A dolgozók hivatástudata akadályozta meg a gyermekvédelem összeomlását

Közel százórányi személyes beszélgetés, mintegy félezer szakember meghallgatása, tizenkét megyében tett intézménylátogatások és több száz oldalnyi beszámoló alapján készítette el a Szociális és Családügyi Minisztérium Gyermekjogi és Gyermekvédelmi Államtitkársága a gyermekvédelmi rendszer állapotáról szóló diagnózisát.

A 2026 májusa és augusztusa között elvégzett vizsgálat szerint a kríziskezelés vált a gyermekvédelem alapműködésévé, a megfelelő szolgáltatás pedig kivételnek számít. A rendszer tényleges összeomlását jelenleg elsősorban a dolgozók hivatástudata, többletmunkája és a helyben kialakított egyéni megoldások akadályozzák meg.

A jelentés készítői úgy fogalmaznak: már évekkel korábban is sejteni lehetett, hogy nagy a baj, de a szakembereknek tilos volt nyíltan beszélniük a problémákról, az adatok jelentős részéhez pedig nem lehetett hozzáférni. A 2024-es kegyelmi botrány után azonban a rendszer minden részéből szivárogni kezdtek az információk, 2026 áprilisa után pedig megnyíltak az addig bezárt intézményi ajtók.

Közel 130 ezer gyermeket tartanak nyilván veszélyeztetettként

Magyarországon több mint 1,6 millió tizennyolc év alatti gyermek él, közülük közel 130 ezret tartanak nyilván veszélyeztetettként. Ez a gyermekek csaknem 8 százaléka.

A veszélyeztetettség mögött bántalmazás, elhanyagolás, családon belüli erőszak, szerhasználat, mentális betegség, lakhatási probléma, szegénység vagy a gyermek önmagára és környezetére veszélyes magatartása is állhat. A jelentés arra is felhívja a figyelmet, hogy Magyarországon minden ötödik gyermeket fenyeget a szegénység kockázata.

A legsúlyosabb helyzet Észak-Magyarországon alakult ki. Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye valamennyi vizsgált mutató alapján a legkedvezőtlenebb helyzetű térségek közé tartozik. A gyermekvédelemben érintett gyermekek aránya Győr-Moson-Sopron megyében a legalacsonyabb.

A jelentés szerint Borsod-Abaúj-Zemplénben a csecsemőhalandósági ráta nagyságrendileg Chile szintjének felel meg, míg Baranya mutatója megközelíti a világ egyik legalacsonyabb csecsemőhalandósági rátájával rendelkező Svédországét.

Huszonháromezer gyermek él állami gondoskodásban

Az utógondozásban részesülőkkel együtt mintegy 23 ezer gyermek és fiatal él állami gondoskodásban. Magyarországon a gyermekek 1,4 százaléka nevelkedik a vér szerinti családjától távol, miközben az uniós átlag megközelítőleg 1 százalék. Svédországban ez az arány 0,66, Ausztriában 0,8 százalék.

A családjukból kiemelt gyermekek száma 2010 és 2025 között 17 százalékkal emelkedett. Tízezer kiskorúból 2010-ben 99, 2024-ben már 127 nem a vér szerinti családjával élt.

A 2025-ös adatok szerint 20 843 kiskorú részesült szakellátásban. Míg 1998-ban ezer azonos korú gyermekből kilenc élt a rendszerben, 2025-ben már közel tizenhárom. Ez 41 százalékos növekedés, miközben a gyermekkorú népesség létszáma jelentősen csökkent.

A rendszerből való kikerülés is egyre nehezebb. 2005-ben a szakellátásból távozó gyermekek 49,1 százaléka térhetett vissza a szüleihez vagy más hozzátartozójához, 2025-ben már csak 29 százalékuk. Az utógondozásban részesülők száma 2009 és 2025 között csaknem négyezerről 2363-ra, vagyis 40 százalékkal csökkent.

A gyermekek ott vannak, csak a rendszer már nem tudja befogadni őket

A jelentés szerint a szakellátásba bekerülő gyermekek számának 2023 utáni látszólagos csökkenése nem javulást jelent. Ekkorra „bedugult” a rendszer: lakásotthonokat zártak be, gyermekcsoportokat szüntettek meg, telephelyeket vontak össze, miközben a nevelőszülői férőhelyek száma is csökkent.

Az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat nyilvántartása szerint 2024 júniusa óta folyamatosan 1300–1500 gyermek vár arra, hogy kiemeljék a veszélyeztető családi környezetből. A jelentés megfogalmazásával: „a gyerekek ott vannak, csak láthatatlanul”, mert a rendszer már nem tudja befogadni őket.

Összesen körülbelül 2700 gyermek él nem megfelelő helyen. Egy részük még veszélyeztető családi környezetben vár az elhelyezésre, mások olyan nevelőszülőnél vagy gyermekotthonban vannak, amely nem képes ellátni a szükségleteiket.

Egy egyéves gyermeknek 2025-ben átlagosan 105 napot kellett várnia a megfelelő gondozási helyre, jellemzően kórházban. Egy 14–17 éves fiatal átlagos várakozási ideje 358 nap volt, vagyis csaknem egy teljes év.

A speciális gyermekotthonokba való bekerüléshez ugyancsak akár egy évet kell várni. Egyes gyermekeket az otthonuktól és családjuktól 500 kilométerre helyeznek el, ami gyakorlatilag ellehetetleníti a kapcsolattartást és a későbbi hazagondozást. A dokumentumban megszólaló szakemberek szerint egy szülőtől aligha várható el, hogy hétórás utazással jusson el minden kapcsolattartásra.

A férőhelyhiány súlyosságát egy szakember úgy érzékeltette: pályája elején még azért küzdött, hogy a gyermekjogok védelmében ne legyenek emeletes ágyak az otthonokban, most pedig már azon gondolkodik, miért nincs az ágyaknak harmadik szintjük.

Évente 17 ezer szökési eset történik

A diagnózis szerint évente átlagosan körülbelül 17 ezer engedély nélküli eltávozás történik, döntően gyermekvédelmi intézményekből. Megközelítőleg nyolcszáz gyermek tartósan szökésben van.

A visszakerülő gyermekek számára nincs megfelelő krízisintervenció, biztonságos elhelyezés és személyre szabott támogatás. Gyakran ugyanabba a környezetbe viszik vissza őket, ahonnan elmenekültek, így a probléma újratermelődik.

A megyei adatok is szélsőséges helyzetet mutatnak. Borsod-Abaúj-Zemplénben 344 gyermek 3174 alkalommal távozott engedély nélkül az állami intézményekből. Baranyában 189 gyermekhez 1233, Vas vármegyében 67 gyermekhez ötszáz szökési eset kapcsolódott.

Budapesten még az adatok sem egyeztek: az informatikai rendszer 629, az intézmények által közölt összesítés 5149 engedély nélküli eltávozást tartalmazott. A fővárosi jelentés maga is erősen kérdésesnek nevezte az adatok megbízhatóságát.

A korábbi kormány tudott a kialakult állapotokról

A minisztérium diagnózisa külön fejezetben vizsgálta, mit tudott minderről a korábbi ágazati irányítás. A dokumentum szerint a 2024-es intézményvizsgálatok feltárását maga a kormány rendelte el, így a rendszer vezetőinek tudniuk kellett az éhezésről, a bántalmazásokról, és az életveszélyes épületekről.

Az ellenőrzések eredményéről ennek ellenére csak elnagyolt, sablonos összefoglalókat hoztak nyilvánosságra, amelyekből kimaradtak a legsúlyosabb megállapítások. A teljes vizsgálati eredményt egyedül a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal tette közzé.

A diagnózis feldolgozta a Belügyminisztérium 2026. február 19-én elkészült belső ellenőrzési részjelentését is. A vizsgálatot Pintér Sándor rendelte el és hagyta jóvá, majd „nem nyilvánosnak” minősítette. A dokumentumot Felkai László közigazgatási államtitkár is megismerte.

A belügyi jelentés szerint a rendszer valamennyi szintjén tisztában voltak a problémákkal, mégsem történtek meg a szükséges strukturális lépések. A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság 2012-es megalakulása óta hét főigazgatói ciklus követte egymást, miközben a szervezet működését tizenhárom év alatt sem sikerült megszilárdítani.

A 2026-os választás után, május 7-i dátummal Fülöp Attila aláírásával intézkedési terv készült. Ebben a bérrendezés helyett annak „koncepcionális felmérése”, valamint a leltározási szabályzat és az üzemanyag-vásárláskor kiállított számlák ellenőrzésének módosítása szerepelt. A diagnózis készítői az intézkedési tervet „cinizmusként” jellemezték.

Az állam 2010 után fokozatosan kivonult a gyermekvédelemből

A dokumentum szerint a helyzetet tovább súlyosbította, hogy az állam 2010 után fokozatosan kivonult a szociális szektorból, ezen belül a gyermekvédelemből is.

A jelentés által „preferáltnak” nevezett civil és egyházi szervezetek kaptak egyre több feladatot. Név szerint említik a Máltai Szeretetszolgálatot, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetet, a Katolikus Karitászt, a Magyar Református Szeretetszolgálatot és a Baptista Szeretetszolgálatot.

A nevelőszülői hálózatokat és egyes lakásotthonokat 2011-től úgy szervezték ki az egyházakhoz, hogy az állam nem írt elő megfelelő minőségbiztosítási feltételeket, nem követelt szakmai átláthatóságot, és nem rögzítette egyértelműen a hálózatok elhelyezési kötelezettségét.

A jelentés szerint az egyházi hálózatok kivételezett helyzetbe kerültek. Az egyházi kiegészítő normatíva és a további állami támogatások miatt jobb feltételekkel szervezhetnék meg az ellátást, mint az állami fenntartók.

Ennek ellenére kettős mérce alakult ki. Az állami intézményeknek minden gyermeket be kell fogadniuk, miközben az egyházi és alapítványi fenntartók nagyobb szabadsággal dönthetnek arról, kiknek az ellátását vállalják. Emiatt az állami rendszerben felülreprezentáltak a súlyosabb és összetettebb szükségletű gyermekek.

Egy szakember úgy fogalmazott, hogy a nevelőszülői hálózatok „válogatnak a gyerekek között”: a problémásnak ítélt gyermekeket visszaküldhetik vagy át sem veszik, mert biztosak lehetnek abban, hogy másik megyéből kerül hozzájuk valaki.

A nevelőszülők díjazását 2026 januárjában megduplázták, de ez sem oldotta meg a férőhelyválságot. A dokumentum szerint 2023 óta négyszázzal csökkent a nevelőszülők, és körülbelül kétezerrel a nevelőszülői férőhelyek száma.

A rendszer töredezettségét jól mutatja, hogy egyetlen megyében tizenkilenc különböző nevelőszülői hálózat működött. A jelentés emellett „megélhetési nevelőszülőkről”, valamint nevelőszülőségbe bújtatott örökbefogadásokról is beszámol.

A napi ötszöri étkezésre előírt összeg töredéke jutott élelmiszerre

A belügyi ellenőrzés szerint a Kossuth Lajos Gyermekotthoni Központban a jogszabályban meghatározott napi négyezer forint helyett gyermekenként mindössze 1500 forintot fordítottak élelmiszerre és nyersanyagokra. A különbözetet az intézmény működtetésére használták fel.

Az intézmény 227 álláshelyéből mindössze száz volt betöltve. A tizennégy vezetői pozícióból tizenháromban dolgoztak, a beosztotti állomány feltöltöttsége viszont csak 40 százalékos volt. A 42 gyermekfelügyelőből húszan nem rendelkeztek a jogszabályban előírt végzettséggel.

A rendszer működtetése érdekében a képesítés nélkül dolgozókat két éven belüli képzésre kötelezték. Ha ezt nem teljesítették, megszüntették a munkaviszonyukat, majd másnap új szerződést kötöttek velük, ismét kétéves határidőt adva.

A teljes állami gyermekvédelmi rendszerből a becslések szerint 1500 munkavállaló hiányzik, ami 21–25 százalékos létszámhiányt jelent. A legsúlyosabb helyzet a gyermekfelügyelők, gyermeknevelők, pszichológusok és pszichiáterek körében alakult ki.

Volt, ahol az elektromos hálózat a klímaberendezést sem bírta volna el

A vármegyei jelentések szerint az intézményekben rendszeresen előfordult penész, beázás, felvizesedés, elhasználódott matrac, hiányos bútorzat és takaríthatatlan, több mint ötvenéves szaniter.

Fejér vármegyében egy állami intézmény hat szobáját le kellett zárni, mert nem lehetett kizárni a baleset- és életveszélyt. Budapesten az állami gyermekotthonok bútorzatának mintegy 90 százaléka selejtezésre szorult.

A minisztérium 2026 májusában azt vizsgálta, hol lehetne klímaberendezéseket felszerelni a nyári hőség előtt. Több intézményben kiderült, hogy az elektromos hálózat még egy új berendezést sem bírna el. Máshol már rendelkezésre állt az adományként kapott klíma, de a teljes villamos hálózat felújítása nélkül nem lehetett üzembe helyezni.

Egy csecsemőotthon vezetője azt mondta: miközben mindenki a nyári hőség miatt aggódik, ők már nyáron is a téltől félnek, mert a régi kazán rendszeresen meghibásodik, a rossz ablakokon pedig kiszökik a meleg.

A jelentés bántalmazó rendszerként írja le a gyermekvédelmet

A diagnózis készítői szerint a problémák jelzését sokáig nem közös megoldáskeresés, hanem számonkérés követte. Emiatt eltűnt az őszinte kommunikáció, az intézmények pedig gyakran csak akkor jelezték a nehézségeket, amikor azok már kezelhetetlen krízissé váltak.

A jelentés ezt a mérgező légkört a bicskei és a Szőlő utcai ügy kialakulásával is összekapcsolja. A visszaélések bejelentésére a transzparens kivizsgálás helyett gyakran elsimítás, elhallgatás vagy a lényeges dokumentumok eltüntetése volt a válasz.

A gyermekvédelem ezért sok szempontból maga is bántalmazó rendszerként működik: sérülést okozhat azoknak a gyermekeknek és családoknak, akiket védenie kellene, de a benne dolgozó felnőtteknek is.

A minisztérium szerint egyszerre van szükség azonnali válságkezelésre és a teljes rendszer újratervezésére. A legsürgősebb feladat a dolgozók megtartása, a kritikus férőhelyhiány felszámolása, a krízishelyzetben lévő intézmények tehermentesítése és a családokat támogató, megelőző szolgáltatások helyreállítása.

A diagnózis második szakaszának eredményeit és a konkrét szakpolitikai terveket 2026 végén hozzák nyilvánosságra.