Belföld

Gajdos László Bóka Jánosnak: Fejezze be ezt a bohóckodást, ha nem tudja bizonyítani, hogy az államtitkár szabadságon volt, mondjon le

Fejezze be ezt a bohóckodást! Ön ennél komolyabb ember - üzente Bóka Jánosnak Gajdos László élő környezetért felelős miniszter, aki Facebook-bejegyzésében ismét cáfolta, hogy Kelemen Ágnes vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár szabadságon lett volna a vízügyi válság idején.
Bejegyzés megosztása Megosztás

A miniszter péntek délig adott határidőt a Fidesz frakcióvezetőjének arra, hogy mutassa be azt a hivatalos iratot, amellyel Gajdos engedélyezte volna Kelemen szabadságát. Ha Bóka ezt nem tudja megtenni, Gajdos szerint le kell mondania.

A vita azután folytatódott, hogy Bóka János csütörtök este azt állította: Gajdos László nem mondott igazat Kelemen Ágnes szabadságáról és ausztriai útjáról. A Fidesz frakcióvezetője arra hivatkozott, hogy az osztrák fél a sajtónak azt közölte, nem volt hivatalos személyes tárgyalás Ausztriában a magyar vízügyi államtitkárral.

Bóka péntek délig adott határidőt Gajdosnak Kelemen ausztriai tárgyalásainak részleteinek nyilvánosságra hozatalára, ellenkező esetben mindkettőjük lemondását követelte.

Gajdos László erre pénteken hosszú Facebook-bejegyzésben válaszolt

A miniszter azt írta, napok óta alaptalanul vádolják azzal, hogy a vízügyi államtitkár szabadságon volt, miközben az egész ügy egy téves titkárnői e-mailből indult. Gajdos közölte: a minisztériumban nincs olyan hivatalos irat, amelyben ő engedélyezte volna Kelemen Ágnes tervezett szabadsági kérelmét.

Azt írta, ennek oka egyszerű: Kelemen Ágnes nem volt szabadságon, hanem dolgozott.

A miniszter szerint az államtitkár részt vett a Védelmi Bizottság ülésén, majd Ausztriába küldte, hogy személyesen győződjön meg a Duna és a vízgyűjtő terület állapotáról, valamint a duzzasztók helyzetéről.

Gajdos azt írta, Kelemen ennek a feladatnak eleget tett: Ausztriában beszélt az osztrák vízügyi vezetővel, több megbeszélést tartott a szlovák vízügyi vezetővel, majd a miniszteri értekezleten beszámolt az akkori helyzetről.

A miniszter már augusztus 6-án is azt közölte, hogy Kelemen szabadsága eredetileg tervben volt, de a kialakult helyzet miatt arra kérte, hogy ne menjen el, hanem utazzon Ausztriába.

Gajdos: A vízügyi védekezés csapatmunka

A miniszter Bóka Jánosnak azt is felrótta, hogy úgy beszél a vízügyi védekezésről, mintha annak irányítása egyetlen ember feladata lenne.

„Érdekes, hogy azt sem tudja, a vízügyi védekezés irányítása csapatmunka! Nem egy emberen múlik a védekezés!”

Gajdos részletesen felsorolta, kik vesznek részt felsővezetői szinten a munkában: az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője és műszaki igazgatója, a Nemzeti Vízművek vezetője, a vízügyi államtitkár, valamint a két vízügyi helyettes államtitkár. A munkájukat pedig a miniszter irányítja.

Gajdos ezután arra is kitért, hogy az elmúlt hetek rendkívüli hőségében több mint kilencezer ember dolgozott azért, hogy a magyar háztartások ivóvízellátása biztosított legyen.

„Érdekes módon az nem érdekli, hogy ebben a hetek óta tartó kánikulában több mint 9000 ember dolgozott megfeszítve azért, hogy minden háztartásban legyen ivóvíz.”

A miniszter ezután már nemcsak Bóka Jánosnak, hanem a Fidesznek is üzent. “Az pedig még érdekesebb, hogy amikor a Fidesz a vízügyről beszél, minden tisztánlátás elenyészik” – írta, majd úgy fogalmazott: “Pedig érdemes lenne némi önkritikát gyakorolniuk és alázatosabbnak lenniük.”

Gajdos ezután hat pontban sorolta fel, mit ró fel az előző kormányzatnak a vízügy területén.

Elsőként a Debreceni Vízügyi Igazgatóság korábbi vezetőjének ügyét hozta fel. A miniszter azt írta, az igazgatót azután rúgták ki, hogy leírta szakmai véleményét az akkumulátorgyárakról.

„A szakmai érveket a sarokba dobták, az igazgatót pedig kirúgták. Így becsülik Önök a víz mint nemzeti kincs értékét és védelmét?”
-tette fel a kérdést.

Második pontként arról írt, hogy a korábbi kormányzat egyes területeket és településeket szerinte cserben hagyott. Gajdos közölte: a kezében van egy 2022-es szakmai anyag, amely már akkor világosan figyelmeztetett arra, hogy Szentendre és térsége vízhálózatának fejlesztésére szükség van, különben ellátási gondok alakulhatnak ki.

A miniszter szerint erről négy éve tudtak, mégsem kezdődött meg a szükséges fejlesztés. “Négy éve tudják, hogy baj van, de egyetlen kapavágást sem tettek! Miért?” - fogalmazott.

51 éves az átlagos magyar vízhálózat, Gajdos szerint több mint 3000 milliárd kellene a rendbetételéhez

Gajdos harmadik pontként a magyarországi vízhálózat állapotát emelte ki. Azt írta, Magyarországon jelenleg 51 év a vízhálózat átlagéletkora, és 2026-ban is vannak még azbeszt- és vascsövek a rendszerben. A hálózati vízveszteséget körülbelül 25 százalékra tette.

A miniszter szerint a magyar vízhálózat teljes rendbetételéhez több mint 3000 milliárd forintra lenne szükség.

„Mit tettek Önök 16 év alatt a vízmegtartásért? Megmondom! Egy nagy semmit!”

A következő pontban Gajdos a vízmegtartás és az aszály elleni védekezés kérdését vette elő.

Felidézte, hogy a 2022-es történelmi aszályt 2024-ben és 2025-ben is aszályos év követte. Azt írta, a gazdák 2022-ben ezermilliárd forintos kárt szenvedtek, a korábbi kormányzat mégsem készítette fel megfelelően az országot a következő hasonló helyzetre.

Gajdos úgy fogalmazott, a 2022-es aszály után sem történtek meg azok az intézkedések, amelyekkel Magyarország felkészülhetett volna az újabb száraz időszakokra.

Paksot is az előző kormány számlájára írta

A miniszter a Paksi Atomerőmű jelenlegi helyzetéért is a korábbi, 16 éven át kormányzó Fideszt tette felelőssé.

Gajdos kiemelte, hogy az erőművet nem készítették fel a mostanihoz hasonló rendkívüli helyzetre annak ellenére sem, hogy már a 2018-as alacsony dunai vízállás után láthatóak voltak a kockázatok. A miniszter azt is felrótta az előző kormánynak, hogy közben Paks II. számára is kiadták az engedélyeket hűtőtorony nélkül.

„A Paksi Atomerőműben bekövetkezett jelenlegi helyzet is a 16 éves kormányzásuk eredménye. Nem készítették fel az erőművet a jelenlegihez hasonló helyzetre, még a 2018-as alacsony dunai vízállást követően sem, hanem kiadták az engedélyeket Paks II-nek is, hűtőtorony nélkül.”

Gajdos ezután már kifejezetten Bóka Jánosnak és a Fidesznek üzent. „Önöknek nem az ország sorsa vagy a vízügy helyzete a fontos, hanem a saját politikai érdekük. Önöknek az a jó, ha az országnak rossz" - írta a miniszter. Hozzátette, ez „súlyos tévedés”, amelyről a választók ítéletet fognak mondani.

Gajdos délig adott határidőt Bókának

A bejegyzés végén Gajdos László visszatért a vita kiindulópontjához, vagyis ahhoz, hogy szabadságon volt-e Kelemen Ágnes. Felszólította Bóka Jánost, hogy hagyjon fel a vádaskodással, és bizonyítsa a szabadság tényét.

„Arra kérem, hogy vádaskodás helyett ma 12:00 óráig mutassa be azt a hivatalos iratot, amellyel engedélyeztem a vízügyi államtitkár szabadságát! Ha ezt nem tudja hitelt érdemlően megtenni, akkor mondjon le!”

A két politikus ezzel gyakorlatilag egymásnak adott péntek délig határidőt: Bóka csütörtök este Kelemen Ágnes ausztriai tárgyalásainak részleteit követelte Gajdostól, ellenkező esetben a miniszter és az államtitkár lemondását várta, Gajdos pedig most azt követeli Bókától, hogy mutassa be a Kelemen szabadságát bizonyító hivatalos iratot – vagy távozzon a posztjáról.