Belföld

Bódis Kriszta: A társadalompolitikára fordított pénz befektetés az ország jövőjébe

A Dankó Pista című operettprodukció veszteségeként közölt 585,6 millió forint csaknem három évig fedezné a Van Helyed jelenlegi működését – írta Facebook-bejegyzésében Bódis Kriszta. A kormánybiztos szerint ugyanebből az összegből 23–29 gyerek teljes, akár húsz éven át tartó támogatását is finanszírozni lehetne.
Bejegyzés megosztása Megosztás
Hirdetés

Bódis Kriszta azt írta, a Dankó Pista című operettprodukció nettó 649,2 millió forintba került, miközben 52,6 millió forint bevételt hozott. Több mint 645 millió forint állami támogatás érkezett rá, a Hankó Balázs vezette Kulturális és Innovációs Minisztérium 600 millió forintos operettszínházi támogatásából pedig közel 400 millió forintot fordítottak erre az egy produkcióra.

Az Operettszínház adatai alapján 3882 jegyet teljes áron, 7046-ot valamilyen kedvezménnyel értékesítettek. Utóbbiak közül 5119 jegyet százszázalékos kedvezménnyel, vagyis ingyen osztottak ki.

„585,6 millió forint. Ennyit bukott egyetlen este alatt a Dankó Pista című operettprodukció”
–fogalmazott Bódis Kriszta.

A Van Helyed létrehozójaként felidézte, hogy több mint harminc éve dolgozik mélyszegénységben élő emberekkel. Hangsúlyozta, egy gyerek sorsát nem lehet egyetlen ösztöndíjjal vagy egyszeri szociális támogatással megváltoztatni.

„Ha valaki olyan helyre születik, ahol egyszerre hiányzik a megfelelő oktatás, az egészségügyi és szociális segítség, a biztonságos lakhatás és sokszor az a felnőtt is, aki végigkíséri az útján, akkor ezeket a hiányokat rendszerben kell kezelni”
–írta.

Ebből a felismerésből született meg Ózdon a Van Helyed Rendszer, amely jelenleg mintegy 150 gyereket és családjaikat támogatja. “Nem néhány hónapon keresztül és nem csupán egyetlen problémájuk megoldásában: a rendszer a magzati kortól a fiatal felnőttkorig kíséri végig a gyerekeket” -tette hozzá Bódis.

A program középpontjában az oktatás áll, ehhez kapcsolódik az egészségügyi, mentális és szociális támogatás, a kultúra, a sport, a középiskolai mentorálás, a pályaorientáció, szükség esetén a kollégiumi háttér, valamint egy személyes patrónus, aki ismeri a gyereket, a családját és az életútját.

„A Van Helyed jelenlegi formájának éves működéséhez 196 millió forintra van szükség. Vagyis az az 585,6 millió forint, amelyet most egyetlen operettprodukció vesztesége, majdnem három teljes éven keresztül fedezné a Van Helyed jelenlegi működését”
-írta Bódis Kriszta.

Közölte, a szervezetnél 25 főállású munkatárs dolgozik, köztük hat, korcsoportokra szakosodott, pedagógus vagy gyógypedagógus végzettségű patrónus. A módszertan több mint egy évtizedes működésre, tereptapasztalatra és nemzetközi jó gyakorlatokra épül.

A bejegyzés alapján a Van Helyedben részt vevő gyerekek száz százaléka elvégzi az általános iskolát, majd középiskolában tanul tovább, miközben a régiós átlag hetven százalék. A fiatalok fele felsőoktatásban folytatja tanulmányait, a többiek szakmával vagy érettségivel állnak munkába.

Bódis számítása alapján egy gyerek teljes, 15–20 éves életútjának patronálása 20–25 millió forintba kerül, így 585,6 millió forintból 23–29 gyerek támogatását lehetne finanszírozni a magzati kortól egészen addig, amíg önállóan meg tudnak állni a lábukon.

Erős és sokszínű kultúra nélkül nincs erős társadalom

A bejegyzésben ismertetett becslés alapján egy patronált gyermek teljes életútja 280–300 millió forinttal nagyobb GDP-termelő képességet jelenthet annál, mintha a hátrányok változatlanul újratermelődnének. A 20–25 millió forintos ráfordítás így nemzetgazdasági szinten legalább tíz-tizenötszörösen térülhet meg.

Bódis Kriszta hangsúlyozta: ha egy gyerek elvégzi az iskolát, szakmát vagy diplomát szerez, munkába áll és önálló életet épít, akkor nemcsak a személyes lehetőségei változnak meg. Munkavállalóvá és adófizetővé válik, kisebb eséllyel szorul tartós állami segítségre, és más lehetőségeket adhat tovább a saját gyerekeinek.

Hirdetés
„A Van Helyed modellje ezért nem egyszerűen a szegénység következményeit próbálja enyhíteni, hanem annak újratermelődését akarja megszakítani”
–írta.

A kormánybiztos szerint a társadalompolitikára fordított pénz nem egyszerűen kiadás, hanem jól felhasználva befektetés az emberekbe és az egész ország jövőjébe.

„Az államnak természetesen költenie kell kultúrára. Erős és sokszínű kultúra nélkül nincs erős társadalom sem. A kérdés nem ez”
-magyarázta.

Bódis Kriszta úgy fogalmazott, arra kell választ adni, hogyan lehetett egyetlen produkció nettó költsége 649,2 millió forint, miközben mindössze 52,6 millió forint bevételt hozott.

„Most már azt is tudjuk, mit jelenthet ugyanez a pénz máshol: közel három évnyi, 150 gyerek életútját végigkísérő komplex szakmai munka finanszírozását vagy 23–29 gyerek teljes, 15–20 éves életútjának támogatását”
–írta.

Bódis Kriszta bejegyzése végén hangsúlyozta: a gyerekek jövőjét nem határozhatja meg az, hová születtek.