Belföld

Egyetlen hét alatt négy gyermek került kórházba lenyelt gombelem miatt

A gombelemek lenyelésének veszélyére figyelmezteti a szülőket a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet, miután egy héten belül négy gyermek került be a kórházba nyelőcsőbe szorult gombelem okozta sérülésekkel.
Bejegyzés megosztása Megosztás

Az egészségügyi intézmény tájékoztatása szerint a gyermekek közül háromnál lehetséges volt az endoszkópos eltávolítás, közülük azonban az egyik gyermek olyan súlyos károsodással érkezett, hogy intenzív osztályos kezelésre és műtüdő-támogatásra szorul. A negyedik esetben a sebészek nyaki műtéti feltárással távolították el az idegentestet.

A gombelem-lenyelés nem ritka és nem veszélytelen baleset, az esetek száma pedig növekszik: a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetbe tavaly 777, idén júniusig pedig már 630 hasonló esetben kerültek be gyerekek, leggyakrabban pénzérméket, nyalókapálcikákat, díszkavicsokat, hajcsatokat, mágneseket és gombelemeket nyelnek le a gyerekek - írták a közleményben.

Kiemelték, hogy a gombelem különösen veszélyes idegentest: ha a nyelőcsőben akad el, rövid idő alatt súlyos szövetkárosodást okozhat, ugyanis a nyelőcső falával érintkezve elektromos és kémiai folyamatok indulnak el, amelyek fekélyhez, szövetelhaláshoz, perforációhoz, a légutak és mellüreg súlyos, életveszélyes sérüléséhez és vérzéséhez vezethetnek, és a károsodás már egy órán belül (körülbelül 20 perc alatt) megkezdődhet.

További cikkeink

    A Heim Pál kórház szakemberei ezért arra kérik a szülőket, hogy különös figyelmet fordítsanak a gombelemek biztonságos tárolására.

    Amennyiben egy gyerek lenyel egy gombelemet, azonnal sürgősségi ellátásra van szükség, ahol röntgenvizsgálattal megállapítható, hol van az elem.

    Ha a nyelőcsőben akadt el, azonnali endoszkópos eltávolításra lehet szükség. Nem szabad megvárni, hogy a gyermek rosszul legyen, és nem szabad abból kiindulni, hogy “ha nincs tünet, nincs baj” - hívták fel a figyelmet, hozzátéve, hogy a gyermeknek ebben az esetben ne adjanak enni vagy inni, ne hánytassák, és ne várják otthon, hogy az elem távozik-e a széklettel.

    A gombelem-lenyelés tünete lehet a nyelési nehezítettség, a fokozott nyálzás, az öklendezés vagy hányás, a köhögés, a mellkasi fájdalom, a rekedtség, a légzési nehézség és az étvágytalanság - olvasható a közleményben.