Kapitány István teljes miniszteri fizetését felajánlja a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítványnak
A miniszter a videóban elmondta, hogy amikor Magyar Péter felkérte a gazdasági és energetikai tárca vezetésére, egyetlen okból vállalta el a feladatot: hisz abban, hogy több évtizedes szakmai tapasztalatát Magyarország javára tudja fordítani.
Kapitány István felidézte, hogy több mint négy évtizeden keresztül dolgozott a versenyszférában. Magyarországról indulva nemzetközi vezetői pályát járt be: 85 országban több tízezer kereskedelmi egység és több százezer munkavállaló tartozott a felelősségi körébe.
Hozzátette ugyanakkor, hogy ennél is fontosabb feladatnak tartja azt a megbízatást, amelyet idén tavasszal kapott.
Mint mondta, a magyar emberek április 12-én történelmi felhatalmazást adtak a Tisza-kormánynak, amelynek most lehetősége van hazahozni az uniós forrásokat, új lendületet adni a gazdaságnak, megerősíteni a magyar vállalkozásokat, valamint biztonságosabbá tenni az ország energiaellátását.
Úgy fogalmazott, Magyarországnak a ’89-es rendszerváltás óta nem volt ilyen történelmi lehetősége, saját feladatát pedig abban látja, hogy szolgálja az országot.
Kapitány István hangsúlyozta: a kapott bizalmat munkával szeretné meghálálni, és ígérete szerint miniszteri tevékenysége során minden döntése világos és átlátható lesz.
„Egyetlen szempont fog vezérelni: mi szolgálja a magyar emberek érdekét. Ezért dolgoztam eddig is, és ezért fogok dolgozni a következő négy évben is” – zárta gondolatait.

Nyolc év fegyház: fejszével támadt a rendőrökre, majd rendőrbuszba csapódott egy férfi
2026.07.17
Vitatott törvények elfogadása után feloszlatta magát az izraeli parlament
2026.07.17
Befejezi a gyártást a Nestlé Diósgyőrben, folyamatban az üzem értékesítése
2026.07.17
Nawrocki megvétózta a lengyel élettársi kapcsolatokról szóló törvényt
2026.07.17
Vitézy: Lázár János a háromszor drágább ajánlatot választotta az M6 üzemeltetésére
2026.07.17
Forsthoffer Ágnes: Magyarország újra az EU hasznos és aktív tagja szeretne lenni
2026.07.17