Lannert Judit: szakmai párbeszéd indult az SNI Köznevelési Minimumról
Lannert Judit úgy fogalmazott: minden gyermek más és egyedi. Eltérő ütemben fejlődik, más erősségei vannak, és más támogatásra lehet szüksége ahhoz, hogy kibontakoztathassa a képességeit.
Erre a szemléletre épül az SNI Köznevelési Minimum is, amelyről Kókayné Lányi Marietta, a közoktatásért felelős államtitkár és Kereki Judit, a kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkár szakmai egyeztetést folytatott a DIO együttműködés képviselőivel - tájékoztatott a tárcavezető.
Jelezte, hogy a DIO egy civil és szakmai összefogás, amely a sajátos nevelési igényű és a sokféleséget mutató gyermekek befogadó, támogató köznevelését segítő szakmai javaslatok kidolgozásán dolgozik, és ennek részeként készítette el az SNI Köznevelési Minimumot.
Az SNI Köznevelési Minimum abból indul ki, hogy a gyermekek képességei akkor bontakozhatnak ki, ha a feltételek az egyéni szükségleteikhez igazodnak.
Emellett hangsúlyozza, hogy az egyéni szükségletek figyelembevétele nemcsak a sajátos nevelési igényű gyermekek, hanem minden gyermek fejlődése szempontjából fontos - tette hozzá, köszönetet mondva a civil szervezetnek a nyitott párbeszédért és a megosztott tapasztalatokért.

Orbán Anita Berlinben tárgyalt, ősszel folytatódhat a magyar–német párbeszéd
2026.06.10
Vitézy Dávid: Országszerte 250 kilométeren indult útfelújítási program
2026.07.19
Elsötétült az M1 képernyője, teljes átalakítás indult a közmédiában
2026.07.07
Egészségügy: betegbiztonság és szakmai autonómia az új irány
2026.07.05
Lannert Judit és Rubovszky Rita tisztázták az egyházi iskolákat érintő kérdéseket
2026.06.11
Lannert Judit: Ha nem tanulunk meg gondolkodni, a mesterséges intelligencia bekebelez minket
2026.06.06