Horváth Lóránt: Az aranykonvoj-ügy miatt mondhatott le a legfőbb ügyész, a szálak Orbán Viktorig vezethetnek
Az aranykonvoj-ügy miatt mondott le a legfőbb ügyész és ez lesz az az ügy, amely a végén elérhet Orbán Viktorig is - erről az Ügyvédkörnek, az Ügyvédek Országos Szakmai Egyesületének elnöke beszélt a Konkrétan Rónai Egonnal című műsorban csütörtökön.
Horváth Lóránt ügyvéd, akinek irodája az ukrán pénzszállítókat és a mögöttük álló cégeket képviseli, azt mondta: biztos abban, hogy az ukrán aranyszállítmány ügye okozta Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész lemondását és “ez az az ügy lesz, ami elér a végén Orbán Viktorig”.
Az ügyvéd szerint a legfőbb ügyész a lemondását morális kérdésként indokolta, valójában azonban pénzügyi-gazdasági megfontolás állhatott a döntés mögött.
Úgy fogalmazott: a lemondással Nagy Gábor Bálintnak harmincnapos felmondási ideje van, ezt követően pedig az ügyészi testületben maradhat mintegy nettó 2,5 millió forintos fizetéssel, míg egy hivatalvesztési eljárás az ügyészi státuszát is érintené, “nem lehetne többé ügyész, és nyilván ezekre a juttatásokra nem is lehetne jogosult” - tette hozzá.
Horváth Lóránt szerint ennek ellenére a harmincnapos időszakban is indokolt lenne megindítani a hivatalvesztési eljárást, mert a legfőbb ügyész ez alatt még hivatalban van, teljes jogkörrel, és “nagyon sok minden történhet harminc nap alatt”.
Az aranykonvoj-ügyről szólva az ügyvéd azt mondta: álláspontjuk szerint az eljárásban elmaradtak azok a nyomozati lépések, amelyek hasonló súlyú ügyekben indokoltak lettek volna. Szerinte szervezeti elkövetés látszik, ilyen esetben pedig a nyomozó hatóság vagy a lánc tetejét próbálja elérni, vagy az alsóbb szintekről gyűjt terhelő vallomásokat felfelé.
Ehelyett az történt, hogy “középen megvágták” az elkövetési vagy utasítási láncot, és Hajdu Jánost, a Terrorelhárítási Központ volt vezetőjét emelték ki belőle.
Horváth Lóránt szerint ugyan meggyanúsították, de az ügy súlya alapján őrizetbe vételnek, házkutatásnak és informatikai eszközök lefoglalásának is helye lett volna.
Az ügyvéd azt állította: egy ilyen kiemelt nyomozásnál a nyomozó ügyészek napi szinten jelentenek a legfőbb ügyésznek, aki minden nyomozati lépésről tudhat, és utasítást adhat a kijelölt nyomozó hatóságnak.
Hozzátette: szerinte ha az új legfőbb ügyész áttekinti az elmúlt egy év ügyeit, “nagyon sok minden fog előkerülni” arról, milyen beavatkozások történhettek egyes eljárásokban.
Kérdésre válaszolva azt mondta:
Ez félrecsúszott, “tisztán látszik”, hogy nem sikerült teljes egészében kivitelezni az egész tervet, “de az kétségtelen, hogy itt bűncselekmény nem történt, ez egy politikai megrendelésre, egy kampánycélra megrendelt akció volt”, amelyet valakik kiviteleztek, előtte megbeszélték, kiosztották egymás között a szerepeket, “erről nagy valószínűséggel a miniszterelnök is tudott, mert miért ne tudott volna” - fogalmazott Horváth Lóránt. Hozzátette: ez rajzolódik ki a nyomozati iratokból.
Az ügyvéd közlése szerint ahhoz, hogy Orbán Viktort meghallgassák vagy meggyanúsítsák, terhelő vallomásra vagy más bizonyítékra lenne szükség.
Mint mondta, ha nincs felelőssége, akkor nincs, ha viszont van, akkor felelősségre kell vonni.
A műsorban szóba került Hajdu János vallomása is
A műsorvezető felvetette, hogy abban több név szerepel, köztük Farkas Örsé, aki a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat is felügyelte. Horváth Lóránt azt mondta: tudomása szerint Farkas Örsöt még nem hallgatták meg, és szerinte rövidesen gyanúsítottként hallgathatják ki.
Az ügyvéd arról is beszélt, hogy az ukrán bank visszakapta a vagyont, ő maga is jelen volt az átadásnál. Közlése szerint néhány lefoglalt eszköz még a pénzmosásos nyomozásban maradt, ezek visszaadását is indítványozták.
Hozzátette: az érintett személyekkel szembeni kiutasítást megszüntették, a határozatot visszavonták, így szabadon mozoghatnak az Európai Unió területén.
Horváth Lóránt a nyilvánosság bevonását tudatos ügyvédi stratégiának nevezte. Azt mondta: ügyfelük kifejezett kérése volt, hogy az ügyet kommunikálják a sajtó felé, mert ha ez nem történt volna meg, az aranykonvoj-ügy szerinte “belesimult volna” az ügytömegbe.
Az Ügyvédkör elnöke arról is beszélt a műsorban, hogy “nem sült el jól” a köztársasági elnök személyére vasárnap tett javaslatuk. Mint mondta, azt gondolták, hogy jelen helyzetben, amikor felborult egy jogi status quo, kifejezetten egy szakképzett és felkészült jogászra van szükség az átmeneti időszakra, ezért javasolták Bárándy Pétert.
Úgy fogalmazott, olyan volt, mintha falakba ütköztek volna és “ebbe a castingba” már nem szállnak be.

Orbánék tusványosi útjaira legalább 202 millió forintot költött a külügy
2026.07.23
Forsthoffer Ágnes három képviselőt figyelmeztetett a parlamenti videózás miatt
2026.07.23
Feljelentések és vagyonvizsgálatok: ezt jelentette be Magyar Péter
2026.07.23
A ChatGPT gyakran Orbán Viktort ajánlotta a magyar választóknak, miközben háttérbe szorította a Tisza Pártot
2026.07.23
A volt katonák megbecsüléséről dönthetnek: felülvizsgálják a szolgálati járandóságot
2026.07.23
Ügynökakták feltárása: új törvényjavaslat került az Országgyűlés elé
2026.07.23