Emeli a kormány a dohánytermékek adóját, az egészségügyre fordítják a többletbevételt
A cél, hogy kevesebben kezdjenek dohányozni, és időben segítséget kapjanak azok, akik már szeretnének felhagyni vele.
– fogalmazott Köböl Anita. Hozzátette: van olyan veszteség is, amely pénzben nem mérhető, hiszen sokan az életükkel fizetnek a dohányzásért.
Az általa ismertetett adatok szerint Magyarországon évente 20–25 ezer ember hal meg dohányzással összefüggő betegségben. A dohányzás 2025-ben mintegy 1477 milliárd forintba került a hazai egészségügynek, miközben a dohánytermékek jövedéki adójából és áfájából 775 milliárd forint folyt be.
A kormány ezért megemeli a dohánytermékek jövedéki adóját, az ebből származó többletbevételt pedig visszaforgatja az egészségügybe. Ebből a dohányzás elleni fellépésre is több forrás jut.
A megelőzésben a fiatalokra helyezik a hangsúlyt: azt szeretnék elérni, hogy lehetőleg el se kezdjenek dohányozni. Kiemelt feladat az új nikotintermékek használatának visszaszorítása is.
A tervek között szerepel, hogy több helyen váljon elérhetővé a tüdőrákszűrés, különösen a veszélyeztetett csoportok számára. A dohányzók így korábban kaphatnának jelzést az egészségkárosodásról, és hamarabb juthatnának segítséghez.
Köböl Anita az orvosi konzultáció jelentőségéről is beszélt: fontos, hogy legyen idő megbeszélni a pácienssel, milyen állapotban van a szíve és az érrendszere. Olyan támogatási rendszert szeretnének kiépíteni, amely az első figyelmeztető jelektől a kezelésen át a leszokásig segíti az érintetteket. Külön segítséget kapnak a várandósok és a gyermekvállalást tervezők is.
Az áremeléssel a kormány a dohánytermékek fogyasztását szeretné visszaszorítani, a többletbevétellel pedig a megelőzést, a korai felismerést és a leszokást támogatná.

Vitézy Dávid: Felülvizsgáljuk a dohány- és kaszinókoncessziókat
2026.06.18
Tavaly még hiány volt, idén 524 milliárdos többlettel zárt a költségvetés júliusban
2026.08.10
Az EU 1,4 milliárd eurót fordít Ukrajnára a befagyasztott orosz vagyon hozamából
2026.08.05
Mesterséges intelligencia az osztályteremben: Kína új szintre emeli az oktatást
2026.07.21
Hegedűs Zsolt: Zéró tolerancia van, minden korrupciógyanús ügyet fel fogunk tárni az egészségügyben
2026.08.13
Új kormánydöntések: segítség a gazdáknak, változások az egészségügyben és az állatvédelemben
2026.08.07