Az Eximbank után a többi állami vállalat is átvilágításra kerülhet
A miniszter azt írta, hogy az első napirendi pont az állami vállalatok vizsgálatának folytatása volt. Az Eximbank után a tárcához tartozó további állami cégek szerződéseit és korábbi döntéseit is egyenként, dokumentumok alapján vizsgálják át.
Kapitány szerint céljuk a működés átláthatóbbá tétele, az esetlegesen feltárt ügyeket pedig továbbítják az illetékes hatóságoknak.
A második témaként az uniós források helyzete került napirendre. A miniszter szerint minden rendelkezésre álló eszközzel azon dolgoznak, hogy a támogatások minél hamarabb eljussanak a magyar vállalkozásokhoz és családokhoz.
Bejegyzésében kitért arra is, hogy az elmúlt hetekben szakmai szervezetekkel, szakszervezetekkel, vállalkozókkal és a magyar gazdaság meghatározó szereplőivel folytattak egyeztetéseket.
A heti értekezleten ezeknek a találkozóknak a tapasztalatait összegezték, a beérkezett javaslatokat pedig a döntéshozatal során is figyelembe veszik.
Kapitány István úgy fogalmazott, egy minisztérium akkor működik jól, ha odafigyel a munkavállalókra, a vállalkozókra, a szakmai közösségekre és saját munkatársaira is.
Hozzátette: a tárca továbbra is az átlátható működésre, a felelős döntéshozatalra és a folyamatos párbeszédre építi munkáját annak érdekében, hogy Magyarország versenyképesebbé váljon, és a meghozott döntések kézzelfogható eredményeket hozzanak az emberek mindennapjaiban.

Radnai Márk néhány napra visszavonul, hogy értékelje az elmúlt két és fél évet
2026.07.25
Orbán: Ellenállási politikára vált a Fidesz, „amit a megszorításokkal elvesznek az emberektől, azt visszaadjuk”
2026.07.25
Második egymást követő napon semmisített meg drónt a román légierő
2026.07.25
Bővül az éjszakai közlekedés: új járatok indulnak az agglomerációba
2026.07.25
Divinyi Zsombor jogi lépéseket tesz Hadházy Ákos állításai miatt
2026.07.25
76 milliárdos beruházással erősíti magyarországi jelenlétét a Suzuki
2026.07.24