Kármán András: A TISZA-kormány segít azokon, akiket a Fidesz az út szélén hagyott
A kormány döntése alapján 2027. január 1-jétől a 2008 óta változatlan, 28 500 forintos összegről 120 ezer forintra emelkedik az öregségi nyugdíj legkisebb összege. Ez több mint négyszeres emelést jelent.
Kármán András Facebook-bejegyzésében azt írta, az intézkedés jelentős segítséget nyújt számos idős embernek, és „nagy lépés a működő és emberséges Magyarország felé”.
A pénzügyminiszter szerint az előző kormány gazdaságpolitikája miatt az infláció különösen súlyosan érintette a nyugdíjasokat, miközben az idősek számára kiemelten fontos egészségügyi ellátások és szociális juttatások is siralmas állapotba kerültek.
Kiemelte, hogy a TISZA-kormány a nyugdíjminimum emelése mellett a tűzifa áfájának csökkentésével és a vényköteles gyógyszerek áfájának eltörlésével is segíti a rászorulókat.
Kármán az iskolakezdési támogatásról is beszámolt. Mintegy 400 ezer rászoruló gyermek után jár az egyszeri, összesen 100 ezer forintos juttatás, amelynek első, 50 ezer forintos részletét már folyósították. A második 50 ezer forint novemberben, utalvány formájában érkezik a családokhoz.
Kármán szerint 8,3 százalék fölé nőhetett volna a hiány
A pénzügyminiszter történelmi jelentőségűnek nevezte a 2026-os költségvetés módosítását. Mint írta, ez a TISZA-kormány első költségvetése, még ha egyelőre csak az előző kabinet által elfogadott büdzsé átírásáról is van szó. Az új kormány első teljes költségvetése a 2027-es lesz.
A tárcavezető kiemelte, ezzel véget vetnek annak a korábbi gyakorlatnak, amelyben a kormány rendeletekkel, akár több tucatszor is átírta az éves költségvetést.
Felidézte, hogy az előző kormány eredetileg a GDP 3,7 százalékának megfelelő hiánnyal számolt 2026-ra, az átvilágítás alapján azonban kormányváltás nélkül a deficit a 8,3 százalékot is elérhette volna.
A pénzügyminiszter a hét további eseményei között említette a misszióvezetői eligazítást, az Országgyűlés ülését és a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal vezetőinek megválasztását is.

Baka András: Mélypontra jutott az ügyészség társadalmi és szakmai megítélése
2026.09.21
A javítóintézetek az összeomlás szélén állnak - nyílt levélben kér azonnali beavatkozást a Pedagógusok Szakszervezete
2026.07.01
János Kórház: Ilyen állapotokat hagyott hátra az Orbán-kormány
2026.06.21
Kármán András: Az MNB-ügy Magyarország történetének legnagyobb bankrablása
2026.08.26
Kármán András: az Alkotmánybíróságon próbálja megakadályozni a Fidesz az uniós források felszabadítását
2026.07.30
Kármán András:A kormány 700 milliárd forinttal teszi takarékosabbá az állam működését
2026.08.24











