Gajdos László az azbeszt-botrányról: Nagyon nagy disznóság van kialakulóban
Gajdos László élő környezetért felelős miniszter az Országgyűlésben beszélt az azbeszttel szennyezett kőzúzalék ügyéről. A miniszter elmondta: a Tisza-kormány a megalakulása óta eltelt egy hónapban kiemelten foglalkozott a problémával.
Gajdos szerint “nagyon nagy disznóság” van kialakulóban az ügyben, mert állítása szerint az osztrák bányák tudtak arról, hogy azbeszttartalmú követ értékesítenek, amelyből többek között Magyarországra is került.
A miniszter felidézte, hogy az esetet a Greenpeace civil szervezet tárta fel januárban. Hozzátette: álláspontja szerint a kialakult helyzetért Ausztria felelős.
Tájékoztatása alapján az elmúlt 10 évben összesen mintegy 1,4 millió tonna kőzúzalék érkezett Magyarországra, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ennek nem a teljes mennyisége szennyezett azbeszttel.
A legsúlyosabb helyzet jelenleg Szombathelyen alakult ki, ahol több mint 80 ezer tonna érintett anyag található. Emellett Győr-Moson-Sopron vármegyében is több száz tonnányi, nagyjából 500–600 tonna kőzúzalék érintett.
Gajdos közölte, hogy jelenleg a kormányhivatalok végzik a szükséges vizsgálatokat, és ideiglenes intézkedések vannak érvényben.
A miniszter szerint az Európai Unió szabályozása alapján az azbeszttartalmú anyagokat nem lehet egyszerűen elfedni, azokat fel kell szedni és biztonságosan el kell szállítani.
Hozzátette: az ügyben hamarosan határozat születhet, a kormány pedig az általános tartalék terhére fogja megoldani a problémát.

Nyolc év fegyház: fejszével támadt a rendőrökre, majd rendőrbuszba csapódott egy férfi
2026.07.17
Vitatott törvények elfogadása után feloszlatta magát az izraeli parlament
2026.07.17
Befejezi a gyártást a Nestlé Diósgyőrben, folyamatban az üzem értékesítése
2026.07.17
Nawrocki megvétózta a lengyel élettársi kapcsolatokról szóló törvényt
2026.07.17
Vitézy: Lázár János a háromszor drágább ajánlatot választotta az M6 üzemeltetésére
2026.07.17
Forsthoffer Ágnes: Magyarország újra az EU hasznos és aktív tagja szeretne lenni
2026.07.17