Balog Zoltán: Igazságtalannak éreztem, ami K. Endrével történt
Balog Zoltán megerősítette korábbi állítását, hogy K. Endre felesége kért tőle segítséget, és sem Orbán Viktor, sem Lévai Anikó nem kérte a közbenjárását.
Megerősítette továbbá Schanda Tamás, Novák Katalin volt köztársasági elnök kabinetfőnöke 24.hu-nak tett nyilatkozatát, mely szerint “nyomatékosan kérte”, hogy K. Endre kapjon kegyelmet.
Azt is mondta: ebben semmi újdonság nincs, hiszen már korábban elmondta, hogy ő járt közben Novák Katalinnál K. Endre ügyében.
Balog Zoltán úgy látja, hogy a “politikai propaganda” most el akar jutni oda, hogy valamilyen módon a Fidesz-kormányt, ezen belül Orbán Viktort és családját belekeverje a kegyelmi botrányba. Szerinte ennek semmi alapja nincsen.
Saját szerepéről szólva azt mondta: benne van a figyelmetlensége, hogy nem gondolt arra, hogyan hathat egy ilyen hír az áldozatokra, de jó lelkiismerettel tudta képviselni, hogy K. Endrének valamifajta esély jár, mert alapvetően igazságtalan, ami vele történt.
Balog Zoltán azt is mondta: két éve folyamatos önvizsgálatban van, hogy megértse a szerepét, és hogy mi a politikai magyarázaton túli tanulsága ennek a történetnek.
K. Endrét, a bicskei gyermekotthon korábbi igazgatóhelyettesét bűnsegédként elkövetett kényszerítés kísérlete miatt 2021 júliusában jogerősen 3 év 4 hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélték, mert segédkezett az igazgató pedofil bűncselekményeinek eltussolásában azzal, hogy megpróbálta kényszeríteni a bántalmazott kiskorú áldozatokat terhelő vallomásaik visszavonására.
Novák Katalin akkori köztársasági elnök 2023 áprilisában kegyelmet adott K. Endrének.
Az ügy nyomán végül lemondott a köztársasági elnök, távozott a közéletből Varga Judit és Balog Zoltán is lemondott a Magyarországi Református Egyház zsinati lelkészi elnöki posztjáról.
A kegyelmi ügyről korábban több cikkünkben is részletesen beszámoltunk.

Magyar Péter: Nem a bosszú a cél, de az embereknek joguk van tudni az igazságot
2026.05.23
Lannert Judit újabb szakembereket nevezett ki a közoktatás megújítására
2026.05.23
Radnai Márk: Sulyok Tamás mérhetetlen károkat okozott a magyar embereknek
2026.05.23
A Fidesz 286 milliárd forintnyi közlekedési kiadást nem tüntetett fel az idei büdzsében
2026.05.23
A kormány visszavonja Magyarország kilépését a Nemzetközi Büntetőbíróságból
2026.05.22
Forsthoffer Ágnes: Több mozgásteret kap a sajtó az Országházban
2026.05.22