Belföld

Közzétette a kegyelmi ügy dokumentumait a Sándor-palota

Magyar Péter korábban ismertette, a kegyelmi ügyben két ügycsoport futott párhuzamosan: az átlagos, köztörvényes bűncselekmények miatt elítéltek, köztük K. Endre kegyelmi kérvénye, valamint a Hunnia-per elítéltjeinek kérvényei.
Bejegyzés megosztása Megosztás

A Sándor-palota azt közölte péntek reggel az MTI-vel, hogy a köztársasági elnök a kegyelmi ügyként ismertté vált KEH/2787-6/2023 ügyiratszámú kegyelmi döntés kivizsgálását kezdettől teljes egészében támogatja, és ahogyan azt az elnöki hivatal május 19-i, keddi közleményében kijelentette, kész együttműködni a kormánnyal annak érdekében, hogy a közvélemény valós képet kaphasson erről a nagy közfelháborodást kiváltó esetről.

Mint írták, a miniszterelnöknek a köztársasági elnök részére címzett, a közösségi médiában csütörtökön megjelent közlése alapján a Sándor-palota sajnálattal vette tudomásul, hogy a kormány nem működik együtt a kegyelmi ügy iratainak szakszerű, a közigazgatás gyakorlatának megfelelő átvételében.

“Figyelemmel a felfokozott közérdeklődésre, a Sándor-palota nem kívánja a kormány elmulasztott együttműködésétől függővé tenni a hivatalos iratok nyilvános megismerhetőségét. Erre a kivételes helyzetre tekintettel a Sándor-palota a honlapján közzéteszi a nyilvánosság számára a birtokában lévő hivatalos dokumentumokat” - fogalmaztak.

Hozzátették, hogy mindazonáltal a köztársasági elnök elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormányzat és a többi hatalmi ág közti kommunikáció a közösségi média és a sajtó felületeire helyeződött át.

A Sándor-palota tizenegy dokumentumot tett közzé a honlapján; a felsorolás szerint az iratok között szerepel a Hunnia-perben 2023. március 9-én hozott ítéletről, valamint a pápai felhíváshoz és a pápai látogatáshoz kapcsolódó egyéni kegyelmi döntésről készült feljegyzés.

A dokumentumcsomag tartalmazza a kegyelmi előterjesztések aktuális állásáról szóló 2023. április 3-i feljegyzést, az igazságügyi miniszter 2023. évi IV. kegyelmi előterjesztésének fedlapját, több felterjesztő feljegyzést, átiratot, határozatot és határozattervezetet, valamint egy kétoldalas összefoglalót.

A dokumentumok alapján a köztársasági elnök kabinetfőnöke sem támogatta K. Endre kegyelmét, de Novák Katalin ennek ellenére indoklás nélkül kegyelmet adott.

Fotó: Forrás: Sándor Palota
Fotó: Forrás: Sándor Palota

Magyar Péter korábban ismertette, a kegyelmi ügyben két ügycsoport futott párhuzamosan: az “átlagos”, köztörvényes bűncselekmények miatt elítéltek, köztük K. Endre kegyelmi kérvénye, valamint a Hunnia-per elítéltjeinek kérvényei.

A miniszterelnök a múlt szerdai kormányülés után arról beszélt, hogy a kegyelmi ügynek két helyen van dossziéja: az Igazságügyi Minisztériumban és a Sándor-palotában.

További cikkeink

    Az Igazságügyi Minisztériumban lévő dossziét kedden hozták nyilvánosságra a kormany.hu/igazságtetel oldalon. Az iratokból kiderült, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét, egy napon belül mégis létrejött a Varga Judit aláírásával ellátott dokumentum. Magyar Péter soha nem látott esetnek nevezte, hogy a K. Endrének is megadott köztársasági elnöki kegyelmet ugyanazon a napon írta alá Novák Katalin, és jegyezte ellen az akkori igazságügyi miniszter.

    Magyar Péter szerint a megszokott eljárásban több hét is eltelhet, mire a határozati dokumentum ténylegesen visszajut a miniszterhez ellenjegyzésre. A bicskei kegyelmi kérelem esetében az iratokból azonban kiderült, hogy Novák Katalin meghozta a kegyelmi döntést, amit az irat szerint Varga Judit még aznap ellenjegyzett.

    Magyar Péter a keddi sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a Sándor-palotában lévő teljes dokumentációból további részletek derülhetnek ki. Mint mondta, „lehetnek olyan részletek, amiket az előterjesztés készítője esetleg leírt, amiből lehet bizonyos dolgokra következtetni”. Hozzátette: nem tartják elfogadhatónak Novák Katalin válaszát, miszerint az elnöki kegyelemről egyedül ő döntött, ezért annak körülményei kizárólag rá tartoznak. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy az eset minden magyar embert érint, különösen az áldozatokat.

    A kormányfő ma Facebook-oldalán felszólította Novák Katalin volt köztársasági elnököt, hogy “valljon színt” a kegyelmi ügyben a pénteken nyilvánosságra került információk után.

    „Felszólítom Novák Katalint, hogy 3 év késéssel valljon színt, hogy az Orbán-család utasítására/kérésére adott-e kegyelmet Kónya Endrének”
    -írta Magyar Péter.

    A most nyilvánosságra került dokumentumok alapján továbbra is kérdéses, hogy Varga Judit miért ellenjegyezte K. Endre kegyelmi kérvényét, annak ellenére, hogy korábban saját munkatársai sem javasolták annak támogatását. Emellett Novák Katalin kegyelmi döntésének indoka sem derült ki.