Hegedűs Zsolt: Ezekkel a gépekkel nem megmenteni, hanem megölni lehetett volna embereket
Ameddig a szem ellát, mindenhol dobozok állnak abban a hatalmas pátyi raktárban, amelyet Hegedűs Zsolt és Velkey György László járt be. A dobozok legnagyobb részében a Covid-járvány idején beszerzett lélegeztetőgépek vannak.
A raktárban több mint 13 ezer készüléket tárolnak. A két politikus arról beszélt, hogy a gépek közül nagyon kevés használható, több berendezés pedig olyan tanúsítványok nélkül érkezett, amelyek nélkül Magyarországon és az Európai Unióban nem lehetne azokat felelősséggel kórházi környezetben alkalmazni.
Volt olyan készülék, amelyhez csak kínai nyelvű dokumentáció és használati utasítás állt rendelkezésre. Egy másik, lélegeztetőgép részeként eladott eszközről úgy vélték, hogy korábban már használhatták, vagy eleve régebbi darab lehetett.

A berendezésen mindössze egy utólag ráhelyezett, magyar nyelvű megfelelési bilétát találtak, ami nem helyettesíti a szükséges tanúsítványokat és ellenőrzéseket.
Hegedűs és Velkey elismerték, hogy a világjárvány kitörésekor pánik alakult ki, és minden ország lélegeztetőgépeket próbált felhajtani. Ez azonban szerintük nem ad mentséget arra, hogy dilettáns módon, túlárazva szerezzenek be olyan készülékeket,
A videóban arra is kitértek, hogy a különböző közvetítő cégek rengeteget kerestek a beszerzéseken, miközben a külügyminisztérium a beszerzési iratok egy részét az előírt megőrzési idő lejárta előtt ledarálta.
A teljes beszerzés során mintegy 16 ezer lélegeztetőgépet vásároltak. Hegedűs és Velkey szerint egy tízmilliós országban szakmailag sem volt indokolható ekkora mennyiség, hiszen nem állt rendelkezésre annyi aneszteziológus és aneszteziológiai asszisztens, aki ezeket megfelelően tudta volna használni.
A Magyar Orvosi Kamara vezetősége már a járvány idején többször meghúzta a vészharangot, és arra figyelmeztetett, hogy a gépek önmagukban nem elegendők: a biztonságos lélegeztetéshez megfelelően képzett szakemberekre is szükség van.
A két politikus arról is beszélt, hogy az Orbán-kormány tudta: a gépek jelentős része használhatatlan. Megpróbáltak túladni rajtuk, de nem jártak sikerrel, mert senkinek sem kellettek a drága pénzen beszerzett készülékek. Végül valamivel több mint ötszáz gépet ajándékoztak el külföldre.
Orbán Anita külügyminiszter kedden tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és más bűncselekmények gyanúja miatt. Ez volt az első feljelentés, amely a Külügyminisztériumban zajló átvilágítás megállapításai alapján született.

Forsthoffer Ágnes: Nem azt érzem, hogy megérkeztem, hanem azt, hogy még erősebb hittel kell továbbmennem
2026.09.07
Magyar Péter: A dolgozó embereknél egyik gazdasági mutató sem lehet fontosabb
2026.09.25
„Mi nem az emberek nélkül képzeljük el a politikát” – újra országjáráson Magyar Péter
2026.09.13
Orbán Anita szerint 16 éve készülhettünk volna arra, ami most Magyarországot sújtja
2026.08.07
Hegedűs Zsolt: Zéró tolerancia van, minden korrupciógyanús ügyet fel fogunk tárni az egészségügyben
2026.08.13
Forsthoffer Ágnes a tisztavatásra készülő honvédeknél: „Érezni lehetett az erőt, ami ebben a közösségben van”
2026.08.17











