Belföld

Tanács Zoltán: Sok tízmilliárdos lopás gyanúja merült fel a Gondosóra programnál

Feljelentést tett a kormány a Gondosóra programmal kapcsolatban, miután a program átvilágítása során több súlyos bűncselekmény gyanúja is felmerült – jelentette be Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter.
Bejegyzés megosztása Megosztás

A miniszter közlése szerint a több mint százmilliárd forintos program vizsgálata során egyebek mellett költségvetési csalás, hűtlen kezelés, valamint közbeszerzésekkel összefüggő versenykorlátozó megállapodások gyanúja merült fel. Tanács Zoltán azt mondta, a tulajdonosi jogok gyakorlójaként ezért feljelentést tettek.

Ezzel egy időben leváltották a programért felelős Kormányzati Szolgáltató Központ Nonprofit Kft. vezetését is. Az új vezetés elsődleges feladata a Gondosóra szolgáltatás zavartalan működésének biztosítása lesz.

A miniszter szerint a Gondosóra esetében egy “tipikus” modell működött: egy alapvetően jó ötletet és szolgáltatást elvettek az azt fejlesztő magánvállalkozótól, majd “fölé telepítettek egy baráti céget”, amely a szolgáltatást sokszoros áron értékesítette az államnak, érdemi verseny nélkül megszerzett szerződéseken keresztül.

Elmondta, hogy több mint 6500 dokumentumot, bizonylatot, szerződést, elszámolást vizsgáltak meg, és több mint 12 500 esetben azonosítottak gyanús, több mint 1500 esetben feltűnően gyanús, kritikus kockázatú pontokat.

A szolgáltatás bővítését tervezik

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy magát a Gondosóra programot nem akarják megszüntetni. A szolgáltatás ugyanis több százezer idős embernek nyújt biztonságot: a készülék gombjának megnyomása után a felhasználó kapcsolatba kerül egy diszpécserrel, aki szükség esetén segítséget szervez.

A miniszter azt ígérte, hogy a vezetőváltásból és az eljárásból a Gondosóra használói semmit nem fognak érzékelni. Hosszabb távon a szolgáltatás továbbfejlesztését és új funkciókkal való bővítését is tervezik.

Tanács közlése szerint eddig körülbelül egymillió Gondosóra-eszközt osztottak ki, a szolgáltatásnak mintegy 850 ezer aktív felhasználója van. A jelzések nyomán eddig nagyjából 120 ezer alkalommal volt szükség a 112-es segélyhívó bevonására, és összesen körülbelül 960 ezer esetben nyújtottak segítséget a készüléket használó időseknek.

“Nem a Gondosóra szolgáltatást számoljuk fel, hanem azt a tipikus NER-es üzleti modellt, amely az indokoltnál többszöröséért nyújt szolgáltatást a rászorulóknak” - fogalmazott a miniszter.