik.

Kijelentette: tizenhat, de inkább harminchat elvesztegetett év után három hónap alatt nem lehet egyszerre minden mulasztást bepótolni, de a mostani aszályhelyzet is azt bizonyítja, hogy ennek a problémahalmaznak a kezelése nem felesleges luxus, “nem egy nyugati ideológiai elhajlás”, hanem a megváltozott körülményekhez való egyik legfontosabb alkalmazkodás, amivel a korábbi politikai elit szándékosan nem foglalkozott.

Szerinte az elmúlt hetek tapasztalatai alapján úgy tűnik, hogy az utóbbi évtizedekben nem csupán a parlamentben, de a teljes kormányzatban tiltott volt a totálisan megváltozott környezeti körülményekkel való szembenézés és a klímakatasztrófa elkerüléséhez szükséges lépések előkészítése, vagyis tiltott volt a valódi cselekvés.

Felrótta az Orbán-kormánynak a Vízgazdálkodási Tudományos Kutatóintézet 2012-es felszámolását, illetve azt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök 2023-ban azt mondta, Magyarországnak feleslege van vízből, nincs vízhiány.

Szóvá tette azt is, hogy Kövér László volt házelnök 2019-ben azt mondta, a média agymosó hatása miatt foglalkozik annyi ember a klímaváltozással, míg 2025 decemberében Lázár János volt miniszter is elismerte, hogy a vízhiány brutális valóságot jelent.

A Fidesz-kormányzás filozófiája az volt, hogy ezzel a kérdéssel nem kell foglalkozni - mondta, hozzátéve, a Fidesz és a KDNP saját szavazóit is félrevezette.

Magyar Péter úgy folytatta, az április 12-i rendszerváltás a vízgazdálkodás és a klímavédelem kapcsán is az utolsó utáni pillanatban érkezett. Fontosnak tartották, hogy Gajdos László vezetésével a környezetvédelemnek önálló minisztériuma legyen - jelezte.

Emlékeztetett arra, hogy az új kormány első ülése előtt Ópusztaszeren az aszály és a vízmegtartás kérdésével foglalkozott, az “első percben” megkezdték a munkát, nem eredménytelenül.

„Idén augusztusban 28 százalékkal több vizet tartanak meg Magyarországon, mint egy évvel ezelőtt. Míg tavaly ilyenkor 523 millió köbméter vizet tároztak, addig idén 669 millió köbméter vizet tartanak a tájban”
-ismertette, apró lépésnek értékelve ezt.

Magyar Péter beszélt arról is, hogy még idén megkezdi a munkáját az Európa legszigorúbb feltételei szerint működő környezetvédelmi főhatóság.

Emlékeztetett: a napi átlaghőmérséklet miatt június után újra harmadfokú hőségriadót kellett elrendelni, és az aszályos nyár a Duna vízszintjét is olyan, soha nem látott alacsony szintre sodorta, amely veszélyeztette már a paksi atomerőmű működését is.

Amikor szükségessé vált, rögtön megalakult a védelmi munkacsoport, amely “a korábbi látszat- vagy operett-törzsekkel ellentétben” minden szakterületről bevonta a munkához szükséges tudást - mondta.

Úgy értékelt: már a válság elején egyértelművé vált, hogy “az előző évtizedek látszatintézkedései, rendeleti kormányzása, különböző veszélyhelyzetek operettpolitizálása” semmilyen valódi eredményt nem hozott, az államigazgatást szinte teljesen felkészületlenül érte az ország energia- és vízhálózatát fenyegető válság.

Kifejtette: a válságkezelésben az első és legfontosabb feladat a nukleáris biztonság megőrzése volt, és ezen a téren a továbbiakban sincs ok az aggodalomra.

A második feladat az úgynevezett blackout, az energiahálózat esetleges összeomlásának az elkerülése volt - mutatott rá. Hangsúlyozta: a hálózat folyamatos és biztonságos működtetése biztosított volt, és ez így marad a következő időkben is.

Magyar Péter köszönetet mondott a védekezésben részt vevőknek, a vállalatoknak, az önkormányzatoknak, a civil szervezeteknek, az egyházaknak és minden embernek.

Arról is beszélt, hogy a víziközmű-hálózat a júniusi problémák után most már országosan felkészülten várta a hőséget, és néhány időszakos vízhiányos helyszínt kivéve az ország szinte egészében folyamatos és problémamentes volt a vízellátás. A hőség elleni védekezésként 1261 helyszínen osztottak vizet.

Közölte: a vasúton a magas hőmérséklet miatt sebességkorlátozásokat vezettek be, de komolyabb fennakadás nem volt.

Azt is mondta: az energiahálózat stabilitása érdekében elsőként a nagyfogyasztókat kérték, hogy lehetőségükhöz mérten fogják vissza az áramfogyasztásukat, és majdnem ezer cég több mint 700 megawatt fogyasztáscsökkentést vállalt.

A cégek önkéntes csökkentéséhez csatlakoztak az önkormányzatok, a civil szervezetek és az egyházak, így a lakosságtól elegendő volt azt kérni, hogy lehetőségük szerint 17 és 22 óra között mérsékeljék az energiafogyasztásukat - mutatott rá.

A miniszterelnök kifejtette: a szükséges jogszabályok azonnali elfogadása, a tiszta és őszinte, az embereket és a vállalatokat partnernek tekintő kommunikációnak köszönhetően Magyarország összefogott, és a kritikus időintervallumban majd 10 százalékot csökkent a tervezetthez képest a fogyasztás, így sikerült megőrizni az energiarendszer stabilitását.

Kitért arra, hogy Pakson eddig nem kellett teljesen leállítani az üzemet, egy turbina még termel, és jelenleg folyamatban van a második blokk harmadik turbinájának visszakapcsolása, így várhatóan már estétől két turbina termel áramot.

„A következő tíz napban azonban a meteorológiai előrejelzések alapján szinte semmi eső nem várható, ezért az időszakos emelkedés után újabb vízszintcsökkenés várható”
-közölte, hozzátéve: az erőmű munkavállalói folyamatosan dolgoznak olyan megoldásokon, amelyekkel legalább a részleges üzemben tartás biztosított maradhat.

Magyar Péter azt mondta: az, hogy az elmúlt hetek rendkívüli körülményei és a soha nem látott aszály pontosan mekkora végső kárt okoz a gazdaságban, azon belül is az agráriumban, talán csak hetek múlva lesz pontosan megbecsülhető, de már most látni, hogy csak az agráriumban több száz milliárdos a fagy- és aszálykár.

Magyarország nincs felkészülve ilyen válságokra

A miniszterelnök kiemelte: a teljes államigazgatást újra kell építeni, mert Magyarország nincs felkészülve ilyen válságokra.

Tájékoztatott arról, hogy a paksi atomerőműnek ilyen alacsony vízállásra nem volt biztonsági terve annak ellenére, hogy 2018-ban már -98 centiméteres vízállás volt. Az első turbinát -107 centiméteres vízállásnál kellett lekapcsolni - mondta, hozzáfűzve, hogy arra sem volt terv, hogy egy országos áramkimaradás esetén kinek mi lenne a feladata.

Beszélt arról is, hogy az elmúlt években a válsághelyzeteknél összefogást tapasztaltak, most azonban azt, hogy a jelenlegi ellenzék abban érdekelt, hogy az országnak minél rosszabb legyen.

„A Fidesz házi influenszerei arra buzdítottak, hogy a magyar emberek csúcsidőben is tekerjék maximumra a klímaberendezést, azon dolgoztak, hogy összeomoljon hazánk energiaellátása, és egy fideszes sem szólalt fel ez ellen, sőt a Fidesz a KDNP és a Mi Hazánk részéről is terjesztették a hamis konteókat”
-sorolta Magyar Péter.

Azokra a vádakra, hogy a Tisza-kormány által kinevezett vezetők miatt nem tudják hatékonyan kezelni a válságot, Magyar Péter azt mondta: a paksi atomerőmű, az Országos Atomenergia Hivatal, az Országos Vízügyi Főigazgatóság, a Magyar Energetikai és Közmű Szabályozási Hivatal élén nem volt változás a kormányváltás óta.

Azért vannak a helyükön, mert egy soha nem látott válság közepén egy felelős politikai vezető, egy kormány sem cseréli le a kritikus szervezetek, a kritikus infrastruktúra vezetőit.

A válság lezárultát követően végrehajtják a szükséges vezetőcseréket

Magyar Péter azt mondta: az államigazgatásban és az állam által működtetett cégekben szakértői szinten kiváló emberek dolgoznak, “akiket megfojt a múlt vezetőinek mentalitása”.

Jelezte, hogy rengeteg helyen lecserélték ezeket a pártkárdereket az utóbbi hónapokban, de a soha nem látott hőség és az energetikai válsághelyzet miatt nem kellő időben és talán nem kellő gyorsasággal ment végig a “tisztítótűz” mindenütt. Így maradtak a rendszerben olyanok, akik a “legyen minden rosszabb” mentalitást képviselik - tette hozzá a kormányfő.

Közölte: a miniszterek a válság lezárultát követően a hozzájuk tartozó intézményekben végrehajtják a szükséges vezetőcseréket, és a vizsgálatokat is elindítják.

A miniszterelnök a korábbi kormányt azzal vádolta, hogy az elmúlt években a hasonló válságok a gazdasági és energetikai hatásainak megelőzésére semmilyen lépést nem tett.

„Naperőművek épültek a szükséges tárolókapacitások nélkül, letiltották a szélerőművek építését, miközben 1000 milliárd forint közpénzt költöttek el Paks II.-re. Utóbbinak már üzemelnie kellene, de jelenleg csak két hatalmas betonteknő épült meg, és a tervezés során nem vették figyelembe, hogy a két erőmű együttes működtetése esetén milyen vízszintekre lenne szükség a hűtéshez”
-jegyezte meg Magyar Péter.

A kormányfő szerint a vízgazdálkodásban és az energiapolitikában évtizedes lemaradás és semmittevés jellemezte az elmúlt évek kormányzatait. Úgy vélte: kellő politikai bátorság híján a témához kapcsolódó vitákat soha nem merték lefolytatni, főleg Bős-Nagymaros óta tabutéma a mesterséges vízmegtartás kérdésköre.

Hangsúlyozta: ahogy az ügynökakták kérdésében, úgy a vízmegtartás és az atomenergia kapcsán is szükséges ezeket a tabukat lezárni, és őszintén beszélni.

Ezért azt kérte, hogy az ősszel kezdődő alkotmányozási folyamatban, társadalmi párbeszédben ezek a kérdések is kapjanak kellő hangsúlyt, és pontosan definiálják a vízhez, az energetikához és a fenntartható környezethez való jogot is.

Magyar Péter kiemelte: a kormány a további napok esetlegesen szükséges védekezésében és a hosszú távú jó megoldások együttes megtalálásában is számít minden magyarra.